KSH mezőgazdasági termelői árak - Egyed Linda (FINO-Food Kft.) szakértői nyilatkozat

"2016-hoz képest az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt alacsonyabb idén. Mindezzel összefügg a tej árának hónapok óta tartó növekedése, mely továbbra is tettenérhető a termelői és fogyasztói árak változásában egyaránt, 2016 októberéhez képest idén októberben a tej ára 25%-kal növekedett. E tendencia azonban a világpiacon végbemenő folyamatokkal párhuzamos, de hatása késleltetve érezhető a hazai piacon. Úgy gondolom, hogy az európai tejipari szektorban tapasztalható nehézségeket egy stabil, saját termeléssel és haladó, innovatív technológiai gondolkodással rendelkező vállalat tudja megfelelően kezelni. Vállalati tapasztalatunk, hogy a cégeknek saját tejbázisukat szükséges elsősorban stabilizálniuk, ezáltal nagyobb mértékben függetlenednek a régiós és globális folyamatoktól, így stratégiai partnereik folyamatos ellátását hosszú távon is képesek lesznek biztosítani.

KSH mezőgazdasági termelői árak - Egyed Linda (FINO-Food Kft.) szakértői nyilatkozat

Míg a fogyasztók világszerte egyre inkább a globális márkákat preferálják a helyben előállított termékekkel szemben, a magyarok leginkább a tejtermékekből választják a hazait. Mindennek okán mi is az országos disztribúció kiépítésére törekszünk, mert úgy látjuk, ezeknek a termékeknek országszerte minden hálózatban létjogosultságuk van. Mindezen túl érzékeljük azt is, hogy a szektor sokszor lemaradásban van a külföldön már elterjedt, élenjáró technológiák alkalmazását illetően, melyek lehet, hogy magasabb nagyságrendű beruházást igényelnek, de hosszabb távon, az egyre fontosabbá váló élelmiszer biztonság és a fenntartható növekedés szempontjából is kifizetődőek lehetnek. Ilyen például cégcsoportunk jelenlegi újítása, a +30% fehérjével készülő tejtermékcsalád, mely korszerű, ultraszűrő eljárással készül.

Bízunk benne, hogy nemcsak itthon, hanem nemzetközileg is sikerül lendíteni a tejtermékek termelésén és forgalmazásán. Üdvözlendő például az a kezdeményezés, miszerint a Földművelésügyi Minisztérium több éves egyeztetéseinek köszönhetően idén novembertől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére. A tárgyalásoknak, valamint az előző két évben lezajlott sikeres magyarországi helyszíni ellenőrzéseknek köszönhetően ezen túl Kaposvárról is megindulhatnak a kiszállítások."


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Fagypontközeli hőmérsékletet mértek Székelyföldön

Fagypontközeli hőmérsékleti értékeket mértek vasárnap hajnalban Székelyföldön.
2018. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hét múlva indul az online számlázás

Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-ig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázó programok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) vasárnap.
2018. 06. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makroadat jelenik meg a héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről, valamint az ipari termelői árakról közöl statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 06. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fűtőolaj ömlött a tengerbe Hollandiában

Egy olajaszállító hajó sérülése miatt nagymennyiségű, 200 tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe a hollandiai Rotterdam kikötőjében - jelentette a helyi média vasárnap.
2018. 06. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35396,62 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 642,34 ponttal, 1,78 százalékkal alacsonyabban.
2018. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult az amerikai magánszektor növekedése

Lassult az amerikai magánszektor növekedése júniusban az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport pénteken közzétett előzetes adatai szerint.
2018. 06. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőt újítottak fel Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.
2018. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország nyerte a V4-ek parlamenti labdarúgó tornáját

Magyarország válogatottja nyerte a V4-ek parlamenti labdarúgó csapatainak Balatonfüredre szervezett tornáját szombaton - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
2018. 06. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bubi lett az év szava 2017-ben

A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján - közölte Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon.
2018. 06. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kémkedéssel gyanúsítanak egy orosz energiaipari cégvezetőt

A román hírszerzés javára való kémkedés vádjával elrendelte egy moszkvai bíróság Carina Turcan (a név orosz változata szerint Karina Curkan) előzetes letartóztatását - közölték orosz hírügynökségek.
2018. 06. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: A német bűnügyi statisztika bátorító

A német bűnügyi statisztika magáért beszél és bátorító - mondta Angela Merkel kedden Donald Trump Twitter-bejegyzéseivel kapcsolatban, amelyekben az amerikai elnök azt állította, hogy Németországban növekszik a bűnözés.
2018. 06. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A britek kétharmada elégedetlen a kormánnyal

A brit választók kétharmada szerint a kormány rossz munkát végez a Brexit-tárgyalásokon, minimális relatív többségben vannak azok, akik most már rossz döntésnek tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, az abszolút többség szerint ugyanakkor tiszteletben kell tartani az erről hozott népszavazási döntést - egyebek mellet ez derül ki a referendum második évfordulójára összeállított legfrissebb országos felmérésből.
2018. 06. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB tulajdonába került a volt Postapalota

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota - olvasható a pénzintézet honlapján.
2018. 06. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfejtették, mi áll az Alzheimer-kór hátterében

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.
2018. 06. 24. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a legtöbb genetikailag módosított növény - egy ábrán

A világon 28 országban termesztenek genetikailag módosított (gm) növényeket. 2016-ban a gm-növények vetésterülete összesen 185,1 millió hektár
2018. 06. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás