Kik az igazi nagyhalak 4500 hiperlokális médium piacán? Jön az új Goldfish-mérés

A Whitereport-adatbázis negyedévente frissülő médiakínálati adatai szerint több mint 4500 helyi, megyei vagy regionális médium működik Magyarországon. A megdöbbentő darabszámhoz meglepően magas elérési adatok is kapcsolódnak – de nem mindig a közismert lapok, rádiók hozzák a legjobb mutatókat. Sőt, a vezető helyi médiumok a lokális targetálásra használt social media- és keresőmarketing-megoldásokat is überelhetik – ha kampányelérésről van szó, vidéken még mindig a hagyományos média jól összeválogatott, cross-médiás mixe az optimális.

Kik az igazi nagyhalak 4500 hiperlokális médium piacán? Jön az új Goldfish-mérés

A 2018-as radikális médiapiaci átalakulások után idén ismét indul a Goldfish-program, a Whitereport és az Ipsos a 2013 óta rendszeresen zajló hiperlokális (városi) mérése, amely eddig több mint 800 hiperlokális lap, site, rádió, televízió valamint mozi városi elérését mérte a 4500-ból. Az új hullám Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Győrött kezdődik összesen 250 hiperlokális médium mérésével.

Ahogyan a médiapiac változik, fragmentálódik, egyre nehezebben áttekinthető – miközben a piaci szereplőknek és hatóságoknak is érdeke, hogy a piaci folyamatokat átlássák nemcsak az országos, de a helyi médiumok piacán is.

Miért van szükség az új hiperlokális mérési hullámra?

„Ma már nemcsak a helyi nyomtatott sajtóból, rádióból vagy interneten tájékozódnak az emberek, hanem minden egyszerre zúdul ránk: a megyeszékhelyeken akár 100 médium is versenyez a lakosság figyelméért. Ezért a városi médiakínálatra szabott cross-médiás médiafogyasztási mérés a legideálisabb eszköz a helyi erőviszonyok áttekintésére, annak ellenére, hogy a médiavásárlás a saleshouse-kínálat miatt sokszor csak egy-egy médiumtípust fed le.

Whitereport-adatokból látjuk a tényleges médiakínálatot, így kiterejeszthető a kommunikációs mix. A Goldifsh közönségadatok ismeretében nem történhet meg, hogyr alá- vagy fölébecsüljük egy-egy helyi médium teljesítményét tulajdonosi háttere vagy helyi imidzse miatt, ami aztán a kommunikáció sikerét is befolyásollhatja. Ezt azok a retail-, pénzügyi, telekommunikációs, OTC-, online szolgáltatói szektorban működő ügyfeleink már megtapasztalták, akik nemcsak a kereső- és socialmedia-oldalaktól, hanem az elérés és aktivizálás miatt cross-médiás hiperlokális kommunikációban is gondolkoznak. Jól látható, hogy a tradicionális tartalomszolgáltatók erejének felismerése vidéken továbbra is versenyelőnyt jelent.” - mondta Incze Kinga, a Whitereport alapító-ügyvezetője és a Goldfish by Whitereport & Ipsos képviselője.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Csanda Gergely, a KÜRT Akadémia marketing vezetője szerint a piac és ügyfeleik már várják a folytatást. „Folyamatosan változik a hiperlokális médiapiac, fontos, hogy a képzéseink során továbbra is meg tudjuk mutatni a változásokat Miskolctól Pécsig. Az autós márkakereskedői médiatréningjeinken mindig meglepődnek a résztvevők, hogy mennyire mást mutatnak a tények, ahhoz képest, amit a budapestiek vagy a helyiek feltételeznek a piacról. Csak adatvezérelten érdemes gondolkozni a marketingről, az ösztönös vagy megérzés alapú marketing kora lejárt.”

Fodor József, a pécsi P1 Media Group tulajdonosa, rendszeres Goldfish-használó médiumoldali szereplőként így nyilatkozott:
„Az utóbbi időszakban átrendeződött a pécsi médiapiac. A saját rádió-magazin-site portfóliónk jelentős mértékben bővült. A további fejlesztéseket megelőzően szükséges tudnunk, hogy a többi helyi médiummal szemben miként teljesít a P1 Media Group jelenlegi médiaportfóliója. A Goldfish-mérés fontos visszajelzés számunkra.”

Kovács Balázs, a Goldfish-program médiakutatását vezető szakembere, az Ipsos Media BU Director & Head of Business Development pozíciójából is a változásokat hangsúlyozza:
„Sokszor évekig stabil a helyimédia-piac, 2018-ban azonban jelentős átalakulások történtek. Az országos kereskedelmi rádió indulása kihatott a helyi rádiókra is, a KESMA-féle átalakulások befolyásolhatták a helyi nyomtatott és online médiumok teljesítményét. Ideje újra megvizsgálni a városi médiapiacok közönségének alakulását, hiszen a vásárlóképes lakosság célzott eléréséhez a nagyvárosi cross-médiás kommunikáció elengedhetetlen eszköz, akár reklám-, akár PR-, akár eladás- vagy eseménytámogató kommunikációról van szó. A mérés továbbra is multikliens-alapon történik, várjuk a hirdetők, ügynökségek és médiatulajdonosok előrendelését. Eddigi ügyfeleink – kisebb és nagyobb helyi médiatulajdonosok, hirdetők, pr-ügynökségek – szerint  a Goldfish legnagyobb előnye, hogy a nagyvárosokon kívül megyeszékhelyenként 50-50 helyi médiumot mérünk, függetlenül attól, kik fizetnek elő az adatokra. Így valóban objektív képet kapnak a helyi versenyről és erőviszonyokról, egyértelműen kirajzolódik, hogy  kik az igazi nagyhalak Debrecentől Pécsig.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: