Ismét új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,68 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 39 889,60 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.

Ismét új történelmi csúcson zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
   
Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a BUX-index emelkedett ugyan, de alig mozdult el az előző naphoz képest.
    

A vezető részvényekről megjegyezte, hogy a Mol tudta a legnagyobb emelkedést elkönyvelni, a Richter is erősödött, ugyanakkor az OTP és a Magyar Telekom árfolyama nem változott az előző napi záróárhoz képest.
    

A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése volt, komoly várakozások előzték meg az eseményt. Kiss Mihály szerint az EKB a piaci várakozásoknak megfelelően 2018. januárjától a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkenti a kötvényvásárlások összegét, a vásárlásokat legalább 2018 szeptember végéig folytatja.
    

Az elemző ugyanakkor meglepetésként értékelte, hogy az EKB nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy ezt rugalmasan kezeljék, és ha a gazdasági helyzet megkívánja akkor ezt a keretösszeget időben és összegben is tovább tudják emelni.
    

Kiss Mihály a pénteken várható piacmozgató hírek közül az amerikai makrogazdasági adatokat említette, mint például a GDP-t és az inflációt.
   
A Mol 12 forinttal, 0,37 százalékkal 3252 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára nem változott 10 900 forintot ért, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 471 forintot ért, forgalma 471,2 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,22 százalékkal 6725 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3271,05 ponton zárt csütörtökön, ez 23,56 pontos, 0,72 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Közel 200 diák tanul magyarul Debreceni Nyári Egyetemen

A Debreceni Nyári Egyetem 91. tanévét hétfőn nyitották meg az egyetem főépületének aulájában: az ország legrégebbi és legnagyobb nyári kurzusán az idén 37 ország 183 diákja tanulja a magyart mint idegen nyelvet, és ismerkedik Magyarország kultúrájával, történelmével.
2018. 07. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakáscélú hitelek Magyarországon - egy ábrán

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2018. 07. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán kezdődik a Veszprémi Utcazene Fesztivál

Szerdán kezdődik a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a négynapos rendezvényen a magyar zenészek mellett többek között francia, angol és holland muzsikusok zenélnek majd a város utcáin, terein - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a fesztivál főszervezője.
2018. 07. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkenés várható szakértő szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 07. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piacok az újabb vállalati beszámolókat és Jerome Powellnek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi beszámolóját várják.
2018. 07. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig változott a forint

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben hajszálnyit gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben kissé erősödött.
2018. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire biztonságosak a kalandparkok Magyarországon?

Minden évben rendszeresen ellenőrzik a kalandparkokat az országban, idén 81-et ellenőriztek május-júniusban, a nyári főszezon kezdete előtt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2019-es büdzsé kedvező feltételeket biztosít a kkv-k fejlődéséhez

A 2019. évi költségvetés kedvező helyzetet teremt a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődéséhez, gondot az egyes területeken mutatkozó munkaerőhiány jelenthet - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek miután a szövetségben áttekintették a jövő évi büdzsé várható hatásait.
2018. 07. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizennégy javaslatról szavaz ma az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma tizennégy törvényjavaslatról dönt. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint változtatásokat hajthatnak végre a választásokkal kapcsolatos jogszabályokon is.
2018. 07. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudatosan költöttek nyaralásra a magyarok

Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada szerint fontos, hogy az utazásra szánt kiadásait ne hitelből vagy kölcsönből finanszírozza - derült ki az Intrum legfrissebb európai fogyasztói fizetési jelentéséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
2018. 07. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Látogatócsúcs született az EFOTT-on

Látogatócsúcs született az idei, immár 43. EFOTT-on: 115 117 ember fesztiválozott Velencén - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
2018. 07. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékra nőhet a filmszakmai közvetett támogatás

A Filmalap kezdeményezésére a jelenlegi 25 százalékról 30 százalékra nőhet a filmszakmai közvetett támogatás, vagyis az elszámolható filmgyártási költségek utáni adókedvezmény mértéke.
2018. 07. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 07. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 07. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vezető részvények többsége gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,69 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 35 267,07 ponton zárt hétfőn.
2018. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat a beruházások növekedése a mezőgazdaságban

A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, harmaduk pedig idén tovább növeli a beruházásokra fordított összeget - derült ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
2018. 07. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra lehet szállítani állateledeleket Ukrajnába

Újra lehet szállítani állateledeleket és növényi eredetű takarmányokat Ukrajnába Magyarország afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett területeiről - közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.
2018. 07. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kiemelt budapesti fejlesztésekről nyújtottak be törvényjavaslatot

A kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány.
2018. 07. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit nőtt az építőipar termelése

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 07. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőn

Négyről egy órára csökkent a várakozási idő azoknak, akik Röszkén az autópályán szeretnének kilépni az országból - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
2018. 07. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás