Ilyen forgalomkorlátozásokra számíthatunk Budapesten

Számos lezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-ai ünnepi programokhoz kapcsolódón a hosszú hétvégén Budapesten.

Ilyen forgalomkorlátozásokra számíthatunk Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a fővárosi korlátozások az I., a II., a III., az V., a VI., a VIII., a IX. és a XI. kerületet érintik. Számos lezárás már életbe lépett.
   
Hétfőn reggel 6 órától este 6 óráig lezárják a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, majd délután 3 órától este 8 óráig a Bem József teret.
   
Szintén hétfőn szakaszosan és időszakosan lezárják a Műegyetem rakpart-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Várkert rakpart-Ybl Miklós tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem felső rakpart-Bem József tér útvonalat is.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Hétfőn és kedden lezárások lesznek az Andrássy út, az Eötvös utca, a Csengery utca, a Vörösmarty utca, az Izabella utca, a Rózsa utca és a Szív utca egy-egy szakaszán.
   
Október 23-án, kedd reggel 7 órától este 7 óráig lezárják a Bem József teret, majd 8 órakor este 9 óráig a Pollack Mihály teret és a Bródy Sándor utcát a Szentkirályi utca és a Puskin utca között.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Kedden 16 óra 30 perctől 18 óráig lezárják a Ferenciek tere-Szabad sajtó út-Erzsébet híd-Döbrentei tér-Attila út-Szarvas tér-Kereszt utca útvonalat. Majd 18 órától 19 óra 30 percig nem lehet közlekedni a Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér útvonalon sem.
   
A járművek tulajdonosai, üzemeltetői számára október 21-23-ára zöldszámot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Azok, akik az érintett területen a tiltó jelzés ellenére parkoltak és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállították el autójukat, valamint a további teendőikről - írta a BRFK.
  
A rendőrség külön linket hozott létre honlapján az október 23-ai programokhoz kapcsolódó forgalomkorlátozásokról. Az országszerte várható lezárások, tilalmak elérhetők a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/oktober-23/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapest-tobb-0 oldalon.

Hozzászólások

Lakásépítési hullám indult Zalaegerszegen

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek legjelentősebb lakásépítési hulláma indult el Zalaegerszegen, ahol ezekben az években több mint félezer új lakás épült vagy épül - közölte a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
2019. 01. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte havazás várható

Országos havazás várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalra feltöltött videóban.
2019. 01. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nap nyertese a Mol, vesztese a Richter volt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 40 963,71 ponton zárt kedden.
2019. 01. 22. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a felújított üllési egészségházat

Befejeződött az üllési egészségház rekonstrukciója, a százmillió forintos beruházást kedden adták át.
2019. 01. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad az erőteljes bérnövekedés?

Az idén is marad az erőteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.
2019. 01. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 1445 milliárd forint az államháztartás hiánya

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg kedden kiadott részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.
2019. 01. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó a véleményünk Németországról

A magyarok nagyon jó véleménnyel vannak Németországról, elkötelezetten támogatják a kétoldalú kapcsolatok építését - hangzott el A magyarok Németország-képe című konferencián, kedden Budapesten.
2019. 01. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elmúlt évben megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

2018-ban megduplázta utasforgalmát Magyarországon a FlixBus, Győrben és Szegeden is többszörösére nőtt az utasok száma. A FlixBus a világ legnagyobb buszszolgáltatója lett a hálózat kiterjedése alapján.
2019. 01. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőttek a keresetek novemberben

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése.
2019. 01. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Január óta automatikusan visszakérheti a bérbe vett autó áfájának felét!

Év elejétől változtak az autók bérlésére vonatkozó áfalevonás szabályai, vagyis bizonyos esetekben a bérlőnek már érdemes és indokolt lehet a bérleti díj áfájának 50%-át visszaigényelnie a sokszor hosszadalmas adminisztrációs eljárás helyett, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2019. 01. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költünk videojátékokra

Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka videojátékozik, és folyamatosan nő az erre fordított összeg is, évente nagyjából 41 milliárd forintos forgalmat generál a videojátékozás az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.
2019. 01. 22. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van a magyar kultúra napja

Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti kiállításokkal is ünneplik a magyar kultúra napját országszerte, az eseményekről a közmédia is beszámol műsoraiban.
2019. 01. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A NAV ellenőrzi az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását

Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőrzéseket végeznek azon online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésükre álló kontrolladatok alapján nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a 100 ezer forint feletti áfatartalmú értékesítéseikről.
2019. 01. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly csökkent az álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők száma 5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2018. decemberi zárónapon 241 900 álláskereső szerepelt, csaknem 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
2019. 01. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező változások a képzési támogatások szabályaiban

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 50 új munkahely létrehozása esetén vissza nem térítendő támogatás igényelhető a vállalatnál zajló külső és belső képzések finanszírozására.
2019. 01. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken, ahol az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot felhasználva fejlesztették az egészségügyi hálózatot, míg Budapesten és a központi régióban 700 milliárd forint értékű beruházások indultak el - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen.
2019. 01. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Téliesebb útviszonyokra számíthatunk

Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb útviszonyokra figyelmeztet.
2019. 01. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a magyar CFA egyesület részvényelemző versenye, gazdára talált a BÉT Kochmeister-díj

A Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete (CFA Society Hungary) január 18-án, a Budapesti Értéktőzsde alapításának évfordulóján tartotta meg az egyetemi hallgatók részére megrendezett, angol nyelvű részvényelemzési versenyének szóbeli döntőjét. Az összetett verseny első három helyezett csapata összesen 500 000 forint pénzjutalmat nyert a BÉT felajánlásának köszönhetően, az első helyezett csapat pedig a tőzsde rangos kitűntetését, a BÉT Kochmeister-díjat nyerte el. A győztes csapat a Zürich-ben megrendezendő régiós megmérettetésben vehet részt idén áprilisban.
2019. 01. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed az influenza, több kórházban korlátozzák a beteglátogatást

Az influenzajárvány terjedésével egyre több kórház rendel el részleges vagy teljes látogatási tilalmat - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján hétfőn közzétett legfrissebb adatokból.
2019. 01. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kifulladtak a túlóratörvényes tüntetések

Kiszelly Zoltán politológus szerint a szombati fővárosi és a vidéki tiltakozásokon részt vevők alacsony száma jól mutatja, hogy "kifulladtak" a "túlóratörvény" miatti tüntetések.
2019. 01. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás