Jól alakulhat a belföldi turisztikai szezon

Most a belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség (BTSZ) elnöke egy szezonnyitó sajtótájékoztatón szombaton Tihanyban.

Jól alakulhat a belföldi turisztikai szezon

Az idei szezon más lesz, mint a korábbiak, ugyanakkor a korábbinál is több vendéget vonzhat a Balatonhoz az, hogy sokan biztonsági megfontolásból a belföldi nyaralást választhatják a külföldi utazás helyett - hangzott el a Tihanyi Piac placcon megrendezett szezonnyitó sajtóeseményen, amelyet a BTSZ, a helyi önkormányzat és turisztikai szervezet, a Balaton-felvidéki Fejlesztési Egyesület, a Nubu és a Pannon Gasztro Akadémia közösen rendezett.
Hoffmann Henrik elmondta sikerült a járványgörbét laposan tartani Magyarországon, ennek köszönhető, hogy a Balaton is megnyithat. Hangsúlyozta, a védekezés szabályait továbbra is be kell tartani.
    
Tósoki Imre, Tihany polgármestere arról számolt be, hogy a település óvatosan, és fokozatosan enged a korlátozó intézkedésekből, új szlogenjének megfelelően, amely így hangzik: "Tihany vár és vigyáz rád". A település frekventált kiemelt közterületeit, játszótereit, buszmegállót, közintézményeit, valamint azok környezetét folyamatosan, a hét minden napján, még hétvégén is fertőtlenítik. Beszámolt arról is, hogy a helyi vendéglátók összefogtak, és egységes, Tihany logójával ellátott szájmaszkot, valamint egységes kézfertőtlenítőt használnak. A helyi turisztikai szervezettel és az ötletgazda Nubu designer márkával karöltve kommunikációs kampányt is indítottak a turisták számára - tette hozzá.

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg? Nézd meg ITT!
    
Az MTI-nek a polgármester arról is beszámolt, hogy a pályázati források nélkül mintegy 700 millió forintos költségvetésű településnek eddig 200 millió forintos kiesést okozott a járvány, illetve az amiatt bevezetett intézkedések. Tihanyban amúgy hétvégenként már nyári forgalom van, viszont hét közben kisebb a vendégjárás, mint a korábbi évek hasonló időszakában a külföldi turisták és az osztálykirándulások elmaradása miatt.
    
"A tihanyi turisztikai szolgáltatók egységes színű, logózott maszkjai nemcsak a vendégek által elvárt biztonsági elvárásokra reflektálnak, hanem a lokális, tudatos, felelős turizmusépítésre is felhívják a figyelmet "- fogalmazott Peleskey Ákos, a Balaton-felvidéki Fejlesztési Egyesület főtitkára, a Nubu designer márka társalapítója, a maszkviselést népszerűsítő kampány ötletgazdája.
    
Zsidai Roy, a Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) alapító-elnökségi tagja arról beszélt a szezonnyitón, hogy Magyarország a járványhelyzet kezelésében legsikeresebbnek számító országok közé tartozik. Eddig a visszanyitások során sem történt sehol tragédia - tette hozzá. Hangsúlyozta, mindenki tehet azért, hogy ez így is maradjon. Ameddig nem lesz védőoltás, vagy gyógymód a koronavírusra, az éttermeknek, vendéglátóknak extra takarítással, tisztítással, fertőtlenítéssel kell dolgozniuk maszkokat viselve "a biztonságos világ fenntartásáért"- mondta. Véleménye szerint ugyan a nemzetközi turizmus visszatérése még pár hónapot várat magára, a körülmények ellenére a belföldi turizmusban egészen optimista lehetőségek rejlenek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: