Jól halad az Appeninn újabb turisztikai fejlesztése – már épül a BalaLand Hotel és élménypark Szántódon

A terveknek megfelelően halad az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában álló Dreamland Holding Zrt. koloniális hangulatú, ötcsillagos kategóriájú családi szállodájának a fejlesztése. A Szántódon épülő, BalaLand elnevezésű családi szálloda fejlesztési munkálatai az elmúlt hónapokban bekövetkezett, az építőipart is erősen érintő lassulás ellenére is folytatódtak, így a nyár végére a mélyépítési munkálatok le is záródhatnak. Ezzel párhuzamosan pedig ugyancsak a nyár végén kezdetét veheti a mintegy 5,5 hektáros területen elterülő fejlesztés részeként megvalósuló, a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkező, tematikus játékelemeket bemutató élménypark építése is. Fontos mérföldkő továbbá, hogy az üzleti tervben foglaltakkal összhangban azAppeninn Nyrt. közvetett tulajdonában álló projekttársaság, a Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság mintegy 9,8 milliárd forint értékben írt alá hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal, így a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosítottá vált.

Jól halad az Appeninn újabb turisztikai fejlesztése – már épül a BalaLand Hotel és élménypark Szántódon

Jól halad a BalaLand elnevezésű családi élményszálloda fejlesztése Szántódon, amely idén júniusban került az Appeninn Nyrt. tulajdonába – két másik vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projekttel együtt –, miután az ingatlanpiaci társaság megvásárolta a Dreamland Holding Zrt. 75 százalékos részesedését a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft.-től.

Az összesen 109 szobás, ötcsillagos kategóriájú, koloniális stílusú családi szálloda fejlesztése már 2017-ben megkezdődött a tervezési munkálatokkal, idén tavasszal pedig a beruházás a megvalósítás szakaszába lépett és elkezdődtek a mélyépítési munkálatok. Bár az idén tavasszal globális szinten megmutatkozó járványhelyzet az építőiparban is lassulást eredményezett, a BalaLand fejlesztésében a rendkívüli állapotok nem okoztak fennakadást. Így a nyár végére a tervek szerint le is zárulhatnak a mélyépítési munkálatok.

A fejlesztő célja, hogy a BalaLand az egyik legmeghatározóbb családbarát szállodává váljon a balatoni régióban, továbbá, hogy a tervezett élményparkkal kiegészülve egy kiváló minőségű, egész évben magas kihasználtsággal működő szálláshely jöjjön létre. A tervek szerint 2022-től üzemelő szálloda mindamellett, hogy nagy mértékben támogatja majd a térség minőségi szálláshely kínálatát, közvetlenül több mint 100 új munkahelyet teremthet a térségben, illetve jelentős adóbevételekkel járulhat hozzá a balatoni régió fejlesztéséhez.

A hotel fejlesztésével párhuzamosan idén ősszel elkezdődhet a BalaLand Family Park építése is, amely egyedülálló módon a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkezik és tematikus játékelemeket sorakoztat majd fel. A fedett játszóházat és családi élményfürdőt, valamint különféle szabadtéri élményelemeket tartalmazó park Magyarországon hiánypótló beruházásként egy olyan magas minőségű, gyerekbarát attrakcióvá válhat, amely egész évben elérhető lesz a családok számára, meghosszabbítva ezzel a rövid nyári szezont.

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg? Nézd meg ITT!

A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. Utóbbi kapcsán az Appeninn Nyrt. közvetett tulajdonában álló projekttársaság mintegy 9,8 milliárd forint értékben írt alá hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal, így a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosított.

Az Apenin részvények tőzsdei árfolyam alakulása a BÉT-en


 
„A BalaLand szálloda és élménypark, amelyet a hazai szállodapiacon egyedülálló szakértelemmel rendelkező társbefektetővel valósíthatunk meg, néhány éven belül a balatoni régió egyik meghatározó családi szálláshelyévé válhat, amely mindamellett, hogy megerősíti az Appeninn Nyrt. pozícióját a turisztikai ingatlanpicon, nagy mértékben támogatja majd a térség minőségi szálláshely-kínálatát is – mondta Bernáth Tamás, az Appeninn Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás: