Kiderült, melyek a magyarok kedvenc színei

Magyarország kedvenc színe a kék, de ha az otthonok belső és külső falairól van szó, akkor a világos árnyalatok a legkedveltebbek, ha pedig autóról van szó, a legnépszerűbbnek a fekete számít – többek közt ez derül ki a PPG Trilak első Színtérkép felméréséből. Az, hogy milyen a falak színe, a lakás eladhatóságát és akár az árát is befolyásolhatja.

Kiderült, melyek a magyarok kedvenc színei

A magyar internetező felnőtt lakosság kedvenc színe a kék, ezt nők körében a piros/vörös, a férfiaknál pedig a zöld követi – ez is kiderült a PPG Trilak reprezentatív kutatásából. Ha az otthonukról van szó, honfitársaink a világos színeket kedvelik és ilyen házakban, lakásokban is élnek. Jelenleg minden ötödik internetező fehér színű házban lakik – a fehér színt szorosan követi elterjedtségben a sárga (18%), míg a harmadik leggyakrabban említett külső házszín (a szürke) aránya már 10% alatti. A hálószobában szintén a visszafogott színeket szeretik az internetezők: fehér, krém, barack, vajszín a legkedveltebb árnyalat. Ami az autókat illeti, a megkérdezettek több mint tizedének (13%) van vagy volt fehér kocsija, ezt követi az ezüst és a szürke 11-11%-kal. A válaszadók ötöde ugyanakkor fekete színű kocsit választana (21%) – második ebben a sorban a kék (15%), majd az ezüst (12%) következik.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


 „Az újlakáspiac látványos felfutásának és a felújítások növekedésének köszönhetően jelentősen nőtt a falfestékek forgalma is. Az elmúlt évben a színes beltéri festékek piaca bővült a legnagyobb mértékben, közel 13 százalékkal” – mondta a kutatás kapcsán rendezett kerekasztal-beszélgetésen Miavecz István, a PPG Trilak Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az idén is hasonló ütemű növekedés várható. A piac bővülése mellett változik a legdivatosabb színek palettája is: míg hosszú időn át a citrom és a narancssárga árnyalatai voltak a legnépszerűbbek, addig az elmúlt években olyan színek is divatba jöttek, mint a mojito zöld vagy a szürke különböző árnyalatai. A cég várakozásai szerint idén folytatódik a földszínek, pl. a kakaó, a kávé, a pergamen, a bézs vagy a fahéj három-négy éve tartó előretörése, sőt, ebben az esztendőben várhatóan ezek, valamint a szürke árnyalatai lesznek majd a legkapósabb festékek.

„A most divatos pasztellszínek előnye, hogy kiválóan kombinálhatóak a fehérrel és annak árnyalataival, így használatukkal meleggé és bensőségesé varázsolható az otthon” – mondta Miavecz István.
„Az eladó lakások több mint felére jellemző, hogy több szín is megfigyelhető a szobák falain, de a leggyakoribb elsődleges színeknek a fehér, valamint a sárgás-narancssárga árnyalatok számítanak” – ismertette az ingatlan.com saját kutatásának eredményeit a portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László. A XIII. kerületi, 20-30 millió forint közötti, tégla építésű, magánszemélyek által eladásra kínált lakások hirdetéseinek elemzése során a szakértő megállapította, hogy a fehér és a kékes színvilágú lakások átlagos négyzetméterára magasabb az átlagnál, míg a sárgás-narancssárga színre festett otthonokra ennek ellenkezője az igaz. Az egyébként viszonylag ritkának számító kékes és lilás színvilágú otthonok szintén a drágább kategóriát képviselik az ingatlan.com adatai szerint. E két szín kapcsán érdekes tény ugyanakkor, hogy míg a lilás színű fallal rendelkező lakások iránt érdeklődő potenciális vevők száma alacsonyabb az átlagosnál, addig a kékes színűek esetében magasabb. A földszínű (pl. homok, fahéj, tejeskávé) otthonok esetében szintén az átlagnál magasabb érdeklődés tapasztalható, miközben az átlagot a fehér és sárgás-narancssárga falú lakások népszerűsége képviseli.
 
„A kék alapszín, a körülöttünk lévő világban a kék dolgokhoz nagyon sok pozitív élményünk kötődhet: kék tenger, kék ég, nyaralás, boldogság, de a komolyság, a munka színe is lehet egy klasszikus kék” – kommentálta a kutatás eredményeit az eseményen Vágó Réka, divattervező. „Az sem véletlen, hogy a hölgyeknél nagyon kedvelt szín a piros, hiszen a nőiességet, a szépséget kötjük hozzá gondolatban.”

Csavarga Rózsa belsőépítész szerint a színek hatással vannak mindennapjainkra, ezért otthonunk belső tereinek színét a funkciójuktól függően választjuk ki. „Hálószobánál általában a nyugtató hatású melegebb színárnyalatokat preferáljuk,  az étkezőnél a barackos és narancsos színeket. Utóbbinak a fő oka, hogy ezek a színek étvágygerjesztő hatásúak, ezért kedveltek az éttermekben is. A nappalikban a fehér és földszínek dominálnak, míg a gyerekszobák esetében a világoskék vagy a rózsaszín” – mondta Csavarga Rózsa.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.
2017. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő év májusától működik az országos jégkár-mérséklő rendszer

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.
2017. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben mutatják be a Luxemburg grófját az Operettszínházban

Az évad első bemutatójaként a Luxemburg grófját láthatja november 4-én a Budapesti Operettszínházban a közönség. A premierhez kapcsolódva különleges jótékonysági árverést is tartanak.
2017. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás