Íme egy felmérés a válság hatásairól a reklámiparban!

A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet kérdőíves kutatássorozatot indított MRSZ Barométer néven az iparág meghatározó szereplőinek körében azzal a céllal, hogy felmérje a koronavírus okozta válság hatását a kommunikációs szakmára és annak bevételeire, valamint megismerje a piac jövőbeli kilátásait, az iparág szereplőinek javaslatait. Az első adatfelvétel 2020. április-május fordulóján készült, míg az aktuális lekérdezés 2020. augusztusban és szeptember elején zajlott, a második koronavírus hullám berobbanása előtt. A Reklámszövetség a felmérés harmadik etapját november végére tervezi.

Íme egy felmérés a válság hatásairól a reklámiparban!

Gulyás János, az MRSZ elnöke hangsúlyozta: „A nyári újranyitás optimizmusa a kutatás második fázisában adott válaszokban is érződött, de az iparági szereplők egyetértettek abban, hogy azok a költések, amelyeket töröltek, azok már biztosan nem folynak vissza a reklámiparba. Fontos kiemelni, hogy bár összeségében csökkent a várható piaci visszaesés mértéke, de ez nem egységes várakozás. Az olló az egyes szektorok között még nagyobbra nyílt. Vannak, akik a májusi prognózishoz képest sokkal borúlátóbbak, így az esemény marketing, rádiós szereplők és a kreatív ügynökségek, míg vannak, akik kisebb visszaesésre számítanak.


Hantosi Bálint, a Scores Group kutatóintézet vezetője hozzátette: Ugyan valamivel több pénz folyik a médiába, mint amennyit az első adatfelvételnél prognosztizálták a piaci szereplők, de ez csak azt jelenti, hogy nem a legrosszabb forgatókönyv érvényesül. A második felmérés eredményei azt mutatják, hogy a piaci szereplők megismerték és megtanultak együtt élni az új körülményekkel.”

Válaszadók összetétele

Jellemző a helyzet komolyságára és a szakma összetartására, hogy a májusi adatfelvétel rövid ideje alatt 386-an töltötték ki a kérdőívet. A válaszadási kedv alig csökkent a szeptember elején zárult második adatfelvétel során, amikor 359 cégvezető vállalkozott a kérdések megválaszolására. A válaszadók közel 79%-át MRSZ tagvállalat vagy a társszövetségek képviselői tették ki, az egyéb iparági szereplők (21%) válaszai is elemzésre kerültek. Minden médiatípus képviseltette magát, sokféle hirdető és számos ügynökség volt a kitöltők között. A mintában a legkülönbözőbb méretű, többnyire magyar tulajdonú cégek találhatók.


Az
MRSZ Médiatorta 2020-ban 189,48 milliárdos méretűre eshet össze, az MRSZ Kommunikációs torta pedig 319,16 milliárdra csökkenhet


A májusi prognózisban előre jelezetthez képest, kissé csökkent a válaszadók szerint becsült visszaesés mértéke, de iparági szinten még mindig nagyon jelentős piaci esés várható. A 2019-es médiatorta 245,08 milliárdról 2020-ban 189,48 milliárdos méretűre apadhat. A kutatásban résztvevő piaci szereplők prognózisa szerint 2020-ban (a médiatortát is magába foglaló) kommunikációs torta várható csökkenése pedig a 2019-es bázisévhez képest 467,96 milliárdról 2020-ban 319,16 milliárd méretűre csökkenhet.

Stagnálás következhet

Az iparág üzleti helyzetének romlási esélye továbbra is fennáll, de 23%-kal kevesebben, - az előző lekérdezés 76%-a helyett - a legutóbbi adatfelvétel alapján mindössze a kitöltők 53%-a számol ezzel a forgatókönyvvel. Stagnálásra 25%-kal többen gondolnak, javulásra az első etapban rögzített 4%-hoz képest 10% lát esélyt. A legelkeserítőbbnek az ügynökségek látják a jövőt.

A várakozás továbbra is a recesszió

A májusi mérésnél még 82% volt a visszaesést prognosztizálók aránya, amely szeptember elejére 73%-ra, mintegy 10 %-kal csökkent. A második adatfelvételnél 10%-kal kevesebben (66%) számítanak a bevételek visszaesésére a saját cégüknél.

A piaci szereplők 30%-kal kevesebben prognosztizálnak 30-50%-os bevétel csökkenést, a legtöbben a 10-20%-ot. A versenytársáról minden második ügynökség és médiatulajdonos elképzelhetőnek tartja, hogy még az idén csődbe megy. A saját cég tekintetében pozitívabb a kép, mint az első lekérdezésnél.

Csak 2020. év végétől várható kissé javuló tendencia: A piac elhúzódó válságra számít

A tavaszi kutatáshoz képest, a második vírushullámmal is számolva az látszik, hogy a cégvezetők többsége már csak a 2021. második negyedéve utáni időszaktól reméli, hogy teljesítményüket tekintve a tavaly évvégi szintre sikerülhet felzárkózniuk. Három éves távlatban hasonlóan látják a helyzetet, mint májusban.

A cégek munkaerőpiaci helyzetében a második-harmadik negyedév nem jelentett komoly változást

Bár az első hullámnál a munkáltatók és munkavállalók is komoly egzisztenciális kétségbeesésben voltak, most tapasztalható némi piaci megnyugvás. A válságkezelés eszközeinek tekintetében releváns különbség nincs az iparági szereplők májusi és szeptember eleji felmérésben megmutatkozó véleményében, továbbra is a kötelező fizetett szabadság kiadása és a munkabér csökkentése a leggyakoribb válságkezelő lépések. A vállalatok a krízis kezelésében továbbra sem tekintenek elsődleges eszközként a munkaerő csökkentésére, de 22% már így is élt ezzel a lehetőséggel. A továbbiakban csak 2% gondolja, hogy ezt a megoldást fogja választani. A munkabér csökkentését eddig 42% alkalmazta. A legkisebb arányban a hirdetői szektorban (11%), a leginkább az ügynökségeknél (54%) történtek ilyen intézkedések.

Az innováció visszaszorul, több a törölt tevékenység


A fejlesztések elhalasztása az összes válaszoló cég tekintetében már eddig is meghaladta az 50%-ot,
ez a negatív tendencia a jövőben is folytatódni látszik. Ugyanakkor nőtt a törölt tevékenységek (fejlesztések, beruházások, marketing, kutatás) aránya, vagyis azokat a tevékenységeket, amelyeket korábban csak halasztottak, most törölni kényszerültek. A várható költségcsökkentési lépések közül a hirdetők körében a marketing kampányok további elhalasztása a leginkább tervezett lépés, ami érzékenyen érinti a szektor többi szereplőjét.

A kommunikációs iparág továbbra is vár állami segítséget, kiemelten a járulékcsökkentések terén

A kormányzati intézkedésekkel szemben támasztott elvárások nem mutatnak jelentős elmozdulást az előző lekérdezéshez képest. A válaszadók 96,8% úgy gondolja, hogy jelen helyzetben továbbra is szüksége lenne célzott kormányzati intézkedésekre. A munkavállalók fizetésének részleges átvállalását választók aránya csökkent a legnagyobb mértékben, 60%-ról 44%-ra. Ez arra enged következtetni, hogy ebben a lehetőségben már kevésbé bíznak a cégvezetők. A cégek átlagánál az ügynökségek részéről jóval magasabb arányú a kormányzati segítség igénye szinte minden pontban.

A járulékterhek csökkentését 92% várja.
Az állami költések szintjének emelését leginkább a médiatulajdonosok (41%) igényelnék.


Gulyás János végül kiemelte „A Reklámszövetség feladatának tartja, hogy a Covid 19 okozta válsághelyzetben a kommunikációs iparág és a gazdasági szereplők számára releváns adatokkal szolgáljon: aggregálja, elemezze a piaci véleményvezérek, a cégvezetők meglátásait, benyomásait, várakozásait. Az MRSZ Barométer kutatássorozattal szeretnénk végig kísérni a válság egyes szakaszainak hatását a reklámiparági szereplőkre, azok gazdasági folyamatokra való reakcióit és a változásokat, ezért a következő felmérést már novemberben megvalósítjuk.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: