Idén tovább bővülhet a támogatott agrárbiztosítások díjbevétele

Az elmúlt évhez képest 6-7 százalékkal, 8 milliárd forint fölé emelkedhet idén a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) várakozása szerint.

Idén tovább bővülhet a támogatott agrárbiztosítások díjbevétele

 A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei díjtámogatásban mindazok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése alkalmával külön jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni, ez a nyilatkozat utólag azonban nem pótolható. A kérelmet a legcélszerűbb május 15-ig beadni, ezt követően ugyanis a támogatási összeget munkanaponként egy-egy százalékkal csökkentett mértékben fogadják csak el.
    

Évről évre dinamikusan nő a támogatott mezőgazdasági biztosítások állománya: míg az induló évben, 2012-ben másfél milliárd forint alatt maradt a teljes díjállomány, idén ez az érték várhatóan meghaladja a 8 milliárd forintot.
    

Az agrárbiztosítási rendszerben a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának meghatározott százalékát kapják vissza utólagos díjtámogatásként. A FBAMSZ becslése szerint idén az "A" típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára kötött csomagbiztosítások esetében a díj 55-60 százalékát fizetik majd vissza. A "B" típusba tartozó jégeső- fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások esetében 40, míg a többi ("C" típusú) támogatott biztosítások esetében szintén 40 százalék körüli lehet a visszatérítés.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A közlemény szerint Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképpen célszerű a művelésben lévő termőterület termelési értékének legalább 50 százalékára üzleti biztosítást kötni, ellenkező esetben a másik mezőgazdasági kárenyhítési pillérből, a kárenyhítési alapból a gazdálkodó csupán a megítélt juttatás felét kaphatja meg.
    

A támogatott agrárbiztosítások rendszerének hatékonyságát tovább növelhetné, ha kedvezőbb ütemezésű lenne a folyósítás. A visszatérítés ugyanis csak mintegy fél évvel a díjfizetést követően jelenik meg a termelők számláján, akiknek így akár több tízmillió forintot kell előfinanszírozniuk, egyúttal kedvező lenne, ha az állatbiztosításokat is bevonnának a rendszerbe, napjainkban a támogatás kizárólag a növénybiztosítási konstrukciókra vehető igénybe - írták.

   

Az országban négy biztosító - az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító - mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak a gazdálkodók.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A városok kezében a kulcs az éhezés és az élelmiszerpazarlás felszámolásához

A városoknak kulcsszerepük van a „gyökeres változásban”, ami az éhezés, táplálkozási problémák és az élelmiszerpazarlás felszámolásához szükséges, mondta José Graziano da Silva. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója a spanyolországi Valenciában beszélt, ahol több mint 150 város – köztük Budapest – képviselője gyűlt össze.
2017. 10. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két napig nem lehet kereskedni a CIG Pannónia részvényeivel

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) két napra felfüggeszti a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a társaság részvénystruktúrájának átalakítása miatt.
2017. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi összefogás a banánt fenyegető veszély ellen

Gombabetegség tizedeli a világ banántermelését, komoly károkat okozva a kereskedőknek, és nem utolsó sorban a mintegy 400 millió termelőnek, aki számára a megélhetést a világ legnépszerűbb gyümölcse adja.
2017. 10. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.
2017. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrár-tudásexporttal segítik a magyarok az észak-afrikai térség stabilitását

Magyarország közvetlenül is érdekelt az észak-afrikai országok mezőgazdaságának erősítésében. Az ott élő vidéki lakosság életkörülményeinek javításában való magyar szerepvállalással, a tudás- és technológia export fokozásával támogatható az euro-mediterrán térség geopolitikai stabilitásának fenntartása. A magyar küldöttség a tuniszi mezőgazdasági minisztériumban folytatott megbeszélései során állapodott meg a halászati, méhészeti, erdészeti és kertészeti kutatás-fejlesztési kapcsolatok további bővítéséről és új közös programok kiépítéséről.
2017. 10. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében. A gazdák átlagos évet zártak, a tavalyinál több termés lett, ám a beltartalmi értékek elmaradnak az egy évvel korábbitól - nyilatkozta a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára hétfőn az MTI-nek.
2017. 10. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól sikerült a nyúlhúsfogyasztás növelésére indított kampány

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára szerint sikeres volt a nyúlhúsfogyasztás növelésére indított idei kampány.
2017. 10. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a rendelet az agrártámogatások idei összegéről

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeiről.
2017. 10. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelni kell a magyarországi tojástermelés

Növelni kell a magyarországi tojástermelést, hogy a nagyüzemi tojás-önellátottsági szint a mostani mintegy 50 százalékról 75 százalékra emelkedjen - ezt a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség, MTTSz) alelnöke mondta pénteken a tojás világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Budaörsön.
2017. 10. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hamis kínai méz miatt fogy kevésbé a magyar méz

A hamis kínai méz miatt csak a megtermelt méz 35 százalékát tudják eladni a magyar termelők az uniós piacon - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen foglalkoznak juhtartással Magyarországon

Magyarországon évről évre bővül az anyajuh-állomány, és egyre többen foglalkoznak juhtartással - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár csütörtökön Mezőhegyesen egy juh bemutató mintatelep átadásán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtöki közleménye szerint.
2017. 10. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fakereskedő vállalkozásokon segít a Nébih

Tanácsokkal segíti a fakereskedő vállalkozásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) internetről letölthető útmutatója - mondta Nagy Dániel, a hivatal (Nébih) erdészeti igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
2017. 10. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét, ami a növényi termékek árának 0,6 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árának 7,4 százalékos növekedéséből tevődik össze - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növényi termékek ára először emelkedett az elmúlt egy évben, az élőállatok és állati termékek áremelkedése pedig tovább lassult.
2017. 10. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Paprikanapra várják a vendégeket Ópusztaszeren

A fűszerpaprika-feldolgozás hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.
2017. 10. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengébb az idei körtetermés

Augusztus közepén kezdődött és októberig tart a körte betakarítása, a jelenlegi kilátások szerint az idei termés 25 ezer tonna körül várható, amely gyengébb egy átlagos év terméséhez képest is - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Gyümölcstermelői Főbizottságának elnöke az MTI megkeresésére.
2017. 10. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás