Időt kért Theresa May

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Theresa May miniszterelnök a jövő héten február végéig kér időt a parlamenttől arra, hogy megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, már aláírt és lezárt egyezmény London által szükségesnek tartott módosításairól.

Időt kért Theresa May

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap kormányzati forrásai szerint ha szerdáig nem sikerül egyezséget elérni az EU-val a brit kormány által kért változtatásokról - aminek a lap szerint "elsöprő" a valószínűsége -, akkor May beszámol a képviselőknek az addig elért haladásról, és leszögezi egyben, hogy még időre van szükség a kívánt eredmény eléréséhez.
    

A Downing Street illetékesei a lapnak azt mondták: Theresa May e forgatókönyv alapján ígéretet tesz arra, hogy legkésőbb február 27-éig új javaslatot terjeszt az alsóház elé a Brexit-folyamat további menetéről, és ehhez a képviselők módosító indítványokat nyújthatnak be.
    

A BBC brit közszolgálati médiatársaság vasárnapi értesülése szerint több kormányzati tisztviselő kész lenne akár lemondani posztjáról, hogy megkötések nélkül támogathasson olyan módosító indítványokat, amelyek a Brexit elhalasztását célozzák, elkerülendő a megállapodás nélküli kilépést.
   
A BBC forrásai szerint azonban a Downing Street üzenete számukra az, hogy "ne siessenek el semmit", mivel ha február 27-éig sincs megállapodás a jelenlegi Brexit-csomagról, akkor a képviselők "alternatív lehetőségekre" terjeszthetnek be módosítási javaslatokat, és ezek között szerepelhet akár a kilépés március 29-i határidejének kitolása is.
    

Ennek lehetőségére magas rangú kabinettagok is tettek már utalást, jóllehet a kormány hivatalos és nyilvános üzeneteiben ettől egyelőre elzárkózik.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Jeremy Hunt külügyminiszter a BBC rádiónak adott, komoly feltűnést keltő minapi nyilatkozatában kijelentette: ha a kilépési megállapodást csak a márciusi 29-i Brexit-határidő előtt néhány nappal sikerülne elfogadtatni az alsóházban, akkor szükség lehet a kilépés "bizonyos mértékű" halasztására, mivel további, kritikus jelentőségű tervezeteket is törvénybe kell még iktatni.
    

Andrea Leadsom, az alsóház vezetője - aki e minőségében a kormányzó Konzervatív Párt frakciójának vezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag - nem sokkal korábban, a BBC televíziónak nyilatkozva azt mondta: ha Londonnak szüksége lenne "pár hét haladékra" a kilépési megállapodás parlamenti jóváhagyási procedúrájához, ezt az EU valószínűleg lehetővé tenné.
    

Theresa May miniszterelnök azonban az elmúlt napokban többször is kijelentette, hogy a brit kormány változatlan szándékai szerint az Egyesült Királyság a meghatározott időpontban, március 29-én kilép az EU-ból.
    

A vita az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére szolgáló készenléti mechanizmusról (backstop) folyik. Az EU-val novemberben aláírt kilépési megállapodást elsősorban e záradék miatt utasította el januárban példátlan, 230 fős többséggel a londoni alsóház, mivel a keményvonalas tory Brexit-tábor attól tart, hogy ha szükség lenne e megoldás életbe léptetésére, az Egyesült Királyság végleg beleragadhat egy vámuniós viszonyrendszerbe az EU-val.
    

Theresa May e backstop-mechanizmus jogilag kötelező erővel bíró módosításait igyekszik elérni az EU-nál, de e héten tartott brüsszeli tárgyalásain az uniós vezetők kizárták a kilépési megállapodás újranyitásának és módosításának lehetőségét.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az orosz GDP 20 százalékát adja a feketegazdaság

A feketegazdaság tavaly az orosz GDP 20 százalékát adta és mintegy 20 ezer milliárd rubel értéket képviselt - közölte pénteken az RBK orosz gazdasági napilap az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat (Roszfinmonyitoring) dokumentumára hivatkozva.
2019. 02. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 millió turista látogatott el Prágába

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2019. 02. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az üzleti hangulat Németországban

Februárban a vártnál nagyobb mértékben, több mint négy éves mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet pénteken közzétett felmérése szerint.
2019. 02. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a német gazdaság

A negyedik negyedévben az előző negyedévi csökkenéssel kialakult szinten stagnált a gazdaság teljesítménye Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett végleges adatai alapján.
2019. 02. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitottak a tőzsdék

Vegyes indexekkel, az előző napi eredményeik korrekciójával indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 02. 22. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos áremelkedés, élelmiszerhiány - Ezeket okozhatja a kemény Brexit

Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül távozna az Európai Unióból - áll a brit, az észak-írországi és az írországi kiskereskedelmi szektor szakmai szervezeteinek csütörtökön ismertetett közös felhívásában.
2019. 02. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz befektetők értékelik a magyar gazdaság növekedését

A magyar gazdaság tartós és kiegyensúlyozott növekedése várhatóan tovább élénkíti a kapcsolatokat Oroszországgal, és az ottani befektetők előtt is vonzóbbá teszi Magyarországot - jelentette ki Varga Mihály Moszkvában, miután tárgyalt Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterrel és Nyikolaj Koszovval, a Nemzetközi Beruházási Bank elnökével.
2019. 02. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül alacsony a német infláció

Januárban tizenegy hónapja a legalacsonyabb infláció alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint.
2019. 02. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Nincs idő a szabadkereskedelmi megállapodásra Japánnal

A brit külkereskedelmi miniszter szerint most már nincs idő arra, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) időpontjáig külön kétoldalú folytatólagossági kereskedelmi szerződést kössön Japánnal. A szerződés célja az lenne, hogy a két ország a jelenlegivel azonos feltételekkel kereskedhessen egymással, akkor is, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
2019. 02. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk, mennyivel alacsonyabb a nők bére

a nők százalékos bérhátránya a férfiakéhoz képest
2019. 02. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai piacok

Vegyes kezdést követően vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 02. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az INA nyeresége

Az INA horvát olajipari vállalat 2018-ban 20 százalékkal, 22,34 milliárd kunára (955,9 milliárd forint) növelte nettó bevételét, a nettó nyeresége 3,7 százalékkal 1,18 milliárd kunára (50,4 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest.
2019. 02. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Ryanair és a Wizz Air

A csomagszabályzat átláthatatlansága miatt 3 millió euróra bírságolta a Ryanairt és egymillió euróra a Wizz Airt az olasz Antitrustitalia versenyjogi hatóság.
2019. 02. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online vásárlóknak is tartogat meglepetéseket a Brexit

Komoly meglepetéseket hozhat a Brexit azok számára is, akik az Egyesült Királyságból rendelnek terméket az interneten keresztül, mivel jelentősen nőhetnek a költségek és az adminisztratív tennivalók is.
2019. 02. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Miről tanúskodnak a mai friss eurozónás MBI-k?

Kijöttek a friss előzetes eurozónás beszerzési menedzser indexek (BMI-K) február hónapra, amiket majd magyar idő szerint 15:45-kor az amerikai is követ.
2019. 02. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentené az élelmiszerpazarlást a német kormány

Az élelmiszerhulladék 50 százalékos csökkentését célzó stratégiát fogadott el szerdai ülésén a német kormány, az évente 11 millió tonnás mennyiséget 2030-ig kellene megfelezni.
2019. 02. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-román kórházi együttműködés indul

Több mint 13 millió euróból (4,1 milliárd forintból) kezdődnek egészségügyi fejlesztések egy román-magyar uniós program segítségével a romániai Szatmár megye, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három kórházában.
2019. 02. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem történt áttörés Jean-Claude Juncker és Theresa May brüsszeli tárgyalásán

Nem történt áttörés Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerda esti brüsszeli találkozóján, azonban abban megállapodtak, hogy tovább folytatják a tárgyalásokat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválása érdekében.
2019. 02. 21. 06:10
Megosztás:
Hozzászólások:

A mobil távközlési piaci forgalom növekedésére számítanak Németországban

Három százalékkal 34 milliárd euróra nő az idén Németországban az okostelefonok, mobil alkalmazások és mobil távközlési szolgáltatások forgalmazásából származó piaci bevétel az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Bitkom e.V. szerdán publikált prognózisa szerint.
2019. 02. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra csúszhat a Brexit

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint akár a május végi Európai Parlamenti választásokon túlra is kitolhatják a Brexit megállapodást.
2019. 02. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás