Kedvező évet zár a magyar bankrendszer

Kedvező évet zár a magyar bankrendszer, adózott eredménye idén az első háromnegyed évben 19 százalékkal volt magasabb, közel 500 milliárd forintra nőtt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Unicredit üzleti fórumán.

Kedvező évet zár a magyar bankrendszer

A miniszter Út a tartós növekedésig című előadásában azt mondta: 2017 mindenkinek megadta azt a lehetőséget, hogy egy lépést tegyen előre. A kormányzat igyekezett arra törekedni, hogy a magyar bankrendszernek kiszámítható partnere legyen, és a döntései a szereplőkkel együttműködésben szülessenek - tette hozzá.
   
Kiemelte: ha a bankrendszer mint a gazdaág egyik meghatározó eleme jó évet zár, akkor a többi gazdasági szereplő számára sem volt rossz év az idei.
    

A 2015-ben kötött megállapodás értelmében a magyar állam kivonul a meghatározó bankok tulajdonosai közül, az ennek érdekében elkezdett lépéseket folytatni fogják - jelezte.
  
A KSH legfrissebb adataira reagálva azt mondta: az ipar lendületesen teljesít a nyári hónapok enyhe hullámvölgye után, idén konzervatív becslés szerint valamivel 5 százalék felett nőhet az ágazat teljesítménye. Hozzátette: a növekedés a következő hónapokban is megmarad. Az első tíz hónapban meghaladta az öt százalékot az ipar növekedése, az export nőtt és a belső kereslet élénkülése is támogatja a bővülést. A miniszter szerint a foglalkoztatási oldalon sincs a növekedésnek korlátja.
    

Varga Mihály az idén elért gazdasági eredményeket értékelve azt mondta, a fizetési mérleg kedvező, a külkereskedelemi mérleg az elmúlt hat-hét évben remek eredményt ért el, idén várhatóan 100 milliárd euró fölött lesz az export teljesítménye - ismertette.
    

Közölte, a visegrádi országok is jól teljesítettek, ezek az országok az EU egyik növekedési központjai, a francia-német gazdasági kapcsolat teljesítményét meghaladja a német-V4 gazdasági kapcsolat.
   
Kifejtette, a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően a magyar adósságcsökkentés kiemelten sikeres az EU-n belül, az elmúlt hét évben, határozott kormányzati politikával, jelentősen csökkent az államadósság aránya, 2020-ra mindenképpen 70 százalék alá csökken majd. Hozzátette: tervek szerint legkésőbb 2020-ra, a német költségvetéshez hasonlóan, a magyar költségvetést is nullszaldósra lehet megtervezni.
    

Kitért arra is, hogy a munkanélküliség uniós szinten is kiemelkedően alacsony. Bizonyos ágazatokban munkaerőhiány alakult ki, amire a miniszter a nyugdíjasok újrafoglalkoztatását, és a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását nevezte megoldásnak. A munkaerő megtartását a munkahelyvédelmi akció hat területen segíti, a rendszer pontosabbá tételével tovább segíthetik a munkaadókat és munkavállalókat - mondta. A munkaáltatói járulékot 22-ről jövőre 19,5 százalékra csökkentik, a cél az, hogy a hatéves bérmegállapodás időszakában ez 15 százalékra csökkenjen, a megtakarítást beruházásra, bérekre fordíthassák a cégek - mondta.
   
A tárcavezető szerint a piac szintén pozitív változásokat mutatott az elmúlt hónapokban, a kiszámíthatóságot értékelve, a hitelminősítők sorra adják a pozitív kilátásokat, reményét fejezte ki, hogy a felminősítés hamarosan bekövetkezik.
    

Patai Mihály, az Unicredit Bank vezérigazgatója szerint az idei év a bankszektor számra kedvező és nyereséges lesz, az első kilenchavi számok alapján a szereplők döntő többsége növekedni fog. Az egyszeri hatásoktól megtisztított növekedés mind a vállalati, mind a lakossági oldalon hitelvolumen-növekedésben nyilvánul meg. A szektor tőkearányos megtakarítása 7 százalékos lesz idén, ami jobb mint az előző években - ismertette.
   
Patai Mihály szerint a magyar bankszektor reputációs környezete javult, ebben kiemelt szerepe van a kormányzati kapcsolatrendszer kiegyensúlyozottságának, rendszeresek a kormányzati konzultációk.

A vezérigazgató a meglévő konszolidált vezetést fontosnak nevezte a magyar gazdaságpolitikában. Több éve egyértelműen növekedés van, ez a következő években folytatódik, megvannak azok a nagy makroegyensúlyok, amelyek stabilizálják azt - összegezte a vezérigazgató.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat fejlődött a hazai méhészeti ágazat

A méhészeti ágazat 2010-től csaknem 10 milliárd forint - 50-50 százalékban költségvetési, illetve uniós finanszírozású - támogatást kapott, ami segítette a technológiai megújulást, a méhegészségügyi védekezések, eljárások fejlődését, a méhészeti kutatásokat és a méhészek szakmai továbbfejlődését - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az Országos Méhészeti Egyesülettel (OMME) folytatott egyeztetésen az Agrárminisztérium közleménye szerint.
2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén gyenge lehet a kajszibaracktermés

Az idén várhatóan gyenge lesz a kajszibaracktermés, és az augusztus közepéig tartó szezonban, a március eleji fagyok miatt, az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák - derült ki csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
2018. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből.
2018. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Torlódás várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása - tette hozzá a KSH.
2018. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnaptól újra jár az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik Magyarországon a nemzetiségek támogatása

A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 07. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyílik Észtország fővárosában a magyar nagykövetség

Újranyílik Észtország fővárosában, Tallinnban a magyar nagykövetség a kormánynak a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozata szerint. A kormány arról is döntött, hogy Manchesterben és Innsbruckban főkonzulátus nyílik.
2018. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint elvitték a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 18-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett a Pilisi Parkerdőben

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben a Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein. A Pilisbe indulóknak érdemes figyelniük a gyümölcsök érésére, és a túrára kosarat, vagy dobozt vinni, amelybe napi két kilónyi bogyót szüretelhetnek.
2018. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 07. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi pályakezdő keres állást Magyarországon - egy ábrán

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma az adott év szeptemberében
2018. 07. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás