3600 forintig is felfuthat a Waberers részvénye - lássuk miért!

Ez a részvény pedig nem más, mint a magyar tőzsdén forgó Waberer's részvénye. Az elmúlt hónapok piaci eseményeinek és a cég teljesítményének megfelelően módosítottuk modellünket. Az idei és az elkövetkező évekre csökkentettük eredményvárakozásunkat, és újraszámoltuk mind a DCF modellt, mind a versenytársakkal történő összehasonlítást - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.

Azt találtuk, hogy a részvény nagyon alulértékelt, ami valószínűleg egyrészt a piaci bizonytalanságokkal, másrészt az alacsony likviditással magyarázható. Ezért megerősítettük intézményi vételi ajánlásunkat 5 ezer forint fölötti, 15,7 eurós célárral.

waberers részvény technikai elemzés

Ugyanakkor technikailag egy dupla fenék alakzat van kialakulóban. Ha ez megvalósul – már pedig azt gondoljuk, hogy ez be fog következni – akkor az árfolyamnak belátható időn belül 3.600 forintig kellene emelkednie. Ezt a képet a fundamentumok és a negyedik negyedévben várható javuló teljesítmény is támogatja. A technikai kép alapján mintha dupla fenék alakzat kezdene kialakulni. Maga az alakzat akkor fog létrejönni, amikor az árfolyam áttöri a 3.000 forintos ellenállás szintet. Onnan viszont belátható időn belül 3.600 forint környékéig kellene az árfolyamnak emelkednie. Ez azt jelenti, hogy egy piaci árú vétellel első körben a 3.000 forintos ellenállást megcélozva 2,5:1 a hozam-kockázat arányunk, de a 3.600 forintos céllal még attraktívabb, 5:1 arányú hozam-kockázatú pozíciót veszünk fel!

A fuvardíjak emelése és annak következményei

Habár már 2016 év elején elérte a gázolaj ára a mélypontot tonnánként 300 eurónál, a kezdeti emelkedés nem volt fájó, hiszen előtte viszonylag rövid idő alatt zuhant az árfolyam a korábbi 600 euróról erre a szintre, és az emelkedésnek köszönhetően az árfolyam hosszabb ideig 400 és 500 euró között oszcillált.

gázolaj árának alakulása

Azaz olyan rövid idő alatt zajlottak az események, hogy az üzemanyagár csökkenést csak részlegesen követték le a fuvardíjak, sőt még a sofőr költségek emelkedésének is „maradt hely” a fuvardíjakban. Aztán 2017 közepén újabb emelkedési hullám következett, amelyet egyes fuvarozó cégek igen, mások csak részlegesen követtek le.

A Waberer’s beépítette áraiba az üzemanyagár emelkedést, aminek következtében a 2017 harmadik és negyedik negyedévi eredménye a várakozásoknak megfelelően alakult. Ugyanakkor az elkövetkező holtszezonban a társaság megsínylette az áremeléseket, hiszen kevesebb fuvarral volt kénytelen beérni, ennek köszönhetően a „kért fuvar” közötti várakozási idők növekedtek. Emiatt pedig a kamionok futásteljesítménye majd 10 százalékkal csökkent.

Egy töltött kilométerre jutó bevétel (EURc/km) a nemzetközi (ITS) és a régiós (RCL) szegmensekben

Egy kilométerre jutó sofőr költség (EURc/km) a nemzetközi (ITS) és a régiós (RCL) szegmensekben

Habár a cég intézkedéseit és a rövidtávú piaci helyzet változását biztatónak tartjuk, azt gondoljuk, hogy a piaci egyensúly akkor áll majd helyre „véglegesen”, amikor az üzemanyagár emelkedés véget ér. Ez pedig nagy valószínűséggel a jövő év során következik be. Így a jövő évtől már javuló eredményre számítunk. Annál is inkább, mert a cég bizonyos értelemben jó helyzetben van, vagy legalábbis jobb helyzetben, mint más fuvarozók Európában.

Egész Európát sújtja a sofőrhiány. A német piacon egyes becslések szerint 10 százaléknyi sofőr hiányzik. Ugyanakkor vannak cégek és országok, melyeket kevésbé sújt ez a probléma. Például a litván Girteka fél év alatt 20 százalékkal növelte mind sofőrjei, mind kamionjai számát. Nyilván annak köszönhető ez az erőteljes bővülés, hogy a cég hozzáfér Ukrajna, Oroszország és egyéb államok munkaerőpiacához, ahonnan sofőröket tud toborozni. Mindeközben a Waberer’s sem tétlenkedik. Kihasználva azt, hogy jó hozzáférése van az ukrán, román és szerb munkaerőpiachoz, az év első felében ő is növelte kamionjai és sofőrjei számát.

Kamionok száma a nemzetközi (ITS) és a régiós (RCL) szegmensekben

Mindez azt jelenti, hogy Waberer’s nagy valószínűséggel jobb pozícióban lesz, mint számos versenytársa, amikor a piaci feszültségek oldódni fognak (várhatóan a negyedik negyedévben, illetve egy éven belül). Ezért azt gondoljuk, hogy a legjobb időpontban vagyunk a részvények vásárlására.

Mennyit érnek a részvények?

A részvények fair értékének meghatározásához a cég teljesítményét önmagában és a versenytársakhoz viszonyítva is vizsgáltuk. Az előbbi esetben (DCF értékelés) fair értéknek 5.080 forintot kaptunk részvényenként egy olyan modell kiértékelésekor, ahol semmilyen jövőbeli akvizícióval nem számoltunk. Pedig azt gondoljuk, hogy a cég belátható időn belül (jövőre, vagy azután) visszatér korábbi terveihez és akvizíciós aktivitásához. A cég várható teljesítménye alapján azt is megnéztük, hogy a szektortársakhoz képest milyen áron kellene forognia a részvényeknek, ez pedig megerősítette a DCF alapon kapott fair értékünket.

A Waberer's részvények árfolyama az elmúlt évben

Ugyanakkor ha a minimális értékeket keressük, akkor azt találjuk, hogy a cég ázsió nélküli könyvszerinti értéke 2.000 forint körül van. Ha pedig a jelenlegi kamion állománnyal addig végezné a fuvarozási tevékenységét ameddig minden gépkocsi lízingszerződése lejár és a gyártó által visszavásárlásra kerül, a cég pedig eladná maradék tevékenységeit (biztosítás, logisztika, stb.), akkor is 2.800 forint körüli értéket kapnánk egy részvényre. Azaz a cég részvényei a jelenlegi árfolyamon nagyon nyomott értékeltségen állnak, amit a versenytársakkal összehasonlítva is igazolva látunk!

forrás: ERSTE elemzés

Hozzászólások

Mire számíthatunk ma az európai részvénypiacokon?

Enyhe pluszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, de elemzők arra figyelmeztettek, hogy törékenynek bizonyulhat az emelkedés.
2019. 05. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehúzta a BUX-ot a rossz nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,13 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 010,72 ponton zárt csütörtökön.
2019. 05. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartanak a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi háborútól

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy technológiai hidegháborúba fordulhat át, a megoldásnak pedig nyoma sincs.
2019. 05. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Robosztus árbevétel- és eredménynövekedést tervez az AutoWallis új stratégiájában

Bemutatta 2024-ig szóló stratégiáját és 2029-es jövőképét az AutoWallis, melynek új részvényeit februárban vezették be a tőzsdére. A vállalat robosztus növekedést tervez a következő tíz évben, célja, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. Az AutoWallis 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményének (EBITDA) négyszereződésével, árbevételének duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számol. A vállalat ugyanakkor akvizíciókat is tervez, melyek tovább javíthatják az eredményt, melyből osztalék kifizetést is tervez a cég. Az AutoWallis fő tulajdonosa a stratégiát több eszközzel is támogatja, célja, hogy a vállalat jelentősen növelje a részvényesi értéket.
2019. 05. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kereskedelmi háborús előkészületek a részvénypiacokon

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban. Az Apple várhatóan már rövid időn belül megszenvedi a Huawei-ellenes intézkedések miatti kínai megtorlást - az Apple bevételének kb. 20%-a származik Kínából, ez 2018-ban 52 milliárd dollár volt. De számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék a kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika.
2019. 05. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható az európai piacokon

Veszteséges kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 05. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők óvatosak, aggasztja őket, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi viszály technológiai háborúba látszik átfordulni, miközben a nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok is emelkedtek.
2019. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a hazai részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 608,87 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 40 184,85 ponton zárt szerdán.
2019. 05. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban az amerikai tőzsdék, óvatos kereskedés várható

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán, miután újult erővel lángoltak fel a félelmek az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése miatt azon sajtóhírek nyomán, hogy a Huawei Technologies után újabb kínai technológiai nagyvállalatot sújthat szankciókkal Washington.
2019. 05. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a napot az európai tőzsdék

A keddi záróértékükhöz képest vegyesen mozdultak el a vezető európai értéktőzsdék irányadó mutatói a szerdai kereskedés kezdetén.
2019. 05. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék szerdán, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börzén sem alakult ki egyértelmű trend.
2019. 05. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény forinterősödés kora reggel

Kedd estéhez képest szerényen erősödött a forint jegyzése a főbb devizákhoz képest szerda kora reggel.
2019. 05. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért emelkedtek ma a tőzsdeindexek

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden, miután az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatti aggodalmakat némileg csillapította, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium átmenetileg, 90 napra enyhített a Huawei Technologies kínai óriásvállalatra kivetett szankciókon.
2019. 05. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csillapodtak az aggodalmak, pluszban az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi háború kiszélesedése miatti aggodalmak némiképp csillapodtak annak köszönhetően, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium átmenetileg, 90 napra felfüggesztette a Huawei Technologies kínai óriásvállalatra kivetett szankciók hatályba lépését.
2019. 05. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban az európai tőzsdék

Pluszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden az előző napi komoly gyengülés után.
2019. 05. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Kisebb pozitív korrekció indulhat a kereskedés

Kisebb pozitív korrekció indulhat nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2019. 05. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a forint árfolyama estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2019. 05. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: