Innováció nélkül nincs növekedés

Növeli kutatás-fejlesztési kiadásait a közép-európai cégek többsége, ugyanakkor nagyobb támogatást várnának el a kormányzatok részéről – derül ki a Deloitte friss felméréséből. A legtöbb vállalkozás számára azon K+F tevékenységek beazonosítása jelenti a legnagyobb kihívást, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe.

Innováció nélkül nincs növekedés

A közép-európai vállalatok 52 százaléka a kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásai növelését tervezi a következő egy-két évben – derül ki a Deloitte Central European Corporate R&D Report 2018 kutatásából. A középtávú terveket vizsgálva még nagyobb a hajlandóság a régió cégeinél, hogy többet költsenek K+F-re, a megkérdezett társaságok kétharmada (67 százalék) jelezte, hogy 3-5 éves távlatban növeli ezirányú kiadásait. A 2016-os kutatáshoz hasonlóan továbbra is az elérhető támogatások széles köre, illetve a képzett kutatók növelik leginkább a kutatás-fejlesztési kedvet.

A felmérésben résztvevő cégek többsége erősítené a K+F tevékenységet, de több komoly akadályozó tényezőt is megemlítettek. A megkérdezett vállalkozások harmada szerint nehéz azon K+F tevékenységek pontos azonosítása, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe. Hasonlóan magas azon cégek aránya, amelyek a kapott támogatásokkal, illetve adókedvezményekkel kapcsolatos rendelkezések esetén a szabályozás nehézségeire és bonyolultságára panaszkodnak. Ebben a vonatkozásban ugyanakkor javult a helyzet, mivel 2016-ban még a vállalkozások 31 százaléka emelte ki ezt a problémát. A gyakran említett kihívások közé tartozik még a költségek kiszámítása és elszámolása (23 százalék), míg a K+F tevékenységgel kapcsolatos kiadások nyilvántartását a megkérdezettek tizede tartja komoly problémának.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A kutatás arra is rámutatott, hogy a közép-európai cégek egy része nem foglalkozik érdemben a szellemi tulajdon védelmével. A megkérdezett vállalatok mindössze 67 százalékánál van titoktartási szabályzat, márkajelzéssel 47, míg szabadalmi védelemmel 44 százalékuk óvja szellemi tulajdonát, azonban 12 százalékuk semmilyen intézkedést nem tesz a szellemi tulajdon védelmében.



„A közép-európai országok többségében – és Magyarországon is – még az elsődlegesen belső piacokra fókuszáló vállalkozások is felismerték, hogy a hasznosítható kutatás-fejlesztés és innováció a fenntartható növekedésük egyik lényegi eleme. Az olcsó munkaerőre építő üzleti modellek ideje lejárt. Az egyes országoknak pedig komoly szerepe van abban, hogy olyan kiszámítható szabályozási és ösztönzési környezetet biztosítsanak, ahol a vállalkozások nem csupán a rövid távon szükségszerű, hanem a közép távon és stratégiailag is fontos innovációs, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységüket is erősítik. Ez a szabályozási és ösztönzőrendszeri környezet jelentősen hozzájárul a fenntartható makrogazdasági növekedéshez” – mutatott rá dr. Márkus Csaba, a Deloitte K+F és állami támogatásokért felelős közép-európai vezetője.

A kutatás-fejlesztési beruházások és az innovációs készség a vállalkozások üzleti sikereiben is meghatározó szerepet játszanak. A Deloitte idén ismét meghirdette a „Technology Fast 50 Central Europe” versenyét, amire a 2014-2017 között látványos növekedést felmutató innovatív technológiai cégek jelentkezését várják a régió 18 országából, köztük Magyarországról is. A korábbi évek nyertesei között olyan ismert hazai vállalkozások is szerepelnek, mint a Tresorit, az NNG, a Solvo Biotechnology vagy a Starschema.

A Technology Fast 50 Central Europe versenyre a http://www.deloitte.com/hu/fast50 weboldalon lehet jelentkezni 2018. július 31-ig, a rangsort 2018. október 11-én mutatják be. Valamennyi, a feltételnek megfelelő jelentkező automatikusan részt vesz a Deloitte EMEA Technology Fast 500 versenyen is.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: