Javul a magyar háztartások fizetőképessége

Az Intrum fizetőképességi index (IFI) szerint 2010 óta tavaly volt a legmagasabb a háztartások fizetőképessége, és a tendenciát tekintve további javulás várható. Az új mutatót, amely az Intrum Justitia Zrt. és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös munkája, szerdán ismertették a sajtóval.

Javul a magyar háztartások fizetőképessége

Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója elmondta: az elemzés azt mutatja meg, hogy a magyar háztartások tudják-e rendezni, illetve szándékukban áll-e rendezni kintlévőségeiket. Minél magasabb a negyedévente publikálandó index értéke, a lakosság annál jobban képes teljesíteni fizetési kötelezettségeit.
    

Az index jelenlegi értéke 54,68. A 2010 óta feldolgozott havi adatok szerint a mutató legalacsonyabb havi értékét (-58,72) a válság lecsengése után, 2012 és 2013 között vette fel, eddigi maximumát (56,75) 2018 második felében érte el.
    

Vértes András, a GKI elnöke elmondta: az elmúlt években támogató volt a gazdasági környezet, a válságból való kilábalást jelentősen segítették az uniós források és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdaságélénkítő programjai, valamint az egyre aktívabb követeléskezelés is. A tavalyi év 4,9 százalékos GDP-növekedésével az elmúlt évtized legkedvezőbb éve volt. A beruházások, a foglalkoztatás emelkedett, az államadósság csökkent, a reálbérek jelentősen nőttek. A bankok nem teljesítő hiteleinek aránya mérséklődött, 4 százalék körül van, ez azonban nem tartalmazza a követeléskezelőknél lévő állományt, azokkal együtt mintegy 6900 milliárd forintot tesz ki, és még csak most kezd csökkenni - mondta Vértes András.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az IFI négy adatbázisra támaszkodik: az Intrum adataira, amelyek megmutatják, hogy az adott havi törlesztések hogyan aránylanak az adott havi teljes követelésállományhoz, a GKI magyar lakosság anyagi helyzetére, valamint pénzügyi várakozásaira vonatkozó felméréseire, továbbá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatszintet meghatározó, nyilvánosan elérhető adataira.

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!
   
Felfalusi Péter kitért arra is, hogy az index nagyon szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással, a nettó átlagkeresettel vagy például a foglalkoztatottak számával. Szintén együtt mozog, de ellentétesen a munkanélküliséggel és a bruttó hitelállománnyal. Ebből adódóan az index képes tükrözni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását. Az eddigi tendenciákat figyelembe véve a lakosság fizetőképességének további javulása várható.

Hozzászólások

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen, mert úgy véli, hogy a vállalkozás a „Csokicső” szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
2019. 07. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágul a gázolaj

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
2019. 07. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB megtiltotta a Novis Biztosító több termékének értékesítését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtiltotta a Novis Biztosító öt élet- és nyugdíjbiztosítási termékének magyarországi terjesztését a jogszerű állapot helyreállításáig, mert az ügyféltájékoztató dokumentumai nem tartalmazzák egyértelműen, hogy a biztosító vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már bankkártyával is kifizethető a helyszíni pótdíj a BKK járatain

Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig tart a vihar okozta károk felszámolása

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább élénkül az albérletpiac

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint.
2019. 07. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A megváltozott munkaképességűek több mint harmadának van állása

A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeinek folyamatos javítását célzó intézkedések, valamint a munkaerőhiány együttes hatására a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája a 2011-ben mért 18 százalékról mára 35 százalék körüli szintre emelkedett a Trenkwalder becslése szerint.
2019. 07. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan és fenntartható módon növeli fuvarszámát a Főtaxi

A Főtaxi csoport ebben az évben is dinamikusan növelte fuvarszámát, amit többek között az idén kötött új partneri megállapodásoknak is köszönhet. A cégcsoport két legújabb szerződött partnere a Budapest Park és a Sziget Fesztivál, amelyek fuvarigényeit az ország legnagyobb, mintegy 2000 autót számláló flottájával szolgálják ki. A cég nagy gondot fordít a fenntartható működésre is, ami érdekében év elején indította el Elektromobilitási Programját. Ennek keretében amellett, hogy flottáját elektromos autókkal bővíti, a Liszt Ferenc repülőtéren három új elektromos töltőállomást is létesített az elmúlt hetekben.
2019. 07. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a sertéshús ára! - egy ábrán

a sertéscomb átlagára (csont és csülök nélkül), Ft/kg
2019. 07. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtokosok nem csak gyakrabban használják a bankkártyájukat, de a kedvezményeknek köszönhetően többet is költenek a BAHART járatain. A Mastercard és a hajózási társaság idén is számos kedvezményes szolgáltatással várja a pihenni vágyókat.
2019. 07. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költenek a magyarok, a kereskedők mégis nehéz helyzetben vannak

Országszerte emelkednek a fizetések, többek között ennek hatására közel 10 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2018-ban az azt megelőző évhez képest a KSH adatai szerint. A szupermarketek tulajdonosai ennek ellenére sincsenek könnyű helyzetben. Az egyre nagyobb bérigények és a változó szabályozói környezet is megnehezíti a kereskedők dolgát – hangzott el az EY szakmai konferenciáján. A vezetőknek a vásárlások ösztönzésére és munkavállalóik megtartására is fokozott figyelemmel kell lenniük üzleteik versenyképességének növeléséhez.
2019. 07. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: van kihívója a legnépszerűbb kölcsönnek?

Mindössze néhány nap alatt jött össze több ezer igénylés a babaváró hitelre a bankoknál. De mi jut azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak élni az állami lehetőséggel, de lakáscéljaik vannak? A Bank360 legfrissebb lakáshitel-figyelőjéből kiderül. 
2019. 07. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Összességében nem lett rossz a termés minősége

A repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, a búza megfelelő, de a toxinhelyzet kedvezőtlen. Az első tételek alapján nincs ok aggodalomra, de ünneplésre sem. Minőség szempontjából jó-közepes évre számíthat a szántóföldi ágazat.
2019. 07. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 878,78 ponton zárt kedden.
2019. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a tőzsdén?

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és nem várható jelentős elmozdulás a nap folyamán sem az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2019. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: