Ha egészségesen akar élni, akkor ezt kövesse

Új táplálkozási ajánlásokat tett közzé az amerikai kormányzat, a telített zsírok, a só és a cukor fogyasztásának csökkentését javasolja az amerikaiaknak.

Ha egészségesen akar élni, akkor ezt kövesse

Naponta tíz százalékkal csökkentsék a cukor és a telített zsírok fogyasztását, a sófogyasztás ne haladja meg a napi 2300 milligrammot - olvasható a kormányzati ajánlásban, amelyet ötévente ad ki a szövetségi egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma, valamint az agrárminisztérium, és lényegében az egészséges táplálkozáshoz ad iránymutatást.

 

A dokumentum csütörtökön jelent meg, azonban sok szakember máris a hiányosságaira mutatott rá. Így például bírálták, hogy az ajánlás nem hívja fel a figyelmet a vörös húsok túlzott fogyasztásának veszélyeire. Kari Hamerschlaf, a Föld Barátai nevű civilszervezet vezetője közleményében úgy fogalmazott: az új irányelvek nem vesznek tudomást azokról a komoly tudományos eredményekről, amelyek kifejezetten kevesebb hús fogyasztását javasolják.

 

"A kormányzat egyértelműen a húsipar érdekeit vette figyelembe" - vélekedett. Katie McMahon, az Amerikai Rák Társaság képviselője szintén azt kifogásolta, hogy az ajánlások említést sem tesznek a vörös húsok túlzott fogyasztásának rákkeltő hatásáról.

 

Kapcsolódó SzámoldKi.hu kalkulátorok:

- Az Ön egészségügyi kalkulátorai ITT érhetők el.

 

"Teljesen elképedtünk, hogy a jelentés nem javasolja a vörös- és feldolgozott húsok fogyasztásának visszafogását" - mondta az NBC televíziónak McMahon. Alice Lichtenstein, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi professzora, aki tanácsadóként vett részt az ajánlások kidolgozásában, az NBC reggeli műsorában azt mondta, hogy a dokumentum megfogalmazásakor nem a rákbetegség megelőzése volt a fő szempont, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedések visszaszorítása. Az Egyesült Államokban ugyanis ez a fő halálozási ok - tette hozzá az élelmezéstudományi szakember.

Hozzászólások

Az emberek 30 százaléka tartja megfelelőnek Trump elnökségét

A Gallup közvélemény-kutató intézet 134 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka tartja megfelelőnek az Egyesült Államok vezető szerepét Donald Trump elnöksége idején.
2018. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Davosban találkozik Theresa May és Donald Trump

A davosi világgazdasági fórumon találkozik Theresa May brit kormányfő és Donald Trump amerikai elnök - közölte péntek este May hivatala.
2018. 01. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi háziorvos van Magyarországon

A háziorvosok száma Magyarországon
2018. 01. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 millióból újítanak fel két csepeli háziorvosi rendelőt

Mintegy százmillió forintból újítják fel Csepelen a Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon levő háziorvosi rendelőt - jelentette be a XXI. kerület polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb nagy lépéssel került közelebb a rák kiszűréséhez

Újabb nagy lépéssel került közelebb a tudomány egy olyan új módszerhez, mellyel a vérből diagnosztizálhatók a leggyakoribb ráktípusok - számolt be róla a BBC hírportálja.
2018. 01. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európába látogat Rex Tillerson amerikai külügyminiszter

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul - jelentette be csütörtökön Washingtonban Heather Nauert külügyi szóvivő.
2018. 01. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is ösztöndíjjal támogatják a fiatal orvosokat Egerben

Az idén is ösztöndíjjal támogatja az egri Markhot Ferenc Kórház a fiatal orvosokat első szakvizsgájuk megszerzésében - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.
2018. 01. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump: Ha nincs fal, nincs megállapodás

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben szögezte le, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséről.
2018. 01. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szorosabbra fűznék a magyar-amerikai kapcsolatokat

A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.
2018. 01. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitott New York

Profitkivételre utaló módon vegyes indexekkel nyitottak csütörtökön a főbb amerikai értékpapírpiacok.
2018. 01. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,756 milliárd forintból újítják fel a XVII. kerületi szakrendelőt

Mintegy 1,756 milliárd forintból újul meg a XVII. kerületi szakrendelő az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - mondta Dunai Mónika, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2018. 01. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon évente húszezer ember vesz részt klinikai gyógyszervizsgálatban

Magyarországon évente húszezer ember vesz részt klinikai gyógyszervizsgálatban, ezzel, az egy főre vetített vizsgálatokat tekintve, Európa élvonalához tartozik - mondta a klinikai kutatásokra szakosodott Synexus Magyarország Kft. pácienskapcsolati menedzsere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
2018. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fehér Ház orvosa: Donald Trump egészséges, csak le kell fogynia

Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
2018. 01. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnöksége első évében Trump elfogadottsága rendkívül alacsony volt

Elnöksége első évében Donald Trump elfogadottsága rendkívül alacsony, 39 százalékos volt - ez derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb felméréséből.
2018. 01. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.
2018. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin

A szombati hamis rakétariadó után biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin.
2018. 01. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kijelentette, hogy ő a legkevésbé rasszista ember

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő "a legkevésbé rasszista ember", s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.
2018. 01. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítanák az orosz-amerikai viszonyt

Anatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
2018. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás