Így keressünk pénzt a részvény osztalékból!

Az E.On árfolyama visszatesztelte a hosszú távú emelkedő trendvonalat, ráadásul a 200 napos mozgóátlagot is érintette a kurzus, így egy rendkívül erős támaszról jöhet a fordulat.

Így keressünk pénzt a részvény osztalékból!

A rövidtávú, az árfolyam mozgását november óta meghatározó csökkenő trendből egyelőre még nem sikerült áttörnie az árfolyamnak, de várakozásaink szerint a következő hetekben erre is sor kerülhet.


Az MACD indikátor kifeneklett és a vételi jelzés is megérkezett, ami szintén támogatja az árfolyam emelkedését.


A kockázatlimitáló stop-loss megbízást a napokban kialakított lokális mélypont alá, 8,7 euróhoz javasoljuk elhelyezni, ami egyben az emelkedő trendvonal és a 200 napos mozgóátlag alatt helyezkedik el. A kiszállási pontunkat pedig 9,9 euróhoz javasoljuk elhelyezni. Így a hozam-kockázat mutató meghaladja a 3:1 arányszámot, ami kedvezőnek tekinthető.

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Már a megújuló energiára koncentrál az E.On


Az E.On már leválasztotta a hagyományos energiatermelő tevékenységét, így jelenleg lakossági szolgáltatások nyújtásával és megújuló energiatermelésre koncentrál. Ez az energiatermelésen belül egy gyorsabban növekvő terület, mint a szektortársak többsége.


Magas osztalékhozam a hozamszegény környezetben


Az előrejelzések szerint idén, a 2017-es eredmény terhére 0,3 eurós osztalékot fizethet az E.On, ami jövőre már 0,44 euróra emelkedhet. Ez az idei évre nézve 3,3%-os, a jövő évre vetítve viszont már 4,8%-os osztalékot jelent. Mindeközben a 10 éves német államkötvények hozama az elmúlt 1 hónap felpattanásának ellenére is 0,5-0,6%.


Az E.On 2017 szeptemberében elfogadott új osztalékpolitikája szerint az osztalék kifizetési ráta minimum 65%, vagyis az eredmény 65%-át fizetik ki osztalék formájában, ami megfelel az iparági átlagnak. Korábban az osztaléknak csak 50-60%-át fizették ki osztalék formájában.


Bár a 2017-es eredmény után fizetett osztalék alapján számított osztalékhozam elmarad a piaci átlagtól az E.On estében, azonban 2018-ban már meghaladja azt, sőt a következő 2 év alapján számított osztalékhozam is az átlagnál magasabb.

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Nem drága a szektortársakhoz képest

 

A magas tőkeigény miatt az EV/EBITDA alapú összehasonlítás tekinthető relevánsnak. ez alapján az látszik, hogy az E.On jelentősen, mintegy 1/3-al alacsonyabb értékeltségen forog, mint a szektortársak átlaga.


Lényegesen alacsonyabb értékeltség csak az RWE-nél látható, ami viszont pont fordított utat járt be mint az E.On, vagyis míg az E.On a hagyományos energiatermelési üzletágat választotta le, addig az RWE pont azokat tartotta meg, melyekben nem látható növekedési lehetőség, amit az i s jól mutat, hogy az előrejelzések szerint 2017 és 2018 között csökkenhet a társaság EBITDA eredménye.

 

Forrás: Bloomberg, Erste

Hozzászólások

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék!

Pluszban nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön, az előző napi gyengülés után.
2018. 11. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a magyar tőzsdén

A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedésre számít a kereskedés nyitásakor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
2018. 11. 15. 08:38
Megosztás:
Hozzászólások:

Estére erőre kapott a forint

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2018. 11. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 862,91 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 39 115,56 ponton zárt szerdán.
2018. 11. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés után veszteséggel zártak a tőzsdék

Gyenge kezdés után veszteséggel zártak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 11. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős kezdés az amerikai tőzsdéken

Erőteljes indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az előző napi vegyes zárás után az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Banzai Cloud 2,5 millió dollár tőkét vont be

A Banzai Cloud lezárta 2,5 millió dollár értékű befektetési fordulóját a közép-európai PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezetésével. A befektetők között találjuk továbbá a FastVentures és Euroventures társaságokat is – ez utóbbi már a cég 2017. évi alapítása óta jelen van a cégben angyalbefektetőként.
2018. 11. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Út a tőzsdére: adatokra építve lép szintet a WebEye

Idén novemberben lezárja vertikális fúzióját és zártkörűen működő részvénytársasággá alakul a járműkövetés regionális piacvezető szereplője, a WebEye. A magyar tulajdonú telematikai cég hosszútávú célkitűzései között szerepel a tőzsdei bevezetés is, az ehhez szükséges cégforma-váltás is a tervezett növekedési és akvizíciós célokat támogatja.
2018. 11. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz túl jó a hangulat az európai tőzsdéken

Az általános piaci hangulatot követve csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, párhuzamosan az olajárak további szakadásával.
2018. 11. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenés várható a hazai tőzsdén

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
2018. 11. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tart a dollár erősödése, a fontot a Brexit-tárgyalások támogatják

A dollár továbbra is erős, különösen az európai devizákkal szemben, míg a dollár/kínai jüan kereszt megragadt egy szinten. A dollár erőssége az állampapírok reálhozamainak viszonyát is tükrözi – az Egyesült Államokban a reálhozamok a pozitív tartományban vannak, az eurózónában és Svédországban a reálhozamok már szinte büntető jellegűen negatívak, az Egyesült Királyságban, Svájcban és Japánban pedig szintén negatívak.
2018. 11. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített ma a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
2018. 11. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimista az amerikai Home Depot

Hiába érkeztek az utóbbi időben gyengébb lakáspiac adatok az USA-ból, ezektől nem zavartatva megemelte idei éves bevétel-növekedési várakozását a Home Depot.
2018. 11. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyük a Raiffeisen részvényét!

A Raiffeisen ismét megközelítette az emelkedő trendcsatorna tetejét, de egyelőre nem sikerült az áttörés, viszont a 20 napos mozgóátlag támaszt nyújtott az árfolyam számára. A holnapi, várhatóan kedvező gyorsjelentés kimozdíthatja az árfolyamot és remélhetőleg sikerül kitörnie a csökkenő trendcsatornából. Ebben az esetben a 200 napos mozgóátlag 27,87 eurós értékéig nyílhatna tér az árfolyam előtt.
2018. 11. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív hangulatú kereskedés a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,19 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel 38 252,65 ponton zárt kedden.
2018. 11. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizonytalan lehet a mai kereskedés a BÉT-en

Bizonytalan kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 11. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak a vezető ázsiai piacok

Mínuszban zártak a vezető ázsiai piacok kedden, a még nyitva tartó térségbeli börzék azonban jórészt pluszban álltak.
2018. 11. 13. 08:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Várt feletti számok az Infineonnál

Tegnap reggel publikálta negyedik negyedéves eredményét az Infineon.
2018. 11. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord az Alibabától

Közel bruttó 31 milliárd dollárnyi árut értékesített idén az Alibaba az egyedülállók napján, ami továbbra is messze a világ legnagyobb forgalmú e-kereskedelmi napja.
2018. 11. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 11. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás