Ismét egyre bátrabban veszünk fel hiteleket

A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldala, a Bankkalkulátor.hu adatai szerint egy év alatt jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi aktivitása. A cég az idei első negyedévben 65 százalékkal több személyihitel-igényt továbbított, ezek átlagos összege pedig 1,28 millió forint volt, ami több mint 6 százalékkal haladja meg a tavaly év elején mért 1,20 milliós átlagot. A többségében szabad felhasználású hitelekből álló minta átlagos futamideje eközben 48-ról 52 hónapra emelkedett, vagyis az ügyfelek egyre hosszabb távra mernek elköteleződni.

Ismét egyre bátrabban veszünk fel hiteleket

A hitelfelvételi kedv javulását egyrészt a kedvezőbb gazdasági környezet segítette. Ennek eredményeképpen a tavalyinál átlagosan 8,6 százalékkal magasabb nettó jövedelmet tudtak bemutatni a hitelt felvevő ügyfelek. Másrészt egy év alatt jelentős mértékben estek a hitelkamatok is. A Bankkalkulátor.hu mintájában szereplő hitelek 72 százalékában szabad felhasználást jelöltek meg hitelcélként az ügyfelek, ezek átlagos THM-je (teljes hiteldíj mutatója) 16,0-ről 13,4 százalékra csökkent 12 hónap alatt. Ugyanakkor jellemzően 2-3 százalékponttal csökkent a többi hitelfajtához: az adósságrendezéshez, az autóvásárláshoz, illetve az ingatlanfelújításhoz nyújtott hitelek THM-je is. 

 

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!

 

Hitelcélonként jelentősen eltérnek a felvett személyi hitelek havi törlesztőrészletei: míg a szabad felhasználású hitelek esetében havonta átlagosan 30 ezer forintot fizetnek vissza az ügyfelek a banknak, az adósságrendezésnél 34 ezer, az autóvásárlásnál 38 ezer, míg az ingatlanfelújításnál 46 ezer forint az átlagos havi törlesztés mértéke. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A várakozásoknak megfelelően az online hiteligénylők legnagyobb része (75%) a 26-55 év közötti korosztályból kerül ki, ugyanakkor a vizsgált hiteligénylések 8 százalékát 65 év felettiek adták le.

 

Kilátások 2018-ra

Arra számítunk, hogy idén erőteljesen folytatódik a lakossági hitelezés bővülése, mivel a jövedelmek emelkedésével párhuzamosan várhatóan tovább javul majd a lakosság hitelképessége – jelzi előre Takács Roland, a Netrisk.hu üzletágigazgatója - Ennek hatására mind a megkötött szerződések száma, mind az egyes szerződések átlagos hitelösszege tovább emelkedhet 2018-ban.”

 
Forrás: Netrisk.hu

 

Hozzászólások

Súlyos problémák miatt záratott be egy Pest megyei pékséget a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei sütőüzem működését.
2018. 10. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél jobb Magyarország és Szlovákia kapcsolata

Magyarország és Szlovákia együttműködésében a legjobb kapcsolatot most ápolja a két ország kormánya, ami a kölcsönös tiszteleten alapul - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón Pozsonyban.
2018. 10. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna alacson vízszintje miatt csökkenhet a vízi áruszállítás

Jelentősen csökkenhet idén az áruszállítás a Dunán a folyó alacsony vízszintje miatt, a bajai és a paksi kikötőkben eddig az éves átlagforgalom fele teljesült.
2018. 10. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét rekordmagas a magyarok munkahelyük iránt érzett bizalma

Minden eddiginél magasabb, 71 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében, ami kétpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. Emellett további bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy vélik, hogy könnyen találnának maguknak új állást, ha azt elveszítenék, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös májusi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 10. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos nevelőszülői kampány indul

A kormány fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat erősítését és fenntartását, ennek érdekében országos nevelőszülői kampány indul - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a nevelőszülők találkozóján, a tokaj-hegyaljai Tolcsván.
2018. 10. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hajnalban újraindulhat a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Újraindulhat a vonatforgalom a Déli pályaudvaron csütörtök hajnalban, miután szerda estig befejeződik a pályaudvar karbantartása, a felújított berendezések üzempróbája - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
2018. 10. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét elvitték a Skandináv lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 17-én megtartott 42. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 10. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érden épít új tesztbázist és irodaközpontot az AVL

Érden építi fel új vállalati központját és tesztbázisát a világ vezető független járműipari fejlesztő vállalatának hazai leányvállalata, az AVL AUTÓKUT Kft. (AVL Hungary) – jelentette be mai közös sajtótájékoztatóján az AVL és Érd Megyei Jogú Város Polgármestere. Az 5,7 hektáron sok millió eurós zöldmezős beruházással megvalósuló új komplexum létrehozását nem csak az osztrák tulajdonú globális autóipari vállalat hazai leányvállalatának növekedése indokolja. A vállalat ugyanis központi irodái mellett új tesztbázisát is Érden hozza létre 2020-ig. A cég elkötelezettségét a magyar piac iránt mutatja, hogy 2018-ban megduplázta hazai munkatársainak számát, és további jelentős létszámbővítést tervez.
2018. 10. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Visszaestek a vezető részvények!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,56 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 37 399,11 ponton zárt szerdán.
2018. 10. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ügyvédek kerülhetnek informatikai csalás gyanújába

A jogalkotás, jogalkalmazás és az informatika különböző sebességű fejlődése könnyen bajba sodorhatja az informatikai témájú ügyekkel foglalkozó ügyvédeket.
2018. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok esetben kötelező, de minden esetben célszerű az építkezéseknél is biztosítást kötni

Az idei év első felében 6 517 új lakás épült Magyarországon, 30%-kal több, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Budapesten és a községekben a növekedés még ennél is nagyobb, mintegy másfélszeres volt. Az új épületben használatba vett lakások 54%-a családi házban, 36%-a többlakásos épületekben, 6,2%-a pedig lakóparkokban található. A lakásépítés fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között, utóbbiaknak hívja fel figyelmét az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég, hogy a kivitelezéshez kapcsolódó tevékenységekre vonatkozóan mindenképpen célszerű biztosítást kötni.
2018. 10. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Roma Tehetség Program: meghosszabbított határidővel várják a roma fiatalok jelentkezését

Október 23-án éjfélig jelentkezhetnek a magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által indított Roma Tehetség Programra. A hagyományos oktatást kiegészítő képzés abban támogatja a diákokat, hogy megfontolt pályaválasztási döntést tudjanak hozni, sikeresen felkészüljenek a felvételire és legyen lehetőségük akár külföldi egyetemeken is továbbtanulni. Az érdeklődőknek érdemes azzal számolniuk, hogy a megadott határidőig a legjobb pályázatokat beküldők már október utolsó hétvégéjén egy kétnapos válogatón vesznek részt.
2018. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyebb tanulás, nehezebb puskázás a digitális tanteremben

Az újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban mutatkozott be az országban először a UPC Magyarország Digitális Tanterem szolgáltatása. Az új rendszer segítségével a diákok ugyanakkora erőbedobással sokkal több tudást szerezhetnek meg, mint a hagyományos könyvek és munkafüzetek használatával. Az információk a digitális világ elvárásainak megfelelően tágabb összefüggésekbe ágyazva, naprakészen, korszerűen, több vizuális elemmel illusztrálva jutnak el hozzájuk, biztosítva ezzel a könnyebb megértést. Az digitális tantermi eszközökön és tananyagon kívül a tanárok szám ára kifejlesztett továbbképzési programot is kínál az új szolgáltatás.
2018. 10. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig lehet fizetni a régi 1000 forintos bankjegyekkel?

Már csak két hétig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
2018. 10. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szintet lép a magyar autóipar!

Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák fejlesztésében is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás szerdai megnyitóján.
2018. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új országmárka komoly versenyelőnyt jelenthet Magyarországnak

Az új országmárka komoly versenyelőnyt jelent Magyarországnak, amelyet a Turizmus Summit 2018 konferencián mutattak be - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Kisebb csökkenésre lehet számítani

Enyhe csökkenésre számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.
2018. 10. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sürgősen foglalkozni kell az oktatás minőségének javításával

Növelni kell az oktatásra szánt forrásokat minden területen. Nem csupán a tanárok fizetésének versenyképessé tételével, hanem a szakképzési centrumok technikai fejlesztésével, illetve a tudásátadást segítő digitális eszközök használatával is – hangsúlyozza az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Dr. Ábrahám László arra is felhívja a figyelmet, hogy a jövőben a tanárok képzését, fejlesztését muszáj kiemelten kezelni. Enélkül elképzelhetetlen, hogy bővüljön azon gyerekeknek a száma, akik a műszaki-és természettudományos pályák érdeklődnek.
2018. 10. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója átlag feletti

Az európai uniós átlagnál magasabb, 84 százalékos a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a cigaretta ára - egy ábrán

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2018. 10. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás