Így zárták a napot az európai tőzsdék

Pozitív nyitást követően zárásra is indexnyereséget mutatott csütörtökön az európai tőzsdék túlnyomó többsége.

Így zárták a napot az európai tőzsdék

A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,6 százalék, a Stoxx 600 index 0,5 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,7 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
   
A nem hivatalos záróadatok szerint az európai kereskedési idő végén, fél hatkor a londoni FTSE-100 index 0,05 százalék nyereséget mutatott, Frankfurtban 0,97 százalékkal állt magasabban a DAX index, a párizsi CAC-40 pedig 0,72 százalék nyereséget ért el. Madridban 0,09 százalékkal, Milánóban 1,25 százalékkal emelkedett a tőzsdei árfolyammutató.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
    

Csütörtökön elsősorban a bíztató vállalati eredményeket követték felfelé az európai árfolyamindexek. A legjobban szereplő ágazatok között a biztosítási ágazat emelkedett ki másfél százalékos erősödéssel. A Generali részvénye két és fél százalékot nyert rekordnagyságú működési eredményének és a megemelt osztaléknak köszönhetően. A Munich Re részvénye két százalékkal erősödött, miután a viszontbiztosító társaság megemelte éves eredmény előrejelzését és részvény-visszavásárlást jelentett be.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A Lufthansa légitársaság részvénye kezdetben gyengült, mivel a vállalat az emelkedő üzemanyagköltségekre hivatkozva eredmény figyelmeztetést tett az idei évre. A részvény azonban később magához tért és három százalékos nyereségbe fordult.
   
Az olaj ára emelkedett, a Brent 0,35 százalékkal hordónként 65,12 dollárra, a WTI 0,46 százalékkal 61,24 dollárra.
   
A dollár erősödött, az arany ára csökkent. Az eurót 0,36 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2323 dolláron, az arany határidős jegyzése legközelebbi szállításra 0,66 százalékkal csökkent 1316,80 dollárra unciánként.

Hozzászólások

A francia csapat mentális erejét dicsérte Didier Deschamp

A francia labdarúgó-válogatott mentális erejét emelte ki Didier Deschamps szövetségi kapitány a horvátok ellen 4-2-re megnyert vasárnapi világbajnoki döntőt követően.
2018. 07. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Minimális gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn.
2018. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma?

Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 07. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek.
2018. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
2018. 07. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok elkötelezett marad Délkelet-Európa mellett

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett marad Délkelet-Európa mellett, és nem járnak sikerrel azok, akik megosztottságot szeretnének - mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter pénteken Zágrábban, az Amerikai-adriai alapokmányt aláíró országok (Adriai Charta) védelmi minisztereinek találkozóján.
2018. 07. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia beperli Horvátországot

A szlovén ügyvivő kormány pénteki ülésén döntött arról, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságon beperli Horvátországot, mert Zágráb nem alkalmazza a Pirani-öböl ügyében meghozott bírósági döntést - közölte a szlovén sajtó.
2018. 07. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leminősítette Törökországot a Fitch Ratings

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a török makrogazdasági stabilitásra egyre nagyobb kockázatot jelent a folyómérleg-hiány növekedése, a romló külső globális finanszírozási környezet, az inflációs megugrása és a török valuta árfolyamának zuhanásszerű gyengülésének hatása a nagy adósságtömeggel terhelt magánszektorra.
2018. 07. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bank of America a tőzsdei cégek eddig vártnál nagyobb idei nyereségére számít

Négy százalékkal, 153 dollárról 159 dollárra javította az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek idei részvényarányos nyereségére vonatkozó előrejelzését a Bank of America-Merrill Lynch (BofAML) bankcsoport.
2018. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az időskori szegénység és az oktatás a németek legnagyobb problémája

Az időskori szegénységet és a gyermekek oktatásban való esélyegyenlőségét említették első helyen abban a felmérésben, melyben a Bild am Sonntag című vasárnap megjelenő német lap megrendelésére az Emnid közvélemény-kutató kérdezte meg a németeket arról, hogy szerintük melyek a legfontosabb megoldandó kérdések Németországban. A bevándorlás korlátozása a 13. helyre került
2018. 07. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor Putyinnal tárgyalt Moszkvában

A futball-világbajnokság megrendezéséről, energetikai beruházásokról és a gazdasági együttműködésről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben vasárnap - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
2018. 07. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May: Donald Trump azt javasolta, hogy pereljem be az EU-t

A brit miniszterelnök szerint az amerikai elnök azt javasolta neki, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások helyett perelje be az EU-t.
2018. 07. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értőktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35 641,76 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, az előző heti záróértékénél 133,97 ponttal, 0,37 százalékkal alacsonyabban.
2018. 07. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szövés és a fonás lesz idén a Mesterségek Ünnepe kiemelt témája

A szövés és a fonás lesz idén a Mesterségek Ünnepe kiemelt témája, a kézműves munkákat és népi mesterségeket bemutató fesztivált augusztus 17. és 20. között rendezik a budai Várban.
2018. 07. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszok 31 góllal nyertek a magyar csoportban

Oroszország válogatottja 35-4-re legyőzte Törökország csapatát a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női versenyének magyar érdekeltségű csoportjában, szombaton.
2018. 07. 15. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.
2018. 07. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozott a külföldiek véleménye Oroszországról

A szervezők szerint a sikerességén túl az a labdarúgó-világbajnokság legnagyobb eredménye, hogy megváltoztatta a külföldiek Oroszországról alkotott véleményét.
2018. 07. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a román építőipari termelés

A román építőipari termelés volumene 1,3 százalékkal csökkent az első öt hónapban a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2018. 07. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a hercegi esküvő a brit gazdaságnak

Jót tett Harry herceg esküvője és a nyáriasan meleg időjárás a brit gazdaság májusi aktivitásának.
2018. 07. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás