Kicsit emelkedett a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,11 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 39 877,86 ponton zárt pénteken.

Kicsit emelkedett a BUX-index

A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
   
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a BUX index teljesítményében pozitív irányú kisebb elmozdulás történt. A főbb részvények közül az OTP és a Magyar Telekom negatív teljesítmény mutatott, míg a Mol és a Richter erősödni tudott.
    
A Mol 20 forinttal, 0,66 százalékkal 3044 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 930 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,74 százalékkal 471 forintra esett, forgalma 787,0 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,67 százalékkal 6775 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 4336,35 ponton zárt pénteken, ez 5,85 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.
2018. 01. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a bankközi devizapiacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedden kora este a reggeli szintekhez képest.
2018. 01. 16. 20:20
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon - határozott a BÉT vezérigazgatója.
2018. 01. 16. 19:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS részvény - érdemes még most belepiszkálni?

Továbbra sem mutat sokat az Opus árfolyama, bár tegnap a BUX is gyengélkedett. Az új kedvenc kispapírok rallyja is megállt eközben.
2018. 01. 16. 09:48
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint

Vegyesen alakult a forintárfolyam hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódtak a dollár-eladások, továbbra is veszik az eurót

A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (január 3 – január 9) a dollár shortok állománya megduplázódott a nyolc IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Ebben az egyhetes időszakban egyébként a dollár szeptember óta a leggyengébb volt a G10 országok devizáival alkotott keresztekben. Az egyik legfőbb tényező ebben az új rekordig emelkedő euró long állomány, de jelentős volt az AUD fordulata is: a ausztrál dollárt agresszívan shortolták az elmúlt hetekben, de ezt követően nagy mértékben vették, így az AUD pozíciója a COT-riport által megfigyelt alapoknál nettó longra fordult.
2018. 01. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénteken ismét nőtt a WTI, a Brent 70 dolláros szinten

A WTI 64,4 dolláron állt ma reggel, miután pénteken ismét jelentős áremelkedés volt a piacon.
2018. 01. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Lassabb, de tartós profitnövekedés a globális részvények piacán

2017-ben a részvénypiacokat a globális vállalati nyereségek hajtották, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek. Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.
2018. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozgott a forint

A dollárral szemben erősödött, a többi vezető valuta ellenében alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar jegybank jelzálogkötvények felvásárlásába kezd – heti devizapiaci jelentés

-Az ipari termelési index novemberben 2,1%-kal csökkent, azonban 3,4%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. -A kereskedelmi mérleg novemberben 718 millió euró többletet mutatott. -A kiskereskedelmi forgalom volumene novemberben 6,4%-kal növekedett.
2018. 01. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordzárást vettek célba a főbb amerikai tőzsdeindexek

Pozitív kezdéssel és folyamatos emelkedéssel újabb rekordzárást vettek célba pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2018. 01. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

A főbb devizákkal szemben különböző mértékben erősödött a forint pénteken a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexemelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék

Indexemelkedéssel zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtt az EUR/USD

Nagyobb erősödést mutatott az euró a dollárral szemben a tegnapi nap folyamán, miután az EKB publikálta decemberi ülésének jegyzőkönyvét.
2018. 01. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2018. 01. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén

A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 01. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint péntek reggelre

Az euróhoz képest pár fillérrel gyengült, a többi főbb devizával szemben viszont erősödött a forint a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre.
2018. 01. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás