Így teljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 31 933,26 ponton zárta a hetet, 1658,25 ponttal, azaz 4,94 százalékkal alacsonyabban a múlt pénteki zártóértékénél.

Így teljesített a magyar részvénypiac

A részvénypiac forgalma 72,967 milliárd forint volt az előző heti 47,072 milliárd forint után. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy folytatódott a csökkenés a magyar részvénypiacon.
   
A hétfői kereskedésben magas forgalommal estek a hazai papírok, az OTP piacán rég nem tapasztalható eladói nyomás volt. Csütörtökön pedig a Molt ütötték meg, nagy forgalommal zuhant, szignifikánsan letörte az 1600 forintos támaszt. Ezen a héten a Magyar Telekom részvényárfolyamára inkább az oldalazás volt jellemző. A hazai blue chipek közül egyedül a Richter tudott emelkedni, így a 6800 forintos szint felett kapaszkodott meg, a rövid távú technikai kép pozitív, a következő állomás 7 ezer forintnál lehet - ismertették.
   
Az elemzésben emlékeztettek arra, hogy kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kamatszinteken a várakozásoknak megfelelően nem változtattak, de a megjelent közlemény több fontos, új információt tartalmazott. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez egyfajta üzenet arra vonatkozóan, hogy nem tévesztik szem elől az inflációs célokat, ugyanakkor továbbra is dezinflációs hatásokat várnak az idei év utolsó negyedévében.
   
Megjelentek a friss inflációs jelentés keretszámai, az idei évre 5,1-6,8 százalékos gazdasági visszaesést várnak a döntéshozók, amelyet jövőre 4,4-6,8 százalékos bővülés követhet. Felfelé, az idén 3,2-3,3 százalékosról 3,5-3,6 százalékosra módosították az inflációs prognózist, jövőre 3,4-3,6 százalékos, 2022-ben 3 százalékos drágulást várnak. A jegybank várakozásai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány 7,0-7,5 százalékos lehet idén, az államadósság értelemszerűen emelkedik, azonban 2021-től ismét csökkenő pályára állhat - fűzték hozzá.
    

Felidézték, hogy a csütörtökön tartott betéti tenderen 0,6 százalékról 0,75 százalékra emelte a kamatot a jegybank, és minden ajánlatot befogadott. A lépést a felfelé mutató inflációs kockázatokkal magyarázták, a forint erősödött a bejelentésre. Az egyhetes betéti tenderek kamatszintjéről és a befogadott mennyiségről minden héten döntenek, így amennyiben a nemzetközi befektetői hangulat javul a következő időszakban, elképzelhető, hogy visszatérnek a 0,6 százalékos szinthez. Mindenesetre jól látszik, hogy a keddi közleményben hangsúlyozott árstabilitási célok valóban prioritást élveznek, az euró-forint árfolyamában 365-370 között lehet az a pont, ahol valamilyen formában beavatkozik a jegybank.
   
Kitértek arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentette a hiteltörlesztési moratórium folytatását, amely már nem lesz általános érvényű. Így a gyermeket nevelő szülők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a közfoglalkoztatottak lesznek a kedvezményezettek, számukra 6 hónappal hosszabbítják meg a moratóriumot. Vállalati oldalon a legalább 25 százalékos árbevétel-csökkenést elszenvedő cégek vehetnek részt a programban június 30-ig.
   
Heti összevetésben csak a Richter erősödött, részvényeinek árfolyama a múlt heti zárás óta 1,44 százalékos erősödéssel 6705 forintra nőtt, több mint 10,10 milliárd forintos forgalom mellett. A legnagyobb mértékben az OTP árfolyama esett, részvényei a pénteki záráskor 8985 forintot értek. Heti forgalma meghaladta az 50,33 milliárd forintot.
    

Jelentősen gyengült a Mol is, a pénteki 1559 forintos záróérték 4,36 százalékos árfolyamcsökkenést jelent heti összevetésben. Forgalma 9,61 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom részvényei 0,81 százalékkal 367 forintra gyengültek a pénteki zárásban. A heti forgalom 922 millió forintot ért el.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3263,45 ponton zárt. A múlt péntekhez képest 116,65 pontos, vagyis 3,45 százalékos csökkenéssel zárt a hetet.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: