Ismét emelkedhet a kávé ára

Több mint tizenöt százalékkal nőhet a kávéfogyasztás közel kétharmadát adó Arabica kávéfajta tőzsdei ára 2016. szeptember végéig amiatt, hogy kereslete immár második éve várhatóan meghaladja a kínálatát - közölte a nemesfém-forgalmazással és árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.

Ismét emelkedhet a kávé ára

Az idei, 2015. szeptember 30-áig tartó szezonban 84,6 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) Arabica típusú kávé teremhet, aminél közel 4 millió zsákkal többre lehet igény. Az alacsonyabb kínálat oka egyrészt az, hogy a világ legnagyobb kávétermelőjének számító Brazíliában tavaly kiterjedt szárazság pusztított, emiatt kevesebb kávé termett. A jelenlegi alacsony kávéárak fő előidézője, hogy Brazília és a szintén jelentős kávétermesztő Kolumbia devizái az idén eddig közel 20 százalékkal leértékelődtek az amerikai dollárral szemben. Bár az időjárás a közelmúltban a kávétermesztés szempontjából kedvezőbbre fordult, nőtt az esős napok száma, de az idei januári szárazság miatt a brazíliai kávék nem tudtak eléggé fejlődni.

 

Az Arabicából az idén október 1-jétől induló új szezonban is 1,4 millió zsákkal kisebb lesz várhatóan a kínálat, mint a kereslet, ennek hatására a kávé fogyasztói ára emelkedésnek indulhat. A babkávé-cserjék két legismertebb fajtája, az Arabica és a Robuszta közül ugyanis az ízesebb, aromásabb és alacsonyabb koffeintartalmú Arabica adta a világ 2014-es 148,8 millió zsákos kávéfogyasztásának közel kétharmadát. Az Arabica nagy magasságban, 1000-2000 méter magasan terem a trópusi égöv vulkánikus talajú, hegyvidéki tájain.

 

A Robuszta kávécserjék igénytelenebbek, ellenállóbbak, tűrik a hőséget és a nagy páratartalmat, és már 200-800 méteren is megteremnek, valamint több termést hoznak. A jól pörkölt Robuszta babkávét Arabica fajtákkal keverve kiváló keverékek készíthetők. A Robusztát elsősorban Nyugat-Afrikában, Vietnamban és Indonéziában termesztik, a többi kávétermelő ország az Arabicát favorizálja. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az őrölt kávé 250 grammos csomagjának átlagára februárban 644 forint volt, ez 3,3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ennél többe, 646 forintba utoljára 2013 októberében került egy csomag kávé.  (MTI)

Jól érezték a magyarok: drága mulatság lett a kávézás

Átlépte az 500 forintos lélektani határt egy csésze kávé átlagára a magyar városközpontokban – derült ki a ClientFirst Consulting felmérésből. Az országszerte 124 kávézót próbavásárlásokkal felmérő cég kutatásából az is kiderült, hogy csaknem 15%-kal drágább az ország nyugati országrészében ugyanaz a kategóriájú kávé, mint a keleti megyékben. A felmérés ugyanakkor arra is rámutatott, hogy habár számos helyen igyekeznek javítani a vásárlói élményen, a magas ár nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ügyfél jobb minőségű terméket és magasabb szintű kiszolgálást kap.
2021. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mindenki rosszul főzi a kávét?

A kotyogóst mindenki ismeri, szinte minden háztartásban megtalálható és sokan használják nap, mint nap. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogyan kell az eszközzel igazán jó kávét főzni. Pedig a titok nyitja egyszerű.
2018. 01. 18. 06:30
Megosztás:

Kávéshow-val nyitja a szezont Gyenesdiás

A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.
2017. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Így főzte a kávét a Starbucks

Tegnap többek között a Starbucks publikálta negyedéves számait piaczárás után. A negyedik üzleti negyedévét zárta le a társaság, a tisztított részvényenkénti profit 1 centtel meghaladva az elemzők várakozását 56 centre nőtt az egy évvel ezelőtti 43 centről.
2016. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Így ünneplik a kávé világnapját

Kávékóstolókkal, bemutatókkal, workshopokkal és barista bajnoksággal ünnepli a kávé világnapját vasárnap a Tesla Budapestben A kávé napja elnevezésű rendezvény.
2016. 09. 29. 14:30
Megosztás:

Mennyiért is isszuk a kávét? - ábra

a kávé termelői átlagára, amerikai cent fontonként
2016. 09. 29. 00:30
Megosztás:

Évi 141 ezer zsák kávé elfogy

A világ kávétermelése (2008-2014) (1000 zsák)
2016. 09. 28. 14:35
Megosztás:

A presszókávé a magyar autósok kedvence

A magyar autósok legkedveltebb kávéja a presszó, a magyarországi OMV-benzinkutakon elfogyasztott 2,5 millió csésze több mint felét ilyen formában kérik a vásárlók – derül ki az OMV Hungária adataiból. Az olajtársaság mostantól kizárólag méltányos kereskedelemből származó, FAIRTRADE minősítéssel rendelkező kávét kínál 101, VIVA kávézóval rendelkező töltőállomásán.
2016. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Sokat iszogatunk, keveset beszélgetünk barátainkkal

Legféltettebb titkunkat inkább bíznánk rá, mint a szerelmünkre, jó eséllyel a középiskolában ismertük meg, és leginkább Facebook messengeren beszélgetünk vele. Ő a legjobb barátunk. Átfogó, nem reprezentatív, online kutatást végzett a NESCAFÉ és az Index a barátságról. Az Igazán barátok? felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok hisznek-e a barátságban férfi és nő között.
2016. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Az első vidéki Nespresso üzlet Győrben várja a minőségi kávé szerelmeseit

A Nestlé Nespresso S.A. május 17-én nyitotta meg első vidéki üzletét, melynek a győri Árkád bevásárlóközpont ad helyet. A Nespresso hazai népszerűségének növekedése és az egyre nagyobb kereslet indokolta, hogy a minőségi kávét nyújtó világmárka Budapesten kívül is terjeszkedjen. A Nespresso számára fontos a személyes kapcsolat a fogyasztókkal, és a Nespresso Boutique lehetőséget ad arra, hogy a vásárlók egy exkluzív környezetben tapasztalják meg a márka nyújtotta élményt.
2016. 05. 18. 19:00
Megosztás:

Kávédrágulás jön, érdemes bezsákolni

A világpiaci kávéárak két éve nem látott alacsony szinten vannak a fő kávétermesztő Brazília kedvező terméskilátásai miatt, ám a kereslettől elmaradó kínálat miatt hosszabb távon drágulás jöhet. Magyarországon az év első hónapjában már többet kellett fizetni a kávéért, mint 2015 második felében - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
2016. 03. 28. 11:30
Megosztás:

Ön megőrülne ha reggel nem ihatna kávét?

Hamarosan a kávé árának változásában is érezhetőek lesznek a klímaváltozás hatásai a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint.
2016. 02. 05. 04:04
Megosztás:

Jó termés várható kávéban, megjelentek a vevők a piacon

Május óta a 120 és a 140-es szintek között, sávozó mozgást láthatunk a kávé árfolyamában, a gyakorlott kereskedők ezt a fajta mozgást kedvelik a legjobban, jó idény várható a kávé termésben, az árfolyam visszacsorgott 10 %-ot, megjelentek a vevők a piacon.
2015. 10. 22. 10:19
Megosztás:

A kínálatszűke felnyomhatja a kakaó és a kávé árát

Az Arabica típusú kávé határidős árfolyama a szűkös kínálat miatt fontonként (1 font=0,4536 kilogramm) a mostani 160 cent körülivel szemben ismét 300 centet érhet, míg a kakaó azért drágulhat, mert készletei „meglehetősen bizonytalan szintekre” mentek le – véli Sunny Verghese, az Olam International alapítója és vezérigazgatója.
2015. 02. 20. 06:00
Megosztás:

Luxuscikk lehet a kávé?

Egyre több a kávéivó a Földön, de egyre kevesebb a kávé. Ez radikális áremelkedéseket és globális kávéhiányt hozhat az elkövetkezendő években, évtizedekben. A Nestlé akciótervet dolgozott ki, hogy kivegye részét a kávétermelés fenntarthatóvá tételében.
2014. 12. 18. 19:50
Megosztás:

Esik az Arabica kávé és a cukor ára

Csökkent az Arabica típusú kávé határidős árfolyama az amerikai határidős árutőzsdén, miután a heves esőzések hatására a 2015/16-os szezon terméseredményei a legnagyobb termesztő Brazíliában a vártnál bőségesebbek lehetnek. A cukorárak pedig a zuhanó olajárak és a gyenge brazil reál miatt nyomottak.
2014. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Jön a génmódosított kávé?

A tudósoknak sikerült azonosítaniuk a feketekávé génjeit, ez olyan áttörés, ami új megvilágításba helyezheti a babokat, egyúttal utat enged a géntervezésnek. Ezáltal az alkalmanként szűkössé váló kávékínálat is növekedhet, ami az árak emelkedésének is gátat szabhat. A lelkes kutatók persze elhallgatják a hátrányokat.
2014. 09. 18. 14:30
Megosztás:

Megjöttek a várt amerikai makroadatok

Vegyesre sikeredtek a ma közzétett amerikai makroadatok, míg a kiskereskedelmi értékesítés és az import árak a vártnál jóval kisebb mértékben emelkedtek, addig a New York-i régió feldogozóiparának aktivitása jelentősen nőtt.optimizmust.
2014. 07. 15. 14:42
Megosztás:

Kétéves csúcson az arabica kávéfajta ára

Kétéves csúcsra emelkedett az arabica kávéfajta ára a folytatódó brazil szárazság miatt, aminek a hatására globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben és valószínűleg a következő évben.
2014. 03. 10. 17:30
Megosztás:

Világszerte drágulhat a kávé

A rossz terméskilátások és a brazíliai aszály miatt az idén eddig több mint 50 százalékkal drágult a kávé alapanyagának ára, ennek hatására hamarosan Magyarországon is többe kerülhet az élénkítő ital - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
2014. 03. 04. 15:00
Megosztás: