Így csökkenthető a reklámbírság összege

Egy a közelmúltban hatályba lépett versenyhivatali iránymutatásnak köszönhetően csökkentheti a későbbi bírságot fogyasztóvédelmi ügyekben, ha a vállalkozás a megfelelés szándékával egy független szakmai szervezet, vagy külső jogi tanácsadó segítségét vette igénybe a reklámjainak kialakítása során – hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás. A külső szakértő igénybevétele csak akkor számít enyhítő körülménynek, ha a vállalkozás figyelembe vette az iránymutatását, vagyis a kereskedelmi gyakorlatát annak megfelelően alakította ki.

Így csökkenthető a reklámbírság összege

2016. január 13. Hatályba lépett a közelmúltban a Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi típusú ügyekben alkalmazott bírság-meghatározási módszeréről szóló közleménye, amely szerint enyhítő körülménynek minősül, és így a bírság összegét csökkentő tényező, ha a vállalkozás a megfelelés szándékával tőle független szakmai szervezetet vagy személyt megkeresett, és annak véleményét a kereskedelmi gyakorlatának kialakítása során figyelembe vette – hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás.

 

„Míg a korábbi gyakorlat nem kezelte enyhítő körülményként, ha a vállalkozás véleményeztette kereskedelmi gyakorlatát például az Önszabályozó Reklám testülettel, vagy egy versenyjogásszal, addig a közelmúltban változott a gyakorlat és erre is tekintettel módosították a közleményt” – emeli ki Szabó Levente Antal, a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás alapító partnere.

 

Hozzáteszi: fontos hangsúlyozni, hogy nem önmagában a megfelelési program léte, hanem az adott ügyben releváns megfelelés érdekében tett konkrét és érdemi erőfeszítés lehet enyhítő körülmény. A Gazdasági Versenyhivatalnak 2001. február óta van jogszabályi felhatalmazása arra, hogy úgynevezett közleményt adjon ki. E közlemények feladata, hogy a GVH jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertessék, és a gyakorlat szisztematikus összegzése révén irányt mutassanak a jövőre nézve, növelve ezzel a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot.

 

A közlemények létjogosultságát az Alkotmánybíróság is elismerte, rámutatva, hogy azok az érintett piaci szereplők számára fogalmaznak meg olyan támpontokat, amelyek alapján világossá válik számukra, hogy a versenytanács milyen szempontrendszert alkalmaz a határozatának meghozatala során. A közlemények a GVH-ra nézve kötelezőek, azoktól csak kivételesen, és megfelelő indokolás mellett térhet el.

 

A GVH 2001 óta számos közleményt adott ki, ugyanakkor a legnagyobb érdeklődésre számot tartó közlemények vélhetően a bírságok megállapításának szempontjairól szóló közlemények. A fogyasztóvédelmi ügyekben kiszabott bírságokról szóló első közleményt 2007 októberében adta ki a GVH, mely rögzítette a bírság megállapításának lépéseit, és az alkalmazott módszereket, így például azt, hogy a bírság összegének kiindulópontjául szolgálhat a jogsértő tájékoztatással járó költség vagy a jogsértéssel az érintett piacon realizált arányos árbevétel.

 

Az alapösszeg meghatározása után került sor az enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevételére, majd annak felülvizsgálatára, hogy az így kalkulált összeg kellően elrettentő hatással bír-e. Az utolsó lépcső pedig annak ellenőrzése volt, hogy a bírság összege nem lépi-e át a törvényi maximumot. Nyolc évvel később, a GVH a második bírságközleményt többek között azzal a céllal adta ki, hogy a vállalkozásokat olyan erőfeszítésekre ösztönözze, melyek révén jobban megfelelnek a fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek.

 

Az új közlemény szerint az alapösszeg számításának módja kis mértékben változott, valamint részletesebben fejti ki az enyhítő és a súlyosító körülményeket, ám a fő változás mégis inkább az, hogy a GVH a bírság kalkulálása során figyelembe veszi a vállalkozások megfelelés érdekében tett bizonyos lépéseit. A közlemény szerint az erőfeszítés akkor tekinthető érdeminek, ha az eljárás alá vont hirdető megfelelően igazolni tudja, hogy az érintett kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatban - a megfelelés szándékával - megkeresett egy tőle független, szakmai szervezetet vagy személyt (ügyvédet, ügyvédi irodát), aki az alkalmazandó jogszabályokkal és a GVH gyakorlatával nyilvánvalóan nem ellentétes véleményt adott számára.

 

„A megfelelési szándékhoz annak bizonyítása szükséges, hogy a később jogsértőnek ítélt kereskedelmi gyakorlat kialakítása és/vagy közzététele előtt történt a külső független szerv, illetve személy megkeresése, és a vállalkozás azt figyelembe vette, vagyis a kereskedelmi gyakorlatát annak megfelelően alakította ki” – hangsúlyozza Hargita Árpád, a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás versenyjogi szakértője.

Hozzászólások

1,756 milliárd forintból újítják fel a XVII. kerületi szakrendelőt

Mintegy 1,756 milliárd forintból újul meg a XVII. kerületi szakrendelő az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - mondta Dunai Mónika, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2018. 01. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NAV a jövedéki adóbevallás elkészítésében is segít

Már minden jövedéki adófizetésre kötelezett vállalkozó megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a decemberi időszakról szóló bevallási tervezetét. A hivatal nyilvántartása szerint a mintegy hétszáz vállalkozó összességében 100 milliárd forint jövedéki adót, illetve dohány áfát fizet majd a költségvetésbe - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
2018. 01. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a magyar tőzsdén

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 01. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
2018. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól indul az online számlázás

Idén július elsejétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, a kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2018. 01. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 17-én megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészültünk a negyedik ipari forradalomra

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.
2018. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
2018. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is visszahívják a Lactalis babatejporait

Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2018. 01. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A januári számlákban már megjelenik az internet áfájának csökkentése

Januártól 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött az internet-szolgáltatás áfája, a csökkentés az internetszolgáltatók januári számláiban jelenik meg, az áfa módosításával arányosan az előfizetési díjak is csökkentek - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2018. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Időseket kirabló álrendőrök ellen emeltek vádat

Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.
2018. 01. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
2018. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén számos programmal várják a családokat országszerte

A családok évében országszerte számos program várja a családokat, érdeklődőket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2018. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni - ismertette keddi sajtótájékoztatóján a projekt menedzsere.
2018. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal bővült a magyar játékpiac

Mintegy 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon és átlépte a 45 milliárd forintot a Regio Játékkereskedelmi Kft. előzetes becslése szerint.
2018. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van bőven férőhely az éjjeli menedékhelyeken

Ma Magyarországon senkinek nem kell az éjszakát közterületen töltenie, van bőven férőhely a hajléktalanellátó helyeken. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága januárban eddig országosan 77 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel
2018. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás