Ipari, inflációs, külkereskedelmi adatokra számíthatunk a napokban

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, így a júniusi ipari termelés, a júliusi infláció, továbbá a külkereskedelmi forgalom, az idegenforgalom vagy az építőipar júniusi teljesítményének adatai.

Ipari, inflációs, külkereskedelmi adatokra számíthatunk a napokban

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júniusi ipari termelés első becslését. Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,8 százalékkal emelkedett. Az év első öt hónapjában 3,1 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás az előző év azonos időszakával összevetve.
   
Szerdán teszi közzé a KSH az infláció júliusi adatát. A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.
    

Csütörtökön jelenik meg a külkereskedelmi forgalom júniusi adatának első becslése. Májusban az export euróban kifejezett értéke 0,2 százalékkal, az importé 2,9 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi többlet 596 millió euró volt, 226 millióval kevesebb a tavaly májusinál.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Szintén csütörtökön közli a KSH a kereskedelmi szálláshelyek júniusi forgalmának adatait. Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma ezzel 7,5 százalékkal haladta meg a tavaly májusit az áprilisi 0,8 százalékos visszaesés után. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 10,0 százalékkal emelkedett és megközelítette a 45,8 milliárd forintot.
    

Pénteken az építőipari termelés júniusi alakulásáról is közöl statisztikát a KSH.
    

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kamatdöntés, kereseti adatok jönnek a jövő héten

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank szeptemberi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák és az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 09. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Equilor: a fokozódó kockázatok állíthatják meg a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon és a világban

Továbbra is növekedés jellemzi a világgazdaságot, azonban a jövővel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság és a kockázat az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. Miközben az Egyesült Államok egyre intenzívebb kereskedelmi háborúi a tengerentúli gazdaság növekedésére egyelőre nincsenek kifejezetten negatív hatással, ugyanez az Európai Unióra és a fejlődő térség piacaira nem mondható el. Az EU kilátásait a globális kereskedelmi bizonytalanságok mellett több tényező is negatívan befolyásolja: a török válság, az olasz gazdaság helyzete, valamint a Brexit-tárgyalások elhúzódása mind kockázatot jelentenek. A magyar növekedés továbbra is dinamikus, a banki hitelezés pörög, az ipari termelés az autóipar vezetésével erősödik, bővül az export és a belső fogyasztás. Hazánkban a tartósan gyenge forint és a 65 dollár feletti olajárfolyam okozhat problémát, mivel ebben az esetben az infláció üteme a vártnál gyorsabban növekedhet, és a Magyar Nemzeti Bank a tervezettnél hamarabb nyúlhat kamatemeléshez, ami egyébként leghamarabb 2020-ra várható.
2018. 09. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, így a júliusi ipari termelés részletes adata, az augusztusi infláció, továbbá az idegenforgalom vagy az építőipar júliusi teljesítményének adatai.
2018. 09. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten a második negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó második becslése mellett a júliusi kiskereskedelem, az ipar és a külkereskedelmi termékforgalom adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján.
2018. 09. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A természeti erőforrások kimerülése a vállalatok működését is fenyegeti

Az Allianz több mint 2500 vállalatra és 12 ágazatra kiterjedő elemzése szerint az olaj- és gázipart, a bányászatot, az élelmiszer- és italipart, valamint a szállítási ágazatot érintik legérzékenyebben a természeti tőke nem megfelelő kezeléséből adódó kockázatok. A természeti erőforrások kimerülése, illetve hiánya miatt a vállalatoknak magasabb költségekkel, újabb fenntarthatósági szabályozásokkal kell számolniuk, valamint egyre szélesebb körű társadalmi nyomással szembesülne. Az ágazatokat próbára teszi az is, hogy megoldást találjanak a természeti erőforrások üzletmenetet befolyásoló hatásainak mérésére és kezelésére
2018. 08. 31. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezően alakultak a makrogazdasági folyamatok, mégis van kockázat

A makrogazdasági folyamatok kedvezően alakultak az első fél évben, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az első fél év költségvetési folyamatait értékelő elemzésében.
2018. 08. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beruházási boom várható a kkv szektorban

Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg a cégek 78%-a készül valamilyen fejlesztésre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve most informatikai fejlesztésekre készülnek a legtöbben, megelőzve az elmúlt egy évben élen álló gépek, berendezések korszerűsítését.
2018. 08. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye ?

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank augusztusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák és az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 08. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

Kevés statisztikai adat jelenik meg a következő héten, közülük kiemelkedik az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) közlése.
2018. 08. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átmeneti fordulat a külkereskedelemben, de fölényben van az import

Bár júniusban az export növekedése meghaladta az importét, az első félévben utóbbi nagyobb mértékben nőtt. A lakossági fogyasztás bővülése, a beruházások felfutása, valamint az export magas importhányada miatt az importbővülés a következő időszakban is magasabb lehet, emiatt mérséklődhet a külkereskedelmi többlet.
2018. 08. 09. 17:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Derűlátó a hazai vállalkozások többsége: meghatározónak érzik szerepüket a piacon

Új megközelítéssel készült nagy mintás, a hazai kis-és középvállalkozói szektorra országosan reprezentatív kutatás a Magyarországon működő, 51 millió és 1,5 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek terveiről, kilátásairól. A felmérés során a vállalkozásokat a vezetők által érzékelt piaci pozíció és innovációs hajlandóság alapján rangsorolták. A legmagasabb potenciállal rendelkező szegmensbe a meginterjúvolt kkv-k egynegyede tartozik. A cégek túlnyomó többsége szinte minden csoportban optimistán tekint jövőbeli lehetőségeire, infrastrukturális fejlesztésekkel azonban csak minden harmadik számol.
2018. 08. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyáron se áll le az élet: 235 milliárd forint támogatás vár a vállalkozásokra

Jelenleg tizenhárom pályázat közül választhatnak a vállalkozások. Összesen 411 milliárd forint értékű keret van nyitva, ebből eddig 175 milliárd forintra adtak be kérelmet. A maradék, több mint 235 milliárd forint támogatás nincs még megpályázva és akár további 7 ezer új jelentkezőt fognak még pozitívan elbírálni – összegzi a Via Credit pályázati tanácsadó.
2018. 07. 31. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szenvedélyes vállalkozó becsületesebb

Azok a vállalkozók, akik szeretik a munkájukat, nem csak sikeresebbek, de tisztességesebbek is - jobb adófizetők, jobban megbecsülik a munkatársaikat - mint akik nem lelik örömüket a vállalkozásban - derült ki a Berger Könyvelőiroda 1200 fős online felméréséből.
2018. 07. 29. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kutatás-fejlesztés alapozhatja meg a kis- és középvállalkozások jövőjét

A legtöbb kis- és középvállalkozásnak ma már innovációban és kutatás-fejlesztésben is gondolkodnia kell, ha valódi fejlődést akar elérni. Ezeket a célokat az állam is kiemelten támogatja, ráadásul a 2020-ig tartó időszakban összesen mintegy 12000 milliárdnyi forint visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás hívható le az Európai Uniótól. A kormányzat szerint a periódusban 1,8 százalékra nőhet a kutatás-fejlesztés aránya a GDP-ben. A jelenlegi pályázatokon azonban csak azok a cégek tudnak sikeresen szerepelni, amelyek legalább három évre előre tudnak tervezni.
2018. 07. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2019-es büdzsé kedvező feltételeket biztosít a kkv-k fejlődéséhez

A 2019. évi költségvetés kedvező helyzetet teremt a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődéséhez, gondot az egyes területeken mutatkozó munkaerőhiány jelenthet - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek miután a szövetségben áttekintették a jövő évi büdzsé várható hatásait.
2018. 07. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makroadat jelenik meg a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt a keresetek májusi alakulását, valamint építőipari statisztikákat publikál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 07. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban gyorsult a nagykereskedelmi áremelkedés júniusban

Németországban éves összevetésben gyorsult a nagykereskedelmi árak emelkedése júniusban.
2018. 07. 13. 15:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Derűlátó a hazai vállalkozások többsége: meghatározónak érzik szerepüket a piacon

Új megközelítéssel készült nagy mintás, a hazai kis-és középvállalkozói szektorra országosan reprezentatív kutatás a Magyarországon működő, 51 millió és 1,5 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek terveiről, kilátásairól. A felmérés során a vállalkozásokat a vezetők által érzékelt piaci pozíció és innovációs hajlandóság alapján rangsorolták. A legmagasabb potenciállal rendelkező szegmensbe a meginterjúvolt kkv-k egynegyede tartozik. A cégek túlnyomó többsége szinte minden csoportban optimistán tekint jövőbeli lehetőségeire, infrastrukturális fejlesztésekkel azonban csak minden harmadik számol.
2018. 07. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eltűnőben a nagyvállalatok nyeresége

Mélyponton a hazai nagyvállalatok profitvárakozása, átlagosan 1%-os nyereségbővüléssel tervez a szektor a következő egy évben – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index. Év végéhez képest árbevételükben is szerényebb, 2,8%-os bővülést várnak a cégek, és megtörni látszik a belföldi piac elmúlt egy évi árbevétel-növekedést támogató trendje.
2018. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a júniusi inflációs statisztika és a májusi külkereskedelmi forgalom, valamint a szálláshelyek forgalmának adata.
2018. 07. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás