Kibertámadás fenyegeti Oroszországot

Oroszország ellen készülő újabb kibertámadásokra figyelmeztetett Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden Ufában, egy, a biztonsági szolgálatok vezetőinek részvételével megtartott tanácskozáson.

Kibertámadás fenyegeti Oroszországot

Nariskin közölte, hogy az SZVR a készülő támadásokról szerzett értesüléseit megosztotta az elhárításukra szakosodott szolgálatokkal. Azt állította, hogy a Nyugat a hibrid háború eszközeivel igyekszik meghiúsítani Oroszország más országokkal, egyebek között a Kínával való együttműködését a nemzetközi szintéren.
   
Az orosz kémfőnök szerint a nyugati országok a kiberteret nem az együttműködés, hanem a geopolitikai vetélytársaikkal, köztük az Oroszországgal és Kínával folytatandó küzdelem egyelőre szabályozatlan terepének látják. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok stratégiája számol a preventív kibertámadások indításának lehetőségével.
   
Nariskin arra figyelmeztetett, hogy a kibertérben más államok infrastruktúrája ellen folytatott hadműveletek a támadó fél számára is beláthatatlan és rendkívüli következményekkel járhatnak.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök megvitassa a kibertámadások ügyét, ha a G20-csoport június végi, oszakai csúcstalálkozóján külön megbeszélést fognak tartani.
   
A kibertámadások kérdésére az irányította rá a figyelmet, hogy a The New York Times című amerikai napilap szombaton közölte: az utóbbi években felélénkült az amerikai szakszolgálatok arra irányuló törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe. Trump a lap hírét valótlannak minősítette, egyúttal "virtuális hazaárulással" vádolta a lap szerkesztőségét, amely válaszul azt állította, hogy a kormányzat illetékesei a közlés előtt látták a sajtóba kerülő anyagot.
   
Hétfőn egy meg nem nevezett orosz biztonsági szerv névtelenül nyilatkozó, vezető beosztású tisztségviselője orosz hírügynökségeknek megerősítette, hogy külföldi, köztük amerikai szakszolgálatok növekvő intenzitással próbálnak meg behatolni az orosz infrastruktúra irányítási rendszereibe, de eddig sikerült "semlegesíteni" őket. A támadások célpontjaivá az informátor szerint a bankok, a közlekedés és az energiaszektor váltak. Az illetékes kijelentette, hogy a lépések "a kiberháború elemeinek" tekinthetők.

Hozzászólások

Az EP a méhek védelmére javaslatot kér az Európai Bizottságtól

Az Európai Parlament képviselői állásfoglalást fogadtak el szerdán, amelyben a méhek fokozott védelmét követelték, és újabb javaslattervezetet kértek az Európai Bizottságtól, miután a tagállamok szerintük fellazították a méhek védelmét célzó szabályozást - közölte az uniós parlament szerdán a plenáris ülésen történtekről beszámolva.
2019. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vezetői tisztségek 41 százalékát nők töltik be Európai Bizottságban

Az Európai Bizottságban minden szintet tekintve a vezetői tisztségek 41 százalékát jelenleg nők töltik be, szemben a leköszönő bizottság megbízatása kezdetén mért 30 százalékkal, ami 37 százalékos növekedést jelent - közölte az uniós bizottság kedden.
2019. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leonardo da Vinci életmű-kiállítás nyílik a Louvre-ban

Az előzetes jegyfoglalások alapján már a megnyitó előtt hatalmas közönségsikernek ígérkezik a párizsi Louvre Leonardo da Vinci-kiállítása, amelyet az olasz polihisztor halálának ötszázadik évfordulója alkalmából rendez a világ egyik legjelentősebb múzeuma.
2019. 10. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,1 millió munkahely létrejöttét segítette a Juncker-terv

Körülbelül 1,1 millió munkahely létrejöttét segítette és 0,9 százalékkal járult hozzá az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) növekedéséhez az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölte kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
2019. 10. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar állami kitüntetést kapott Kárpátalja volt kormányzója

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat című kitüntetést adományozta Hennagyij Moszkalnak, az ukrajnai Kárpátalja megye volt kormányzójának, akinek az érdemrendet Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet adta át kedden az 1956-os forradalom emlékére a külképviseleten rendezett ünnepi fogadáson.
2019. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit

Horvátország már teljesítette minden feltételét annak, hogy csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli szabad mozgást lehetővé tévő schengeni övezethez - írta friss értékelésében az Európai Bizottság.
2019. 10. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Audi 15 milliárd eurós költségcsökkentési programot kezdett

Az Audi 15 milliárd eurós (5025 milliárd forint) költségcsökkentési programot hajt végre 2022-ig - mondta a német autógyártó társaság vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ). A lap keddi összeállítása szerint a megszorítások főleg a vállalat két hazai gyárát érinthetik.
2019. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin és Erdogan megállapodott a kurd milíciák török határtól való kivonulásáról

Ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból - beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is - a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milíciának - állapodott meg kedden Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.
2019. 10. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson szerint a Brexit-megállapodás elfogadása helyreállítaná a brit szuverenitást

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadása soha nem látott mértékben erősítené meg Nagy-Britannia szuverenitását, és minden eddiginél több döntési jogot telepítene vissza a brit demokratikus intézmények hatáskörébe - mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.
2019. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Madrid kivételével emelkedéssel zárták a tőzsdék

Madrid kivételével emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9 millió forintért kelt el egy Rolex a BÁV óraárverésén

Teltház mellett zajlott tegnap a BÁV 3. Óraaukciója a MOM Kulturális Központban. Magyarország egyetlen óraaukciójának sztárjai egyértelműen a Rolex karórák voltak. Az aukción összesen 115 millió forintért keltek el a legnagyobb presztízsű márkák új és vintage modelljei. A legmagasabb áron, 9 millió forintért egy Rolex Sky-Dweller, míg Maradona kedvenc Hublot Bing Bangje 5,5 millió forintért talált gazdára. A BÁV szakértőikutatták fel a világ egyik legvékonyabb, 1,8 mm vastagságú antik női függő óráját, amely a kikiáltási ár közel négyszereséért, 840 ezer forintért került új gyűjteménybe.
2019. 10. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós programok csúszása esetén is számolhatnak a gazdák a támogatások előfinanszírozásával

A sajtó is cikkezett már arról, hogy ha nem sikerül az év végéig megállapodniuk az uniós tagállamoknak a következő ciklus - a 2021 és ’27 közötti időszak - közösségi költségvetéséről, akkor veszélybe kerülhet több 2021-re tervezett támogatási program elindítása. A magyar gazdák azonban akkor is támaszkodhatnak gyors, egyszerű és kiszámítható előfinanszírozási forrásra, ha csak jövőre lesz megállapodás a büdzséről, és így 2021 átmeneti év lehet, amelyre a 2020. évi szabályok vonatkoznak.
2019. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin tájékoztatást vár Erdogantól terveiről

Oroszország meg kívánja vitatni az Északkelet-Szíriában kialakult helyzetet és tájékoztatást vár Törökország terveiről, amelyeket össze kíván vetni a politikai rendezés előmozdítására vonatkozó általános tervekkel - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Szocsiban megkezdődött tárgyalásáról.
2019. 10. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mastercard tanácsadó üzletága Budapestre hozza regionális központját

A Mastercard vállalat stratégiai tanácsadással foglalkozó üzletága, a Mastercard Advisors Budapestre hozza egyik európai központját, melynek keretében a tanácsadói csapat létszámát 100 főre tervezik emelni a következő néhány évben.
2019. 10. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Juncker szerint az EU mindent megtett a rendezett Brexit érdekében

Mindent megtett az Európai Unió annak érdekében, hogy biztosítsa az Egyesült Királyság rendezett kiválását, a döntés most a brit törvényhozáson múlik - jelentette ki kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
2019. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tegnap még nem, ma már szavazhatnak a Brexitről

Tegnap Boris Johnson szeretett volna egyfajta szimpátiaszavazást tartani a Brexitről, de a házelnök ezt nem engedélyezte arra hivatkozva, hogy szombaton már tartottak egy hasonló témájú szavazást.
2019. 10. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdultak el tőzsdemutatók nyitáskor

Alig mozdultak el a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a keddi kereskedés kezdetén a hétfői záróértékükhöz képest.
2019. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elutasította a bukaresti parlament a román érettségi eltörlését célzó törvényjavaslatot

Elutasította a román szenátus hétfőn Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő törvénykezdeményezését, amely eltörölte volna a román nyelv és irodalom érettségit a kisebbségi tannyelvű iskolák végzősei számára.
2019. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 2 millió euró humanitárius segélyt juttat Líbiába

Az Európai Unió kétmillió euró (mintegy 660 millió forint) humanitárius segélyt juttat a konfliktusok által sújtott líbiai polgári lakosság leginkább rászoruló tagjai alapvető szükségleteinek fedezésére - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
2019. 10. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az izraeli miniszterelnök visszaadta kormányalakítási megbízását az államelnöknek

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszaadta a kormányalakításra szóló megbízását Reuven Rivlin államelnöknek, aki bejelentette, hogy Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét kéri majd fel az új kabinet megalakítására - jelentette hétfő este az izraeli média.
2019. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: