Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzés szerint a hét további részében már kevesebb csapadék és több napsütés várható. 20 fok már nem valószínű, de többfelé lehetnek még 15 Celsius-fok körüli maximumok.
   
Október 23-án, hétfőn országszerte borult lesz az ég, sokfelé várható tartós, kiadós eső. Emiatt Budapestre, Pest és Fejér megyére harmadfokú, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére másodfokú, míg a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
   
Emellett az északi, északkeleti szél nagy területen erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz. A szél veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
   
Hétfőn a leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-14 fok között valószínű (délkeleten lehet az enyhébb idő).
   
Kedden reggel, délelőtt délkeleten lehet még kisebb eső, később már nem valószínű csapadék, de még ekkor is erős, főként a Dunántúlon viharos lehet a szél. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 9-14 fok között alakul.
   
Helyenként még szerdán is megerősödik a szél, de ekkor már nem várható csapadék és több-kevesebb napsütés is lehet. A leghidegebb órákban 0-6 fok várható, s néhol talaj menti fagy is lehet. Napközben 9-14 fokig melegszik a levegő.
    

Csütörtökön eleinte gyengén felhős, napos idő várható, majd délután megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge talaj menti fagy sem kizárt. A nappali maximumok 10-15 fok között alakulnak.
   
Pénteken délután előfordulhat szórványosan eső, zápor és helyenként a szél is erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.
   
Szombaton eleinte néhol még kisebb eső előfordulhat, és helyenként megerősödhet a szél, de emellett több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 10-15 fok között alakul.
    

Vasárnap is lehet több-kevesebb napsütés, de erős, néhol viharos szélre, elszórtan kisebb esőre is készülni kell. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 12-17 fokig melegszik a levegő -
olvasható az előrejelzésben.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Az európai indexekhez képest felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,01 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 40 125,72 ponton zárt pénteken.
2018. 12. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Havazás miatt tizenkét megyére és a fővárosra adtak ki figyelmeztetést

Országszerte havazás kezdődik - tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videójában. A havazás miatt szombatra tizenkét megyére és a fővárosra figyelmeztetést is kiadtak, további három megyében hófúvásra figyelmeztetnek.
2018. 12. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek lehetnek a 2018-as év irodái

Idén több mint 160 nevezés érkezett Az Év Irodája Versenyre, ezekből kerülnek ki 2018 díjnyertes irodakialakításai, fejlesztései is. A legtetszetősebb irodák, közösségi terek és ingatlanfejlesztések kiválasztására közönségszavazás indult, ami január közepéig tart. A verseny és az ehhez kapcsolódó rendezvények nem csak a legfrissebb irodatrendekre mutatnak rá, de a hazai cégek ezeket a munkaerőhiány megoldásával kapcsolatos tapasztalatcsere fórumaként is használják.
2018. 12. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EIB 200 milliós euró kölcsönnel támogatja a ferihegyi repülőtér bővítését

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését - jelentette be pénteken az Európai Bizottság.
2018. 12. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű ütemben bővülhet az építőipar

Az építőipar az idei kiugró teljesítménye után várhatóan jövőre is kétszámjegyű bővülést ér el Magyarországon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén pénteken, Budapesten.
2018. 12. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új egészségpolitikát alapoz meg a kormány

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, a cél az, hogy a betegséget okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta az emberi erőforrások minisztere a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén pénteken.
2018. 12. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország számít a ciprusi gázra

Magyarország folyamatosan keresi az alternatív lehetőségeket energiabiztonságának növelésére, beszerzési forrásainak diverzifikálására, ezért reális alternatívaként tekint az Afrodité mezőből kitermelendő ciprusi gázra, és a két ország ezzel összefüggésben most kétoldalú energetikai megállapodást kötött - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a nicosiai magyar konzulátust felavató beszédében.
2018. 12. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Átléptük az egymilliós határt, már 1 millió 117 ezren vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közmédiának.
2018. 12. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2017-ben 5,9 százalékkal, több mint 130 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
2018. 12. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekről a díjemelésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése

A jövő évtől kismértékben nő a zalaegerszegi bérlakások és a közétkeztetés díja, valamint országos kitüntetést is alapítottak Keresztury Dezső emlékére - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2018. 12. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország továbbra is vonzó az osztrák leányvállalatok számára

magyarországi osztrák leányvállalatok több mint 80 százaléka szerint Magyarország gazdaságilag tovább javult, vagy legalábbis ugyanolyan vonzó, mint egy évvel ezelőtt, 73 százalékuk további beruházásokat tervez Magyarországon - derül ki az Advantage Austria éves felméréséből.
2018. 12. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiemelkedően nőtt a belföldi turizmus októberben

Kiemelkedő mértékben nőtt a belföldi turizmus októberben: az előző év azonos időszakához képest 9,6 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma, ami így meghaladta az 530 ezret - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
2018. 12. 14. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pécs 1,7 milliárd forintot nyert el elektromos buszok beszerzésére

Elektromos buszok beszerzésére, valamint az üzemeltetéshez szükséges töltő- és kiszolgáló infrastruktúra megépítésére 1,7 milliárd forintos forrást nyert el a pécsi önkormányzat - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2018. 12. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesten rendezik a női vízilabda világliga szuperdöntőjét

Budapesten rendezik jövőre a női vízilabda világliga szuperdöntőjét.
2018. 12. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően nőtt a hajléktalanszállók igénybevétele

Több mint 1300-zal több hajléktalan ember veszi igénybe a számukra fenntartott szállásokat, mint a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés két hónappal ezelőtti hatálybalépésekor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb gazdasági bővülésre számíta Kopint-Tárki

Az eddig vártnál gyorsabb gazdasági bővülésre számít idén és jövőre Magyarországon a Kopint-Tárki. A gazdaságkutató 20 bázisponttal 4,8 százalékra emelte idei és 50 bázisponttal 4,1 százalékra 2019-es növekedési előrejelzését - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 14. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit vásárolunk idén karácsonyra? - ábrán mutatjuk a terveket

Mit vásárolunk idén karácsonyra? Az első tíz legnépszerűbb ajándék: konyhai eszközök; ékszer; dísztárgy, dekorációs tárgy; konyhai kisgép; vásárlási utalvány; játék; könyv; szépségápolási cikk, illatszer; ruházat és kiegészítők; élelmiszer, ital A Cofidis Hitel Monitor kutatását az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 500 fős mintán. Az adatok a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatívak.
2018. 12. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a nyugdíjak jövőre

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fertőzött vaddisznókat találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszavasvári külterületén egy kilőtt és egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintában az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján.
2018. 12. 14. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás