Jövőre 850 milliárd dollárt költhetnek a légiutazásra világszerte

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban.

Jövőre 850 milliárd dollárt költhetnek a légiutazásra világszerte

A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet 2018-ra vonatkozó előrejelzésében rámutatott arra, hogy ez 9 százalékkal haladja meg a 2017 végére várt 787 milliárd dollárt, a folyamatok hátterében pedig a globális GDP 3 százalékos bővülése húzódik meg. Ez ugyanis az IATA várakozásai szerint 5,6 százalékkal 4-ről 4,3 milliárdra növeli majd a légiutasok számát jövőre.
    

A szervezet kimutatásai szerint a légitársaságok árbevétel formájában 824 milliárd dollárra tehetnek szert, a fennmaradó rész az indirekt adókból származik. A költségek közül a legnagyobb tétel a kerozinszámla, amely 2018-ban 156 milliárd dollárt tehet ki, 20 százalékkal többet, mint idén.
    

Az összesített adózott eredmény 66,9 milliárd, az adózott eredmény pedig 38,4 milliárd dollár lehet 2018-ban, utóbbi 11 százalékkal magasabb a 2017-es előre jelzettnél. Ennek is köszönhetően a légitársaságok a következő 12 hónapban 1683 új repülőgépet állítanak forgalomba, 2018-ban a világon az ideinél 3,8 százalékkal több, 30 ezer repülőgép lehet szolgálatban.
   
A szállított áru értéke az idei 5900 milliárdról 6200 milliárd dollárrra emelkedik jövőre, a turizmusban pedig a légi utasok az ideinél 9 százalékkal többet, 776 milliárd dollárt költenek majd.
    

Ebből a teljesítményből a kormányok is minden eddiginél nagyobb összegre, 136 milliárd dollárra tehetnek szert adók formájában, ez 7,8 százalékkal magasabb a 2017-re vártnál.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1500 repülőgépet adtak el a Farnborough Air Show-n

Csaknem 1500 repülőgépet adtak el a nagy gyártók a héten a Farnborough Air Show légi szalon kereskedelmi napjain, a legtöbb gépet a Boeing értékesítette.
2018. 07. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat fejlődött a hazai méhészeti ágazat

A méhészeti ágazat 2010-től csaknem 10 milliárd forint - 50-50 százalékban költségvetési, illetve uniós finanszírozású - támogatást kapott, ami segítette a technológiai megújulást, a méhegészségügyi védekezések, eljárások fejlődését, a méhészeti kutatásokat és a méhészek szakmai továbbfejlődését - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az Országos Méhészeti Egyesülettel (OMME) folytatott egyeztetésen az Agrárminisztérium közleménye szerint.
2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Appeninn elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Opus elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Telekom elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében

Horvátország továbbra is segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében, de inkább annak megelőzésére fordítana forrásokat - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő csütörtökön az albániai Durresben.
2018. 07. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új székházba költözött a FINA

A svájci Lausanne-ban új székházba költözött az idén 110 éves FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség.
2018. 07. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia egymilliárd eurót fordít a kultúrára

A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából - jelentette be csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.
2018. 07. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forintgyengülés estére

A forint gyengült csütörtök reggel óta az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére a bankközi devizapiacon.
2018. 07. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra növekszik a vendégéjszakák száma Brüsszelben

Brüsszelben a 2016 márciusában elkövetett terrortámadások után jelentősen csökkenő vendégéjszakák száma mára ismét megközelíti korábbi szintjét, naponta mintegy 30 ezer látogató nézi meg a belga főváros szimbólumának számító Manneken-Pis szobrocskát - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
2018. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás