Jók a foglalkoztatási adataink

Kimondottan jónak nevezte a foglalkoztatási adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Kaposváron pénteken.

Jók a foglalkoztatási adataink

Cseresnyés Péter az Út a munkaerőpiacra program Somogy megyei konferenciáján rámutatott, hogy a foglalkoztatási mutató 2010-ben még európai szinten a legalacsonyabb, 55 százalék volt, ma azonban korcsoportoktól függően megközelíti, eléri vagy meg is haladja az uniós átlagot.
   
A 15-64 év közöttiek körében mért 67 százalék körüli eredménnyel 2-3 százalékponttal maradunk le az uniós átlagtól, a 20-64 év közöttiekre vonatkozó 72,1 százalékos foglalkoztatás ugyanakkor jobb az uniós átlagnál - jegyezte meg.
   
Kitért rá, a munkanélküliség csökkent az elmúlt években, 2010-ben 11,6 százalékos volt, jelenleg 5 százalék alatt van.
   
Mivel bizonyos szakmákban és területeken munkaerőhiány van, az Út a munkaerőpiacra projekt és az ehhez hasonló programoknak különösen fontos szerepük van abban, hogy a tartalékok megtalálásával, a motiváció, a képzés, a mobilitás erősítésével segítsék az emberek munkaerőpiacra, azon belül is elsősorban a versenyszférába jutását.
   
Az államtitkár a bérmegállapodásról azt mondta: erre a lépésre szükség volt annak érdekében, hogy a munkáltatók meg tudják tartani a dolgozókat. Hozzátette, az adócsökkentés eredményeként pedig várhatóan tovább növekednek a bérek, bővül a foglalkoztatás, élénkül a gazdaság.
   
Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott az eseményt megelőző sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a tavaly októberben indult és 2018 végéig tartó Út a munkaerőpiacra projekt keretében Somogyban 5 milliárd 264 millió forintból 5264 álláskereső munkaerőpiacra való visszajutását szeretnék elérni képzésekkel, bérfizetési, lakhatási, munkába járási, és egyebek mellett vállalkozóvá válást segítő támogatásokkal.
   
Rámutatott, a projekt jól halad, abba eddig 2081 embert vontak be, 325-en nyelvtanfolyamon vettek részt, vagy szereztek elsősorban szociális, egészségügyi szakképesítést.
   
Neszményi Zsolt kitért rá, Somogyban mintegy 13 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, 16 százalékkal kevesebbet, mint az elmúlt év hasonló időszakában és kevesebbet, mint 2000 óta bármikor. A foglalkoztatottság 61, a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál valamivel magasabb, 5,8 százalékos.

Hozzászólások

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű köd miatti figyelmeztetést adtak ki szombatra is

A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.
2017. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent az álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
2017. 10. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás