Így alakult a BÉT heti forgalma

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 931,67 ponton zárt pénteken, 596,47 ponttal, 1,44 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

Így alakult a BÉT heti forgalma

A részvénypiac heti forgalma 91,79 milliárd forint volt az előző, négynapos kereskedési héten elért 52,50 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Magyar Telekom és az OTP erősödött, a Mol és a Richter gyengült.
   
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott heti tőzsdei elemzésében kiemelte, hogy április 8-án dönthetnek az Opus és a Konzum részvényesei az összeolvadás részleteiről. Ekkor tartja ugyanis a két társaság rendkívüli közgyűlését, ahol többek között döntés születhet az átalakulási tervről, valamint a javasolt június 30-ai beolvadási dátumról.
    

A héten közölték azt is, hogy 25 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom. Az április 9-re összehívott rendes közgyűlés előterjesztése szerint összesen 26 milliárd forintot fizetnek ki, ami a 2018-ban elért 68 milliárd forintos szabad cash flow 38 százaléka. A 2019-es eredménye után a vezetőség 27 forintos osztalékot tervez kifizetni.
   
Az OTP Bank igazgatósága névértékre vetítve 219 százalékos osztalék kifizetését javasolja a tavalyi év eredménye után, melyet az április 12-i közgyűlésen fogadhatnak el.
   
Míg a Rába 17,8 forintos osztalékot fizethet, addig a Richternél a pénteken megjelent közgyűlési meghívó szerint 100 forintos, részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja a vállalat vezetése, melyet az április 24-én tartandó közgyűlésen fogadhatnak el - írja az Equilor.
   

A befektetési társaság elemzésében rámutat arra, hogy újabb konfliktus alakult ki a Mol és az INA között a sziszeki finomítóval kapcsolatban. A horvát cég szeretné nyereségessé tenni a finomítót, ezzel szemben a magyarok inkább bezárnák azt. A Mol a finomító bezárásával jobban járna.
   
A várakozásoknak megfelelően a Fed nem változtatott a kamatszinten a szerda este véget érő kamatdöntő ülésen, de ennél lényegesebb volt az új Dot Plot ábra megjelenése, illetve a frissített makrogazdasági előrejelzések. A döntéshozók várakozása alapján az idén már nem lesz monetáris szigorítás, jövőre változatlanul egy kamatemelésre számítanak - írja az Equilor.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A héten az OTP árfolyama 4,21 százalékkal nőtt, pénteken 12 860 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 46,23 milliárd forintot.
   
A Magyar Telekom árfolyama 0,96 százalékkal emelkedett, a hét utolsó kereskedési napján 471 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 1,88 milliárd forintot.
    

A Mol 0,24 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3320 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 13 milliárd forint volt.
    

A Richter árfolyama 0,84 százalékkal csökkent a héten, pénteki záróára 5295 forint volt, heti forgalma több mint 11,19 milliárd forintot tett ki.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4179,11 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 44,59 ponttal, 1,08 százalékkal magasabban.

Hozzászólások

Előreláthatóan nem Oroszország oldja meg az észak-koreai atommentesítést

Előreláthatóan nem Oroszország oldja meg az észak-koreai atommentesítést - mondta Salát Gergely Korea-szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 04. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatos a patkányirtás a fővárosban

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál.
2019. 04. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Páratlan eredménnyel tűntek ki a magyar startupok Európában

Rekordot döntött tavaly az európai startup piac mind a befektetések számát, mind értékét tekintve – állapítja meg a legfrissebb EY Start-Up-Barometer. A tőkebefektetések száma arányaiban Magyarországon nőtt a leginkább az egy évvel korábbi állapothoz képest. A legtöbb befektetői pénzhez 2018-ban is Nagy-Britannia induló vállalkozásai jutottak.
2019. 04. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcsra értek az orosz-kínai kapcsolatok

A két ország történelme során az idén 70. évfordulójukba lépő orosz-kínai kapcsolatok a valaha volt legjobb szintre értek az elmúlt harminc év munkájának eredményeként - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Zsenmin Zsipao kínai pártlapnak csütörtökön, mielőtt Pekingbe látogatna, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út nemzetközi együttműködésről szóló második fórumon.
2019. 04. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedés várható a tőzsdéken

Csekély indexemelkedéssel korrigálhatják a csütörtöki nyitáskor az európai értékpapírpiacok az előző napi veszteséges zárást.
2019. 04. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Neves kiberbiztonsági szakértőkkel indít erős fókuszú inkubátort az OXO Labs

Kelet-Közép-Európa első kiberbiztonságra összpontosító inkubációs programját indítja el a kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozások szakmai és anyagi támogatásában meghatározó magyarországi szereplőnek számító OXO Labs. Az OXO Cybersecurity Lab elnevezésű kezdeményezéshez a kulcsfontosságú informatikai terület több elismert hazai szaktekintélyét sikerült megnyerni.
2019. 04. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázta Stadler FLIRT flottáját a GYSEV

Sikerrel zárta le a 2016. szeptemberében 10 darab villamos motorvonat gyártására és szállítására kötött szerződését a GYSEV Zrt. és a Stadler. A fejlesztésnek köszönhetően már a GYSEV teljes villamosított vonalhálózatán modern motorvonatok szállíthatják az utasokat. A Stadler az új motorvonatokat ezúttal is a szerződésben rögzített véghatáridőknek és feltételeknek megfelelően szállította le a vasúttársaságnak.
2019. 04. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia

A januárban bejelentett több mint 16 milliárd forint után további, összesen 27,7 milliárd forint értékben kötött hitelszerződéseket Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia. A Futureal-csoporthoz tartozó vállalat 5 budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához az OTP Bankkal, a Takarék Csoporttal és a Sberbankkal írt alá megállapodást.
2019. 04. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel kell kiegészíteni az állami 2,5 milliót egy új hétüléses autóhoz

Júliustól maximum 2,5 millió forintot ad az arra jogosult nagycsaládosoknak az állam hétüléses új autó vásárlására. Akiknek valóban szükségük van új autóra és 3-5 évre megfelelő jövedelemmel rendelkeznek egy törlesztéshez, azok akár személyi kölcsönből is finanszírozhatják a támogatáson felüli összeget. A kocsi.hu gyűjtése szerint a legolcsóbb hétüléses modellek 4-5 millió forint alatti listaáron voltak elérhetőek áprilisban. A money.hu kalkulációi szerint április közepén a legolcsóbb 3 millió forintos személyi kölcsönöknél a törlesztés havonta 58-62 ezer forint lenne. A legdrágábbaknál azonban 70-78 ezer forint is lehet ugyanez.
2019. 04. 25. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-ig népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről

A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból.
2019. 04. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet

Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 83 680 négyzetmétert tett ki, ami 19 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) szerdán az MTI-vel.
2019. 04. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibővíti szakmai együttműködését a Takarék Csoport és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

A megújított megállapodás célja a versenyképes és fejlődő magyar állattenyésztés további segítése. A Takarék Csoport és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) szakmai információcserével, közös rendezvényekkel, valamint képzésekkel is segíti egymás működését. A Takarék Csoport továbbra is kiemelt figyelmet fordít a mezőgazdaságon belül az állattenyésztési ágazat hatékony és a gazdák sajátos igényeit figyelembe vevő finanszírozásának.
2019. 04. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív változást hoztak a népegészségügyi intézkedések

Pozitív változást hoztak az egyes népegészségügyi intézkedések - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán egy szakmai konferencián Budapesten.
2019. 04. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy sávban fog idén új, széles sávú frekvenciahasználati lehetőségeket értékesíteni az NMHH

Két fő frekvenciaértékesítési feladaton dolgozik idén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Egyrészt a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávokban összesen több mint 600 MHz-nyi frekvenciát fog értékesíteni ebben az évben, másrészt ezzel párhuzamosan már gondozza a földfelszíni digitális televízió műsorszóró hálózatok lejáró frekvenciajogosultságára áprilisban kiírt pályázatot, amelyre az ajánlatok április 30-án nyújthatók be.
2019. 04. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 24-én megtartott 17. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 04. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Most érdemes benyújtani az agrártámogatási kérelmeket

Már erre az évre is igényelhetők csaknem 50 közvetlen agrár-támogatási és vidékfejlesztési jogcímre a terület-alapú támogatások, ám a késlekedés ellen a döntéshozók ismét komoly ösztönzőt építettek az eljárásba. Azon jogosultak számára, akiknek azonnali forrásra van szükségük, az OTP Agrár nyújthat segítséget.
2019. 04. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetőknek köszönhetően egyre jobb állapotúak a fővárosi ingatlanok

Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanok harmada, egyes kerületekben közel fele nagyon jó állapotú volt az értékesítéskor, míg a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.
2019. 04. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megháromszorozta forgalmát a 77 Elektronika Kft.

Több mint 10 százalékkal nőtt a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. exportforgalma 2018-ban. A tavalyi, több mint 2,5 milliárdos exportnövekedésnek köszönhetően a családi tulajdonban lévő vállalat megközelítette a 31 milliárd forintos árbevételt, ami 2013-ban még 10 milliárd forint volt.
2019. 04. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 04. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizalmi szavazással érhet fel a Bayer közgyűlése

Pénteken tartja éves közgyűlését a Bayer, ami szokatlanul izgalmasnak ígérkezik.
2019. 04. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások: