Jól járhatnak ma a tőzsdei spekulánsok, ha nem a strandra mennek

Emelkedéssel indíthatják a kereskedést a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn.

Jól járhatnak ma a tőzsdei spekulánsok, ha nem a strandra mennek

Elemzők várakozása szerint London és Frankfurt egyaránt 0,2 százalékos, Párizs pedig 0,1 százalékos erősödéssel kezdheti a hetet.

 

A befektetők kezdeti derűlátását elsősorban az válthatja ki, hogy reggel jórészt pluszban álltak az ázsiai tőzsdemutatók a vártnál kedvezőbb kínai makrogazdasági adatokra. Pénteken a londoni FTSE index 0,47 százalékkal, a frankfurti DAX pedig 0,08 százalékkal gyengült, míg Párizs a csütörtöki szinten fejezte be a napot.

 

Hétfőn, reggel nyolc órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 12 cent (0,25 százalék) emelkedéssel 49,03 dolláron állt.

Hozzászólások

Citigroup - Első ránézésre: sokkoló

Első ránézésre sokkolhatná a befektetőket a Citigroupnegyedik negyedévre publikált eredménye, ami egyszeri tételekkel együtt 18,3 milliárd dolláros veszteséget mutatott.
2018. 01. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.
2018. 01. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon - határozott a BÉT vezérigazgatója.
2018. 01. 16. 19:15
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS részvény - érdemes még most belepiszkálni?

Továbbra sem mutat sokat az Opus árfolyama, bár tegnap a BUX is gyengélkedett. Az új kedvenc kispapírok rallyja is megállt eközben.
2018. 01. 16. 09:48
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Lassabb, de tartós profitnövekedés a globális részvények piacán

2017-ben a részvénypiacokat a globális vállalati nyereségek hajtották, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek. Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.
2018. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexemelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék

Indexemelkedéssel zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kicsit emelkedett a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,11 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 39 877,86 ponton zárt pénteken.
2018. 01. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2018. 01. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén

A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 01. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtök, a befektetőket a különböző gazdasági adatok mellett a vállalati hírek befolyásolták
2018. 01. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma az OTP volt az emelkedés motorja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,52 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 39 772,75 ponton zárt csütörtökön.
2018. 01. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína cáfolta, hogy visszavágná amerikai állampapír-vásárlásait

Idei első csökkenő napját tudhatja maga mögött az amerikai részvénypiac legfőbb indikátoraként számon tartott S&P500 index.
2018. 01. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jelentős Covestro részesedést adott el a Bayer

A Bayer 21 millió darab Covestro részvényt értékesített részvényenként 86,25 eurós árfolyamon.
2018. 01. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi volt ma a magyar tőzsdén?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,33 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 39 651,23 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 10. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már az Intel is elismeri, hogy komoly a baj

Tovább emelkedtek tegnap a tengerentúli piacok. A Dow 0,4%-os, az S&P500 és a Nasdaq 0,1%-os emelkedéssel vette ebből ki a maga részét.
2018. 01. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a magyar tőzsdén

Stagnálásra, kisebb csökkenésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 01. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NORDTELEKOM részvény elemzés - nagyot emelkedett, mennyi van még benne?

463 millió forintos forgalommal ötödik legnépszerűbb papírként szárnyalt tegnap a távközlési szolgáltató részvénye.
2018. 01. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS részvény - kizuhan a háromszögből? Meddig eshet?

A tengerentúlon pluszban zártak a részvényindexek, Európában is kis emelkedést láthattunk, itthon viszont a BUX a délután folyamán visszaesett és 40 ezer pont alatt fejezte be a napot.
2018. 01. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás