Januártól szigorodnak a befektetővédelmi szabályok

Januártól a befektetési szolgáltatóknak minden költséget be kell mutatni az ügyfélnek szerződéskötéskor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye kell a határidős energia- vagy szén-dioxid-kvóta kereskedéshez, és befektetővédelmi aggályok esetén az MNB akár egyes, különösen kockázatosnak ítélt tőkepiaci termékek forgalmazását is megtilthatja- nyilatkozta Szeniczey Gergő, a jegybank ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Januártól szigorodnak a befektetővédelmi szabályok

Emlékeztetett rá, hogy a tőkepiac struktúráját átalakító és a befektetők védelmét növelő új, egységes európai uniós szabályrendszer (MiFID II. irányelv és MiFIR rendelet) 2018. január 3-tól lép életbe. A befektetők védelmét szolgálja egyebek mellett a tőkepiaci konstrukciók átláthatóságának növelése és az új, innovatív technológiák szabályozása - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.
   
A befektetési tanácsadási, portfóliókezelési szerződések megkötése előtt a szolgáltatóknak, közvetítőknek ezentúl nem csak az ügyfelek kockázati ismereteit kell azonosítaniuk és bemutatniuk a kínált termék addigi (hozam)teljesítményét, de "testreszabottan" ismertetniük kell annak ügyfélköltségeit is. A szolgáltatók például kötelesek bemutatni, hogy mennyi jutalékot kapnak az általuk forgalmazott egyes alapokért az adott alapkezelőtől. Szeniczey Gergő hangsúlyozta: ezentúl csak az ügyfélnek nyújtott szolgáltatásért járó díj számítható fel az ügyfélnek, más, a piaci szereplők közti egyéb juttatás nem.
   
Az átláthatósággal az ügyfelek számára feltárhatóvá válik, ha egy forgalmazó főképp azokat a termékeket kínálja a befektetőknek, amelyekért ő magasabb jutalékokat kapna. Sőt, a befektetési szolgáltatóknak szabályozott belső folyamataik révén már a termékfejlesztéskor gondoskodniuk kell arról, hogy a lakossági vagy intézményi ügyfélpiac igényeinek, kockázatainak, elérési csatornáinak megfelelő konstrukciókat alakítsanak ki - tette hozzá.
   
Elkülönítik a független és a nem független befektetési tanácsadást. Előbbinél a tanácsadó az ügyfél megbízásából ajánl - a piacon elérhető minél szélesebb körből - tőkepiaci termékeket a befektetőnek, és tevékenységéért kizárólag tőle és nem a befektetési szolgáltatóktól kaphat díjazást.
    

Az önkormányzati ügyfeleknek a MiFID II. nyomán az eddiginél több információt kell adni előzetesen a - sokszor összetett, bonyolult -befektetési termékekről. Ugyanis ezek a pénzügyi válság alatt többször nem megfelelően ítélték meg a kockázatokat - mutatott rá a jegybanki vezető.
    

A MiFID II. új termékintervenciós szabályokat vezet be, amelyek kibővítik az MNB felügyeleti eszközeit. Ezek révén a jegybank megtilthatja, illetve korlátozhatja egyes pénzügyi termékek forgalmazását. Az eszköz - többek között - akkor alkalmazható, ha komoly befektetővédelmi aggályok merülnek fel, vagy ha magyar és uniós szabályozás nem kezeli a veszélyeket. A tiltás addig marad érvényben míg e kockázatok fennállnak. Az MNB jelenleg is vizsgálja, hogy melyek azok a kockázatos termékek, amelyekkel szemben a jövőben szükséges a felügyeleti fellépés.
   
A MiFID II. az átláthatóságot azzal is segíti, hogy az eddig nem szabályozott kereskedési helyszíneket szabályozza - hangsúlyozta Szeniczey Gergő. A tőzsdék és alternatív kereskedési platformok (MTF) mellett így létrejöhetnek a szervezett kereskedési rendszerek (OTF) is, például a származtatott termékekhez kapcsolódó vételi és eladási ajánlatok összehozatalára. Szintén az átláthatóságot segíti, hogy a befektetési vállalkozásoknak jövőre az eddigieknél részletesebb adatokat kell közzétenniük a kereskedés előtti és utáni adatokról is.
   
Januártól bővül az MNB felügyelete alá tartozó, a befektetési szolgáltatásnyújtás körébe sorolandó pénzügyi eszközök száma is. Ilyenek például az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei is. Úgy tűnik, már Magyarországon is van konkrét intézményi érdeklődés az ezekkel való kereskedésre - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Már megszerezte az MNB alapítási engedélyét a HUDEX Energiatőzsde Zrt., amely 2018-tól derivatív energia- és földgáztőzsdét kíván működtetni itthon.
   
Az új szabályok valóban óriási változást jelentenek a befektetési piacon - összegezte Szeniczey. Az MNB ezért a piaci szereplők felkészülésének irányait, készültségi fokát és működési kockázatait felmérve célirányos válaszokkal, szakmai konzultációkkal, iránymutatásokkal segíti az új szabályozási rezsimre való felkészülést. A jegybank a honlapján található kérdések-válaszok gyűjteményével témakörönként segíti válaszaival a befektetőket és a piaci szereplőket az átállásban és így a jogkövető magatartás kialakításában. A szolgáltatóknak viszont azzal is számolniuk kell, hogy az MNB jövő év elejétől határozottan élni fog a MiFID II rezsim adta új felügyelési lehetőségekkel - húzta alá a jegybanki vezető.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: