A nyugdíjkilátások aggasztják a fiatalokat

Bár a jelenlegi és rövid távú anyagi helyzetüket kedvezőnek tartják, hosszabb távon már nem ilyen optimisták a 30-59 éves korosztály tagjai - derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A nyugdíjkilátásokat tekintve a 30-as korosztály a legpesszimistább: közel a felük arra számít, hogy nélkülöznie kell idős korában. A kutatásból kiderül, hogy sokan aggasztónak látják a helyzetüket: mindössze 16 százalék számít arra, hogy megél majd az állami nyugdíjból, 37 százalék szerint ez csak nagyon nehezen megy majd. A K&H szerint az idős korra történő gondoskodás egyre nagyobb teret nyer, az év vége pedig különösen fontos időszak. A nyugdíjbiztosításhoz járó adókedvezményt ugyanis úgy lehet maximalizálni, ha még az év végéig elkezdik a takarékoskodást.

A nyugdíjkilátások aggasztják a fiatalokat

Felemásan látják a jelenlegi, rövid távú és hosszú távú anyagi helyzetüket a 30-59 éves korosztály tagjai. A K&H biztos jövő indexe szerint a jelenlegi anyagi helyzetét a megkérdezettek 56 százaléka értékelte pozitívan, ami szinte megegyezik az előző negyedévben mért adattal. Kedvező az is, hogy a helyzetüket nagyon negatív értékelők aránya 2017 eleje óta folyamatosan csökken.

Nem lesz pénz a nyaralásra


A rövid távú anyagi kockázatok közül a legtöbben (34 százalék) még mindig attól tartanak leginkább, hogy nem futja a nyaralásra. A megkérdezettek negyede nagyon fél attól, hogy nem lesz pénze betegség esetén, 27 százalék pedig attól tart, hogy nem tudja majd a gyerekeit támogatni. Azonban a munkanélküliséggel és az egészségromlással kapcsolatos aggodalmak csökkentek az előző negyedévhez képest. Az előző negyedév 24 százalékával szemben már csak mindössze 19 százalék tartja reális veszélynek a munkája elvesztését, míg a munkanélküliség miatt romló életszínvonaltól is ugyanennyien tartanak.

Hosszabb távon gond van


Bár a jelenlegi és a rövid távú anyagi helyzet megítélésénél kedvező eredményeket hozott a felmérés, a hosszabb távú anyagi kilátásokat tekintve már más a helyzet. 33 százalék nagyon valószínűnek tartja például, hogy nélkülöznie kell majd nyugdíjas korában. Bár a 30 éves korosztály tagjai a jelenlegi anyagi megítélését nézve a legoptimistábbak, a hosszú távú kilátásokat ők látják a legnegatívabban. 43 százalékuk tartja valószínűnek, hogy nélkülözni fog nyugdíjas korában, míg a 40-es és 50-es korosztály tagjainak csak a 30, illetve 24 százaléka gondolja így. A magyarok közel fele (41 százalék) nagyon valószínűnek tartja, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításaikat, míg 37 százalék aggódikl, hogy megtakarításai kevesebbet érnek majd. 32 százalék, tehát minden harmadik ember tartja valószínűnek, hogy nem tudja majd fenntartani a lakását idős korában.

„A kutatásból kiderül, hogy aggasztónak látják a helyzetüket a megkérdezettek: mindössze 16 százalék számít arra, hogy megél majd az állami nyugdíjból, 37 százalékuk szerint ez csak nehezen megy majd, 29 százalékuk szerint pedig semmire nem lesz elég az állami nyugdíj. A megkérdezettek 18 százaléka pedig egyáltalán nem is számít állami nyugdíjra” – mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője.

Lejáró határidő

A szakember szerint a nyugdíjcélú megtakarításokkal lehet csökkenteni az időskorban esetlegesen felmerülő anyagi kockázatokat. Minél korábban kezdi meg valaki a takarékoskodást, annál nagyobb biztonsággal vághat neki a nyugdíjas éveknek. „Egyre többen vannak, akik tudatosan készülnek a nyugdíjas évekre. Tavaly év végén a K&H kutatása szerint azok közül, akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, 8 százalék biztosan tervezi és 43 százalék pedig nem utasítja el annak a lehetőségét, hogy elkezdjen a nyugdíjra takarékoskodni. Ezt mutatja többek között az, hogy a K&H-nál a nyugdíjbiztosításokból származó díjtartalék az idén szeptember végén 3,09 milliárd forintot tett ki, ami 66,58 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A teljes piacról szóló adatok is számottevő bővülést mutatnak, az év első kilenc hónapjában a nyugdíjbiztosítási szerződések száma éves összevetésben 18,7 százalékkal több, mint 227 ezer darabra nőtt.

„Arra számítunk, hogy az adókedvezménnyel igénybe vehető nyugdíjbiztosítások az öngondoskodás felértékelődése, a lakosság jövedelmének növekedése miatt a jövőben még népszerűbbé válhatnak” – mondta Kuruc Péter. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az év vége különösen fontos időszak, mert úgy lehet maximalizálni a nyugdíjbiztosításhoz járó adókedvezményt, ha az érintettek még az év végéig elindítják a nyugdíjbiztosításukat, illetve plusz befizetéseket eszközölnek már meglévő nyugdíjbiztosításaikra. Aki nem él idén ezzel a lehetőséggel akár 130.000 forint állami támogatástól esik el örökre.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi időm van még hátra az életemből? - kalkulátor

Mikor mehet nyugdíjba a szabályok szerint?

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig?

Hozzászólások

Emelkednek a nyugdíjak jövőre

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede elkésett nyugdíjcélú tervei megvalósításában

A még nem nyugdíjas korban lévők 76%-a bevallotta, hogy le van maradva nyugdíjtervei megvalósításában. A megoldást a nyugdíjas munkavállalásban, vagy abban látják, hogy a közeljövőben magasabb bejelentett fizetéssel járó állásra váltanak – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző nyugdíjstratégiákat vizsgáló kutatásából.
2018. 12. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Korábban érkezik a nyugdíj

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 03. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó befektetés lesz a nyugdíjkötvény

Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek.
2018. 12. 01. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Látványosan megugrott a nyugdíjbiztosítások száma

A tavalyi 242 ezerről idén év végére akár 280 ezer fölé is emelkedhet az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon, az év utolsó heteiben várhatóan látványosan megugrik az új szerződések száma - közölte az Union Biztosító az MTI-vel.
2018. 11. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok 100 évig élnének, csak nem tudják miből

A munkaerőpiacra épp belépni készülő Z generációs fiatalok hosszabb jövőt jósolnak maguknak, mint a húszas-harmincas éveikben járó Y generáció tagjai. Az 1997 és azután születettek ötöde gondolja úgy, hogy több mint 85 évig él majd, míg az eggyel idősebb Y generációnak csupán a 17 százaléka gondolkozik hasonlóképp – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatásából. A KSH adatai alapján a várható átlagos élettartam az elmúlt tíz év során két évvel növekedett, ami a Z generáció várakozásait támasztja alá. A hosszabb időskor azonban pénzügyileg is megterhelő lehet, az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár és nyugdíjhelyettesítési ráta visszaesése is erre figyelmeztethetnek. Az OTP Nyugdíjpénztár éppen ezért arra ösztönzi a fiatalokat, hogy időben kezdjenek el gondoskodni a még távolinak tűnő nyugdíjas éveikről.
2018. 11. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rajtunk is múlik, hogyan élünk majd nyugdíjasként

Napjainkban egyre többször merül fel jogosan a kérdés, hogy vajon elég lesz-e a pénzünk nyugdíjasként, fenn tudjuk-e tartani azt az életszínvonalat, amelyet fiatalon elképzeltünk. Az OVB Magyarország egyik korábbi felmérése szerint a hazai lakosság kevesebb mint harmada gondolja csupán, hogy a nyugdíjbiztosításokhoz jár állami támogatás adó-visszatérítés formájában, pedig a magyarok jelentős hányada életszínvonal csökkenést prognosztizál idősebb korára.
2018. 11. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz jövőre számítanak a mozaikcsaládokban élők

A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.
2018. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is bízunk az önkéntes pénztárakban

A tagok bizalma továbbra is töretlen az önkéntes pénztárakban, amit mutat, hogy a harmadik negyedévben is nőttek a befizetések az előző év azonos időszakához képest - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. 11. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hány év munka vár a magyarokra, mennyi jöhet össze a nyugdíjig?

Egy magyar fiatalnak a mostani kilátások szerint 34 évet kell dolgoznia egy friss uniós elemzés szerint. A K&H biztos jövő indexéből pedig az derül ki, hogy akik a fizetésükből félretennének a nyugdíjas éveikre, átlagosan 19 ezer forintot szánnak erre havonta. Ha valaki a munkával töltött 34 év alatt minden hónapban megspórol 20 ezer forintot, nyugdíjasként 19 millió forintra számíthat a K&H becslése alapján. A nyugdíjcélú megtakarítások egyik legjobb alternatívájaként ismert, adóvisszatérítéssel igénybe vehető nyugdíjbiztosítások népszerűsége egyre nagyobb, egy év alatt 69,7 százalékkal nőtt az állomány.
2018. 11. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekben az országokban a legjobb nyugdíjasnak lenni a régióban

Az ENSZ számításai szerint míg 2010-ben a világ népességének közel 8 százaléka töltötte be a 65. életévét, 2050-re több, mint kétszeresére, 2100-ra akár háromszorosára nő az arányuk. A boldog időskor az anyagi biztonságon, a minőségi megtakarítási programok meglétén, az egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állásán és a kulturált, biztonságos lakókörnyezeten múlik. Az igazán gondtalan évekhez továbbá hozzájárul, ha megnyugtató természet és a lelkünket építő, inspiráló táj vesz körül. Utána néztünk, hogy Közép-Kelet-Európában mely országokban várnak a legszebb évek a nyugdíjasokra.
2018. 11. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk, mennyi az átlagos magyar nyugdíj!

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2017 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2018. 10. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kritikusak vagyunk szüleink nyugdíjstratégiájával

A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél még az öngondoskodási vágyat is felülírja.
2018. 10. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb nyugdíjat ígért az orosz pénzügyminiszter

A nyugdíjak jövőre 7 százalékkal nőnek majd, 4,3 százalékos infláció mellett, 2020 után pedig a növekedésük meg fogja haladni a 6 százalékot, mintegy 4 százalékos éves infláció mellett - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter, első miniszterelnök-helyettes szerdán a moszkvai parlament alsóházában.
2018. 10. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjfogásokat szüleinktől másoljuk

A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél még az öngondoskodási vágyat is felülírja.
2018. 10. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A horvát kormány hamarabb vezetné be a 67 éves nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány szerdai ülésén elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, és 2033-ra hozná előre a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését, ami a 2014-ben, a szocialista kormány által elfogadott törvény szerint 2038-tól lépett volna életbe.
2018. 10. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebbnek, mégis vonzónak tartjuk az állami nyugdíjat

A magyarok felét aggasztja, hogy nem lesz elég nyugdíja idős korára – ezt állapítja meg az Aegon idei Nyugdíjfelkészültségi Kutatása. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesz, mint a jelenlegi nyugdíjasok, ennek ellenére a nyugdíjfelkészültségünk az egyik legalacsonyabb az egész világon.
2018. 10. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjbiztosítás nem költség, hanem felkészülés a jövőre

A jelenlegi kamatok mellett gyakorlatilag nettó veszteség bankbetétben tartani a pénzünket, mégis kevesen választják a nyugdíjbiztosítást, hiába jár utána adókedvezmény – hívta fel a figyelmet az Aegon Prémium októberi Ügyfélklubján Dr. Győrfi Zoltán, a ProfitLine Befektetési Zrt. vezérigazgatója.
2018. 10. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium!

November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 09. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi az átlagos nyugdíj hazánkban? - ábrán mutatjuk

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2017 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2018. 10. 07. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás