Káros lehet az angol labdarúgásnak a Brexit

Rendkívül káros hatásai lehetnek a brit európai uniós tagság megszűnésének az angol labdarúgásra klubelnökök szerint.

Káros lehet az angol labdarúgásnak a Brexit

A bajnokság élvonalában szereplő Burnley vezetője, Mike Garlick a BBC csütörtöki tudósítása szerint úgy vélte, hogy a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló tárgyalásokat övező bizonytalanságok miatt a klubok már most nehezebben tudnak játékosokat igazolni: a font euróval szembeni gyengülése - amelyet szerinte nagyrészt a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok okoztak - megnehezíti az egyesületek dolgát.
   
A másodosztályban lévő Stoke City elnöke, Peter Coates hozzátette, hogy a Premier League számára csapást jelenthet, ha a brit tagsággal együtt megszűnik az európai uniós állampolgárok szabad mozgása is.
   
Mike Garlic pusztítónak nevezte a brit kormány Brexit-stratégiáját, amely szerinte félő, hogy "súlyosan káros" hatással lesz a futballklubokra szerte az országban. Példaként annak veszélyét említette, hogy még nagyobbá válnak a fizetések közötti különbségek az élvonalban.
   
Azzal kapcsolatban, hogy a brit EU-tagság 2019 márciusában várható megszűnése után véget érhet az európai uniós állampolgárok szabad munkavállalása az Egyesült Királyságban és a kormány szigoríthatja a bevándorlást, a Burnley elnöke úgy vélekedett, hogy még nehezebbé válna a klubok számára, hogy Angliába vonzzák a tehetségeket.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A BBC emlékeztetett arra, hogy Burnley és Stoke lakóinak többsége, 67 és 69 százaléka a kilépésre szavazott a brit európai uniós tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson.
   
Tracey Crouch a brit kormány sportért felelős államtitkára közölte, a kabinet a "legteljesebb mértékben elismeri a sport jelentőségét az Egyesült Királyság számára" és "eltökélt abban, hogy biztosítsa a brit sport további virágzását".
   
Az Európai Unióból érkező labdarúgók jelenleg a munkavállalók szabad mozgásának elve alapján korlátlanul igazolhatnak Angliába. Az EU-n kívüli játékosoknak engedélyre van szükségük.
   
Amennyiben nem születik megállapodás a brit kormány és az Európai Unió között a Brexitről, az veszélybe sodorhatja a munkavállalók szabad mozgását a szigetországban - az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásával együtt.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Peter Coates, akinek családi cége, a Bet365 Group a Brexit-referendum előtt 250 ezer fonttal támogatta a bennmaradáspárti kampányt, azt mondta, a legjobbat akarja a csapatnak, "de nehéz látni, hogy egy elbaltázott Brexit miként segíthet". A Stoke City elnöke szerint "a negatív következmények mindenki számára világosak", a font értékének csökkenését és a brit gazdaság prosperitását fenyegető kockázatokat nem lehet szőnyeg alá söpörni.
    

"Ha ez rosszul sül el, az olyan helyek fogják a legjobban megszenvedni, mint Stoke" - jósolta, hozzáfűzve, hogy a Premier League - az ország egyik sikertörténete - és vele együtt a Championship is megszenvedné a munkavállalás korlátozását.

Hozzászólások

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai fél százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May szerint világszerte durvul a politikai közbeszéd

Theresa May távozó brit miniszterelnök szerint világszerte terjed a más véleményen lévőket lealacsonyító, a saját véleményt abszolutizáló politikai magatartás, és emiatt folyamatosan durvul a politikai közbeszéd hangneme.
2019. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés az EU-ba

A korábbi évekkel ellentétben már nem az Egyesült Államokból, hanem Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) tavaly az Európai Unióba - írta szerdai jelentésében az Eurostat.
2019. 07. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma.
2019. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha az emberek hisznek benne, az európai energiaipar is könnyebben átalakítható lesz

Európa egyik legfontosabb energetikai és innovációs seregszemléje a The Business Booster (TBB) az energiaátállás emberibbé tételét helyezi idén a középpontba. Az InnoEnergy szervezésében immár hetedszer megrendezett, a fenntartható energiaipari fejlesztésekre szakosodott eseményt a Párizsi Kongresszusi Központban tartják október 3-4. között, amelyre negyven ország több mint 800 küldöttét várják. A startupok, iparági, pénzügyi, politikai döntéshozók és szabályozó testületek képviselőinek részvételével zajló találkozó legfontosabb kérdése, hogy hogyan biztosítható, illetve gyorsítható fel Európában a fenntartható energiagazdálkodásra való áttérés az emberek erőteljesebb bevonásával.
2019. 07. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.
2019. 07. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a prágai repülőtér bevétele

Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját - közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében.
2019. 07. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén nagyot eshet a font

A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetségének (BCC) szerdai figyelmeztetése szerint a font meredek gyengülését és az infláció jelentős gyorsulását okozhatja, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül, rendezetlenül lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel támogatást ígért Moldovának

Németország segítségét ígérte Angela Merkel német kancellár Moldova új kormányának az ország demokratizálásához, miután kedden hivatalában fogadta Maia Sandu moldovai kormányfőt.
2019. 07. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kelendőbbek az egészséges gazdálkodásból származó termékek Németországban

Egyre kelendőbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.
2019. 07. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes pozitív zárás a tőzsdéken

Kedvező negyedéves vállalati eredményeket nyugtázva vegyes kezdésből erőteljes pozitív zárásig erősödtek kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs áfa, nincs áfa-csalás?

Elsőként Csehország számára kívánja lehetővé tenni az általános fordított adózás alkalmazását az Európai Bizottság 2019. június 21-én közzétett ajánlásában. Kérdés, hogy ennek milyen hatása lehet Magyarországra.
2019. 07. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését

Az OTT-One hétfőn megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A tőzsdei társaság menedzsmentjének döntése szerint a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2019. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Irán urándúsítás felé tett lépései még visszafordíthatók

Még visszafordíthatók azok a lépések, amelyeket Irán tett az engedélyezett szint feletti urándúsítás irányába - jelentette ki az Európai Unó kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
2019. 07. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU szankciókat vezet be Törökország ellen

Az Európai Unió szankciókat vezet be Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett illegális török próbafúrások miatt - döntöttek egynapos brüsszeli ülésükön az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn.
2019. 07. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások: