Javította idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF

Javította idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett tavaszi világgazdasági prognózisában.

Javította idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF

A magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a tavalyi 4,9 százalék után az IMF honlapján megjelent, Világgazdasági kilátások, 2019 április (World Economic Outlook, April 2019) című tanulmány szerint.   

A novemberben közzétett európai  regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelték a valutaalap elemzői.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,8 százalék után idén 3,2 százalékra gyorsulhat, jövőre pedig 3,1 százalék lehet, a tavaly októberben közzétett őszi világgazdasági prognózishoz képest a fogyasztói árak emelkedésének idei várható értékét 0,1 százalékponttal emelték a valutaalap szakértői.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Októberhez képest jelentősen csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az elemzők. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 0,5 százalék, 2020-ban pedig 0,6 százalék lehet a 2018-ban mért 0,5 százalék után. Az októberi prognózisban 2018-ra még 2,3 százalékot vártak, az idei évre pedig  2,1 százalékot jósoltak.
   
A munkanélküliségi ráta idén 3,5 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökkenhet a tavalyi 3,7 százalék után. Októberhez képest nem változott az idei előrejelzés.

Hozzászólások

Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot

Békés, Somogy, Baranya, valamint Csongrád megyére is kiterjesztette a kormány július 1-jétől a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot, amely a foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapul - közölte a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Szegeden.
2019. 07. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldről nem lehet majd szennyvíziszapot behozni

A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a 2020-as költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja.
2019. 07. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül rövid fizetési határidőt szabnak a magyar cégek

Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.
2019. 07. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezetője lesz a BMW Group Magyarországnak

Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2019. 07. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Férfiaknak szánt étrendkiegészítő forgalmazását tiltotta be a Nébih

Betiltotta a BoomBoom férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az intézkedés az interneten rendelt készítmény gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt vált szükségessé, és a hamisítás miatt feljelentést tesznek.
2019. 07. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén ötmilliárd jut a szociális tüzelőanyagra

Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra - mondta el a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 07. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon

Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Békéscsabán.
2019. 07. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új négycsillagos hotel nyílt Budapesten

Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több mint 250 egységgel rendelkező Barceló csoport üzemelteti - közölte a fejlesztő Sunbelt Csoport az MTI-vel kedden.
2019. 07. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte - mondta el a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott keddi sajtótájékoztatón Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
2019. 07. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi szőlő terem hazánkban - egy ábrán

Szőlőtermesztés Magyarországon (1990-2017) betakarított összes termés, ezer tonna
2019. 07. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megrendezik a Szent Gellért Fesztivált Szegeden

A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva komolyzenei fesztivál rendeznek szeptemberben a csongrádi megyeszékhelyen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2019. 07. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vannak még olcsó nyaralók a Balaton környékén

Több tucat olyan Balaton-közeli település van, ahol a nyaralók, lakások és házak átlagára 10 millió forintnál is olcsóbb. Balatonlellén maximum 10 millió forintból alig 30 négyzetméteres ingatlant tudunk vásárolni, a másik véglet a Zala megyei Vindornyafok, ahol 4-5 millió forintból 60 vagy 120 négyzetméteres házat is lehet venni. A Kékszalag vitorlásverseny bójakerülő városai közül Balatonkenesén 445 ezer, Siófokon 572 ezer, Keszthelyen pedig 318 ezer forintos négyzetméteráron kínálták a nyaralókat.
2019. 07. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Repülőcirkusszal zárják a nyaralást az Erzsébet-táborok lakói

Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást az idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.
2019. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Férfiaknak szánt étrendkiegészítő forgalmazását tiltotta be a Nébih

Betiltotta a BoomBoom férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az intézkedés az interneten rendelt készítmény gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt vált szükségessé, és a hamisítás miatt feljelentést tesznek.
2019. 07. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágább lesz az alma?

Az idén a szélsőséges időjárás miatt várhatóan 450 ezer tonna lesz az almatermés, amely a tavalyi mennyiség fele, a tízéves átlagtermésnél mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, ezért az átlagosnál magasabb árakra lehet számítani a FruitVeB, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) közös prognózisa szerint.
2019. 07. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A mesterséges intelligencia nem vág hajat

Július 22. a fodrászok védőszentje, Magdolna napja. Ezen a napon levágott haj szerencsét hoz, amire szükség is van, mert a munkaerőhiány elérte a fodrász szakmát is.
2019. 07. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hőhullám!

A jövő héten ismét hőhullám érheti el Nyugat-Európát - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken Facebook-oldalán.
2019. 07. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legújabb gyártósorát adta át a HELL ENERGY

Újabb gyártósorral bővült a magyar tulajdonú HELL ENERGY szikszói gyára, melynek köszönhetően a komplexum töltőkapacitása napi 4,5 millió dobozról 7 millióra emelkedett. Az állami támogatást is élvező beruházást a vállalat dinamikus fejlődése és az export piacainak folyamatos bővülése indokolta.
2019. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőket avattak Csepelen

Közel 190 millió forintos beruházás nyomán megújult pszichiátriai gondozót és orvosi rendelőket avattak pénteken Csepelen.
2019. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millióval több jut a nyugdíjas évekre, mint tavaly

Több mint 300 millió forinttal több adó-visszatérítés érkezett a pénztártagok számlájára az OTP Nyugdíjpénztárnál, ez 12%-os emelkedés a tavalyi összeghez képest. Ez a növekedés többek közt annak a bíztató eredménynek köszönhető, hogy évről-évre nemcsak a pénztári számlájukra egyénileg befizetők száma növekszik, de a számlákra beérkezett összegek is. Azoknak, akik eddig hezitáltak, most eljött a cselekvés ideje: július végéig különösen jó alkalom kínálkozik a hosszútávú öngondoskodás megkezdésére.
2019. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: