Jelentősen nőtt az építőipar termelése

Februárban az építőipari termelés volumene 26,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kiugró januári 43,2 százalék után. Az épületek építésének volumene 19,8, az egyéb építményeké 40,1 százalékkal nőtt. Az előző havihoz mérten az építőipar termelése 5,0 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index szerint - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jelentősen nőtt az építőipar termelése

Az év első két hónapjában az építőipari termelés 33,5 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva. A január-februári időszakban az épületek építése 32,3 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 37,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
   
A magasépítés-termelésnek növekedése februárban az ipari épületek mellett lakóépületek, oktatási épületek építésének az eredménye, a mélyépítésben a gyorsforgalmi utak építése, illetve vasút felújítási munkák és közműépítések következtében nőtt a teljesítmény.
   
A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 45,9 százalékkal alacsonyabb volt, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 51,4 százalékkal emelkedett. Februárban elsősorban közútfejlesztési munkákra kötöttek nagy értékű új szerződéseket.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene február végén 92,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,3, az egyéb építményeké 145,4 százalékkal volt magasabb 2017. februárjához képest.
    

A KSH május 11-én teszi közzé az építőipar márciusi eredményeit.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nem érdemes halogatni a társasházi felújítást

Hiába nőtt az újlakás-építések számra az utóbbi években, ez a növekedés nem elegendő ahhoz, hogy a teljes lakásállomány gyors ütemben kicserélődjön. Ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen a korábban épült, mára korszerűtlenné vált, elöregedett lakóépületek felújítása, fejlesztése.
2018. 08. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipar - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 08. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pörög a hazai építőipar - hogy látja ezt a szakértő?

Júniusban 28 százalékkal, az első félévben pedig 19 százalékkal nőtt az építőipari termelés. A következő időszakban a lakás- és irodaépítések mellett az uniós forrásokon alapuló fejlesztések húzhatják az ágazatot, amely az idén átlagosan 15-20 százalékos többletet érhet el.
2018. 08. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi rekord az építőiparban

Továbbra is tempósan növekszik az építőipar: az első félévben 19 százalékkal bővült az ágazat. Júniusban rekordot ért el az ágazat: 320 milliárd forintos havi termelési értékre eddig nem volt példa.
2018. 08. 10. 10:40
Megosztás:
Hozzászólások:

18 ezer új lakás épülhet idén

Kedvezően alakult az idén az első félévben épített új lakások száma (6517), ez az adat ugyanis alátámasztja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) éves várakozását, amely szerint 2018-ban az újonnan épített lakások száma elérheti a 18 ezret a tavalyi 15 ezer után - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva hétfőn az MTI-nek.
2018. 07. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlődés és kockázatok az építkezéseknél

Májusban 15 százalékos bővülést ért el az építőipar és az év egészében is hasonló növekedésre van kilátás. Persze kockázatok is vannak.
2018. 07. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglódulhatnak a lakásépítések

A lakásépítéseket magában foglaló épületépítések májusban 8,8 százalékkal növekedtek és 33 százalékkal nőtt az új megrendelések volumene. A legfrissebb, első negyedéves adatok szerint tízezer lakosra vetítve 15,5 lakás épült Győr-Moson-Sopronban, ez háromszorosa az országos átlagnak. Budapesten és Pest megyében épült az összes átadott új lakások fele 2018. első negyedévében. Az ingatlan.com szerint a lakásépítési kedv fokozódni fog, elsősorban a kedvezményes áfára vonatkozó határidő szorítása miatt.
2018. 07. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kapacitáshiány lassítja az építőipar növekedését

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a bővülést lassítja a kapacitás- és munkaerőhiány.
2018. 07. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit nőtt az építőipar termelése

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 07. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a román építőipari termelés

A román építőipari termelés volumene 1,3 százalékkal csökkent az első öt hónapban a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2018. 07. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdődik a Vásárcsarnok felújítása

A Herman Ottó utcai Vásárcsarnok felújítását, hozzá kapcsolódóan parkolólemez építését, valamint zöldterület-fejlesztést is tartalmazó projekt a 2018. július 16–i munkaterület átadással kezdetét veszi, amely ideiglenes forgalmi változással jár.
2018. 07. 13. 23:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriásit nőtt, de középtávon borúlátó a Mapei

Sikeresen aknázta ki az építőipar lendületét a Mapei Kft., 32 százalékkal növelte a forgalmát az első félévben. A cég várakozásai szerint az ágazat lendülete a fékező hatások ellenére kitart az év végéig, rekordforgalomra számítanak. Középtávon már borúlátóbb a hangulat: aggályaik szerint a kedvezményes áfa eltörlése megtöri a növekedést.
2018. 07. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a hazai építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 07. 05. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közösségépítő építészet

Korunk építészetének egyik újkeletű fogalma, a szociális fenntarthatóság. Ennek jegyében épül a szembeszökő látványú homlokzatáról híressé vált Green Court Residence, Budapest belvárosában. Mit takar a szociális fenntarthatóság fogalma?
2018. 07. 04. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten látványos a lakásépítések felfutása hazánkban

Az Eurostat ma megjelent adatai szerint hazánkban, 2018. I. negyedévében, a 2015-ös átlaghoz képest több mint háromszorosára nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek száma. Ezzel Magyarország messze vezeti a 27 európai országot tartalmazó rangsort.
2018. 07. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Labdarúgó-világbajnokság: Kétmillió néző, 2,5 felett a gólátlag

A csoportkör 48 találkozóján született 122 gólt több mint kétmillió néző látta a helyszínen az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
2018. 06. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kisgazdaságok dominálnak az EU mezőgazdaságában

Az Európai Unió tagállamaiban 2016-ban 171 millió hektáron 10,3 millió gazdaság működött, kétharmaduk területe nem érte el az 5 hektárt, és vezetőiknek csak 11 százaléka volt 40 évnél fiatalabb - áll az Eurostat csütörtökön közzétett felmérésében.
2018. 06. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-ban is nőtt az építőipari termelés

Az előző hónapokban mért csökkenés után áprilisban már nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben havi összevetésben - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentéséből.
2018. 06. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több lakást építenek az Egyesült Államokban

Májusban tizenegy éve a legnagyobb mértékben nőtt a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium kedden kiadott kimutatása szerint.
2018. 06. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás