Kamatdöntés és több statisztikai adat várható a jövő héten

A monetáris tanács kamatdöntő ülést tart, emellett több statisztikai adat is megjelenik a következő héten.

Kamatdöntés és több statisztikai adat várható a jövő héten

Kiemelt figyelem övezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését, miután januárban 4,7 százalékra ugrott az infláció, majd Nagy Márton, az MNB alelnöke kijelentette: a jegybank kész minden eszközt bevetni, hogy visszaterelje az inflációt a toleranciasávon belülre. Előző, januári ülésén a monetáris tanács nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll. Elemzők szerint a jegybank egyelőre nem változtat sem az alapkamaton, sem az egynapos betéti kamaton.
   
Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a lakásépítések és építési engedélyek negyedik negyedévi és tavalyi egész éves adatait. A tavalyi első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27 388 volt, 2,7 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. A harmadik negyedévben 3830 lakást adtak át, 3,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 6,7 százalékkal, 9161-re nőtt.
   
Szerdán jelenik meg a keresetek tavaly decemberi és egész éves alakulásáról szóló jelentés. A tavalyi év első tizenegy hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 374,5 ezer forint volt a bruttó havi átlagkereset, 10,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Novemberben  a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - kifizetésének köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
   
Csütörtökön teszi közzé a KSH a foglalkoztatás és a munkanélküliség tavaly november és idén január közötti három hónapos időszakra vonatkozó adatait. A tavaly október-decemberi 3 hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A tavalyi év egészében a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 512 ezer volt, ami 43 ezerrel haladta meg a 2018. évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 70,1 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.
   
zintén a tavalyi negyedik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt. A 2019-es év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 160 ezer volt, 12 ezerrel kevesebb, mint 2018-ban. A munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos értéke 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb a 2018. évinél.
   
Pénteken közli a KSH a bruttó hazai termék (GDP) 2019. negyedik negyedévi részletes adatait. Az első becslés szerint 2019-ben 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző évihez képest, a negyedik negyedévben pedig 4,5 százalék volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint, és 4,6 százalék a szezonálisan, naptárhatással és más egyszeri hatásokkal kiigazított mutató szerint.
   
Ugyancsak pénteken teszi közzé a beruházások tavaly negyedik negyedévi alakulásának adatait a statisztikai hivatal. A tavalyi első három negyedévben 18,0 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához mérve. Ezen belül a harmadik negyedévében 14,8 százalékos emelkedést mért a KSH.
   
Szintén pénteken jelennek meg a szolgáltatások külkereskedelmi forgalmának tavaly negyedik negyedévi adatai. A múlt év első három negyedévében a szolgáltatások exportja 4,1 százalékkal, a behozatal 3,0 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 417 millió euróval 6,988 milliárd euróra emelkedett. A harmadik negyedévben a szolgáltatások exportja 6,3, importja 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,704 milliárd euró volt, 266 millió euróval több az egy évvel korábbinál.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: