Ingyen bankszámlát és milliós megtakarítást is kaphatnak a gyerekek

A kedvezmények ellenére a fiataloknak szánt bankszámlákra is igaz, hogy jelentős, éves szinten 5-10 ezer forintos különbségek lehetnek a különböző ajánlatok között. Több olyan, gyerekekhez kötődő megtakarítási forma van, amelyekre állami támogatás jár, például a babakötvény, amellyel akár milliós nagyságrendű megtakarítás halmozható fel mire az érintett gyerek 18 éves lesz. Emellett lakástakarékot is lehet indítani a nevükre.

Ingyen bankszámlát és milliós megtakarítást is kaphatnak a gyerekek

A piacon elérhető rengeteg bankszámla közül a fiataloknak, gyerekeknek szánt konstrukciók számos kedvezményt nyújtanak, de a kiadásokban lehetnek az eltérések - derül ki a BankRáció.hu gyereknapra készített összeállításából, amely a gyerekekhez köthető megtakarítási formákat is bemutatja.

A 18 év alattiaknak szánt bankszámlák közül vannak olyanok, amelyek teljesen ingyenesek, nemcsak kezdetben, hanem éveken át költségmentesen használhatók. A számlához adott bankkártya is ingyenes lehet 1-2 éven keresztül. Az olcsóbb konstrukciók sem kerülnek többe évente 1-2 ezer forintnál. Ugyanakkor vannak bankok, amelyeknél a számla kezdetben ingyenes, de az éves költség később 5-10 ezer forintra emelkedhet.

 

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője azt mondta: “Érdemes a számlanyitás előtt felmérni, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt ingyenesen az adott számla, és milyen műveletekért kell fizetni. A bankszámlanyitás viszont mindenképpen indokolt, mert a gyerekek így hamarabb kezdhetik meg tudatosan kezelni a pénzügyeiket.” A 18-26 éves korosztály számára is kínálnak a bankok külön számlakonstrukciókat, ám ezek között is lehetnek eltérések: a legalacsonyabb költségű számlák 1-2 ezer forintos kiadást jelentenek, de vannak 10 ezer forint feletti kiadást jelentő konstrukciók.

A szakember közölte, hogy több, gyerekekhez köthető megtakarítási forma van, ám ezeket nem ismeri mindenki. Az egyik megtakarítási konstrukció a 19 éves futamidejű babakötvény, amelyen keresztül a gyerek születésétől lehet takarékoskodni, amíg eléri a felnőtt kort. A babakötvény kamata az inflációhoz kötött, és erre jár a 3 százalékpontos kamatprémium, az idén februártól így az éves kamat 5,4 százalék. Az állami támogatás a babakötvényre érkező szülői befizetések 10 százaléka, évente maximum 6 ezer forint, így havi 5 ezer forintos befizetéssel a gyerek 18 éves korára akár milliós nagyságrendű megtakarítás halmozódhat fel.

Ha háztartás költségvetésébe belefér, és a család a terveiben szerepel lakáscélú felhasználás - mondjuk lakásvásárlás, esetleg -felújítás vagy lakáshitel-törlesztés -, akkor érdemes a gyerekekre is elindítani lakástakarék-szerződést, amelyre évente 72 ezer forint állami támogatás jár havi 20 ezer forintos befizetés esetén. Trencsán Erika szerint a lakástakarék-konstrukciók az állami támogatás mellett azért is kedvezőek, mert széles kínálatból lehet választani, 4-től 10 évig terjedhet a futamidejük, ennyi idő alatt pedig valószínűleg minden háztartásban felmerülhet lakáscélú felhasználás.

Hozzászólások

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB tulajdonába került a volt Postapalota

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota - olvasható a pénzintézet honlapján.
2018. 06. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk a világ tizenötödik legbiztonságosabb állama

A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
2018. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.
2018. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
2018. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cross FM néven indulhat új rádió Budapesten

A jelenleg használaton kívüli Budapest 98,6 MHz-en indulhat új körzeti közösségi rádió Cross FM néven, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Manna Vision Media Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek eheti ülésén. Napokon belül véleményezhetők lesznek a 90,9 MHz és a 99,5 MHz fővárosi frekvenciák pályázati felhívásainak tervezetei. A testület túl hangos reklámok miatt bírságot szabott ki két kereskedelmi televízió szolgáltatójára.
2018. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos beruházás Hajdúszoboszlón

Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón - közölte a fürdőváros polgármestere az MTI-vel.
2018. 06. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van a Múzeumok éjszakája

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.
2018. 06. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar-német kapcsolatokról írt egy német hírportál

A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást.
2018. 06. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A karrierváltás sikere programozóként garantált

Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.
2018. 06. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyermekosztály "mamaszobáinak" felújítására.
2018. 06. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

19 millió forintra bírságolták a Gránit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra, a 2015. december 31-től 2018. május 22-ig tartó időszakban feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, és a jegybank a jogsértések megszüntetésére is kötelezte a pénzintézetet - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a minimálbér hazánkban - egy ábrán

a bruttó minimálbér összege Magyarországon, az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó
2018. 06. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több tőzsdei kibocsátót is megbírságolt az MNB

Több tőzsdei kibocsátót is megbírságolt, illetve figyelmeztetett a nem megfelelő kibocsátói jelentések miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2018. 06. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 347,07 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 35 396,62 ponton zárt pénteken.
2018. 06. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyáron célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadni

Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.
2018. 06. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás