Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai autópiacon

Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai új és használt autók piacán, lényegesen csökkent a hitelfelvétellel történő vásárlás - mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.

Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai autópiacon

Hozzátette, a jogszabályok miatt már nem lehet olyan kedvezőtlen hiteleket igénybe venni, mint a gazdasági válság előtti években.
    

Fojt Attila úgy fogalmazott: komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni. A válság óta eltelt 10 év, kiszabadultak a rossz hitelkonstrukciókból, akik korábban igénybe vették ezeket, és így jelentős autóvásárlási hullám indult el a használt és az új járműveknél egyaránt.

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

 

Az egyesület elnöke kedvezőnek értékelte, hogy az új autókat a céges vásárlók mellett már a magánemberek is nagy számban veszik. A szakértő szerint ugyanakkor nem kell megakadályozni, hogy az Európai Unió országaiból a használt autók bekerüljenek Magyarországra. Ez lehetővé teszi olyan árszínvonal kialakulását, hogy a vásárlóknak ne kelljen irreális hitelekbe bonyolódniuk - fejtette ki.

Hozzászólások

Ilyen lesz az új buszstratégia

Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén.
2018. 12. 19. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Többet költünk idén ajándékokra és kevésbé kell spórolni az ünnepekre

2018-ban a tavalyihoz képest többet, átlagosan 56 ezer forintot költenek majd karácsonyi ajándékra a magyarok, valamint nőtt az egy személy ajándékára szánt összeg is – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített, karácsonyi költéseket vizsgáló kutatásból. A megkérdezettek 74%-a előre átgondolja, hogy kinek, és milyen értékben vesz majd meglepetést, ennek ellenére minden második válaszadó a tervezetten felül költekezik. Az ajándékokat jellemzően az interneten keresztül és nagy bevásárlóközpontokban szerzik be a megkérdezettek.
2018. 12. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét romlott a levegő minősége az országban

A magas szállópor-tartalom miatt romlott a levegő minősége az országban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel.
2018. 12. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen veszik igénybe a hajléktalanellátást

Október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél évtized után újraindul a súlyemelő-szakedzők képzése

A súlyemelőknél csaknem másfél évtized után újraindul a szakedzőképzés - az erről szóló megállapodást kedden írták alá a Testnevelési Egyetemen (TF).
2018. 12. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány 140 millió forintot szán a nemzeti oltóanyaggyárra

A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra, amelyekben az innovációért és technológiáért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere és Debreceni Egyetem működik majd együtt - olvasható a Magyar Közlönyben.
2018. 12. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 100 településen elérhető a távhő

A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a háztartásoké pedig meghaladta a 650 ezret; a hőtermelésben a földgáz változatlanul meghatározó, de a napenergia- mellett a geotermikus energiafelhasználás is egyre nő - derül ki a magyar távhőszektorról készült legújabb kiadványból.
2018. 12. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát Székesfehérváron

Bemutatták az Ikarus és a kínai CRRC Urban Traffic magyarországi vegyesvállalata, az Electrobus Europe első, kínai-magyar kooperációban készült, tisztán elektromos meghajtású buszát Székesfehérváron kedden.
2018. 12. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,15 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 39 475,61 ponton zárt kedden.
2018. 12. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Flydubai új járatot indít Budapest és Dubaj között

Jövő júniusban új járatot indít Budapest és Dubaj között a flydubai diszkont légitársaság - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
2018. 12. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az Advance Tower első ütemét, a második már szerkezetkész

Beköltöztek az utolsó irodabérlők is a Váci úti irodafolyosón magasodó Advance Tower első ütemébe. Az irodaház 12 000 négyzetméternyi bérbeadható területén a cégek összesen több mint 1400 munkatárssal kezdték meg működésüket. A dolgozók egészségére és komfortérzetére is kedvezően ható komplexumnak a már fejlesztés alatt álló második üteme is szerkezetkész állapotba került. Az új épületrészt várhatóan 2019 második felében adják át.
2018. 12. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új forgalmi csúcsot hozhat ez a hét a kiskereskedelemben

Az elmúlt évek növekedése idén is folytatódik a kiskereskedelemben, ezen belül az elektronikai cikkek piacán kétszámjegyű emelkedést prognosztizál a piac meghatározó szereplője. Az utolsó adventi hét hozza a legnagyobb forgalmat. A magyarok többsége biztos benne, hogy ebben az évben legalább annyit fog költeni ajándékra, amennyit megengedhet magának.
2018. 12. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A karácsonyi készülődés elmaradhatatlan kelléke – az online vásárlás

A karácsony közeledtével felpörög az online vásárlás is, a hazai webshopok éves forgalmuk 35-37 százalékát realizálhatják ebben az időszakban. Az év végi hajrá azonban nem ér véget az ünnepekkel, hiszen kezdetét veszi a termékek cseréjének, visszaküldésének időszaka, az Egyesült Államokban például tavaly az interneten vásárolt áruk csaknem 30 százalékát vitték vissza az üzletekbe.
2018. 12. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árat csökkent a Mercedes

A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes bejelentette, hogy visszavágja kínai árait a korábbi szintre, vagyis semlegesíti a megemelt vámok miatti áremelést, miután a vámok is visszacsökkennek az eredeti szintre.
2018. 12. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új taxiscég indult Budapesten

Új taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2018. 12. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül alacsony kamatozású a panda kötvény

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.
2018. 12. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő nyitás jöhet a hazai részvénypiacon

Enyhe csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 12. 18. 08:42
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása, ezért a vasútforgalom május 14-ig szünetel, addig vonatpótló buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
2018. 12. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai magyar nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.
2018. 12. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon

Hét százalékkal növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és jövőre is jelentős bővülésre számítanak.
2018. 12. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás