Kilép az USA az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből

Az amerikai kormányzat bejelentette szerdán, hogy elindította az Egyesült Államok kilépését az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből.

Kilép az USA az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből

Közleményében a Fehér Ház leszögezte: "az elnök egyetért a külügyminisztériummal, amely az Egyesült Államok határain életbe lépő saját postai díjszabások meghatározását javasolja a legkésőbb 2020-ra".
   
A külügyminisztérium Donald Trumpnak átadott jelentése a többi között azzal érvel a nemzetközi szervezetből történő kilépés mellett, hogy az Egyetemes Postaegyesületnek (UPU) nem sikerült eredményt felmutatnia működése megreformálásában.
   
A Fehér Ház közleménye hozzáteszi, hogy a kilépési folyamat - az UPU alapokmányának megfelelően - egy évig tart majd.
   
A szervezet vezetője, Bisar Huszein sajnálatosnak nevezte a döntést, és bejelentette: találkozni szeretne az amerikai kormányzat képviselőivel, hogy megvitassa velük az ügyet. Az igazgató kiemelte, hogy 192 ország tagja a szervezetnek, amely azon munkálkodik, hogy a tagság valamennyi ország számára előnyös legyen.
   
Az Egyetemes Postaegyesület székhelye a svájci Bernben van. Az egyesületet eredetileg 1874-ben hívták életre, de 1948-ban az ENSZ szakosított szervezetévé vált. Célja a nemzetközi postai szolgáltatások szabványosítása és fejlesztése. Az általa kialakított szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a szegény és fejlődő országok, köztük Kína is az UPU által rögzített tarifákkal dolgozhassanak, amely jóval alacsonyabb mint a gazdagabb európai vagy észak-amerikai államok esetében.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Egyes elemzők szerint az amerikai döntés éppen Kína ellen irányulhat, amelynek vállalatai az UPU-egyezmény értelmében az átlagosnál olcsóbban szállíthatnak leveleket és két kilogrammosnál kisebb csomagokat az Egyesült Államokba. A The New York Times értesülései szerint a kilépést az Egyetemes Postaegyesületből Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője szorgalmazta, elsősorban Kína ellen hozandó lépésnek szánva.
   
Az Egyesült Államok a Trump-kormányzat hivatalba lépése óta több nemzetközi szervezetből és egyezményből lépett ki vagy jelezte várható kilépését. Így például kilépett az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO), az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, jelezte kilépését az ENSZ által patronált párizsi klímavédelmi egyezményből, egyoldalúan felmondta az Iránnal 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményt, továbbá kilépett az ENSZ úgynevezett migrációs csomagtervéből is, amelynek tárgyalásai jelenleg is tartanak a világszervezetben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Trump elnök két pulykát részesített kegyelemben hálaadás előtt

Donald Trump amerikai elnök kedden a hálaadás ünnepe előtti hagyomány jegyében kegyelemben részesített két pulykát a Fehér Ház kertjében rendezett ceremónián.
2018. 11. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fehér Ház új viselkedési szabályokat vezetett be az újságírók számára

A Fehér Ház visszaadta Jim Acosta CNN-tudósító elnöki hivatali belépőjét, de új viselkedési szabályokat vezetett be az újságírók számára a sajtókonferenciákon - jelentették be hétfőn Washingtonban.
2018. 11. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elutasította Trump bírálatát a pakisztáni kormányfő

Elutasította Donald Trump amerikai elnök Pakisztánhoz intézett bírálatát Imran Hán pakisztáni kormányfő hétfői Twitter-bejegyzéseiben.
2018. 11. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Veszteséggel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a pénteki vegyes zárás után.
2018. 11. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Michael Bloomberg közel 2 milliárd dollárt adományozott a Johns Hopkins egyetemnek

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, a Bloomberg hírügynökség tulajdonosa bejelentette vasárnap, hogy 1,8 milliárd dollárt adományoz egykori alma materének, a baltimore-i Johns Hopkins egyetemnek.
2018. 11. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a kaliforniai tűzvész eltűntjeinek száma

Jelentősen nőtt a kaliforniai tűzvész eltűntjeinek száma, a hatóságok legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint már 1300 olyan ember van, akiknek sorsáról nem tudni semmit.
2018. 11. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tarolt a mozikban a Legendás állatok újabb epizódja

Tarolt az észak-amerikai mozikban a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei, mely a nyitó hétvégén 62 millió dolláros (14,7 milliárd forintos) jegyárbevételt hozott - írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.
2018. 11. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnöksége alatt nem valószínű, hogy megszűnnének a Kuba elleni szankciók

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy megszűnnének az Egyesült Államok Kuba elleni szankciói Donald Trump elnöksége alatt, mivel az ő elnöki beiktatása óta újabb szigorítások voltak a kubai-amerikai viszonyban.
2018. 11. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt az USA ipari termelése

Az Egyesült Államokban nőtt az ipari termelés, de az ipari kapacitások kihasználtsága csökkent októberben.
2018. 11. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.
2018. 11. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint Európának támogatnia kell a szíriai újjáépítést

Európának támogatnia kell Szíria helyreállítását, ha nem akar újabb menekülthullámot - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szingapúrban, az orosz újságírók számára csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 11. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két amerikai miniszter is a mexikói határhoz látogatott

James Mattis védelmi miniszter és Kirstjen Nielsen, a belbiztonsági minisztérium vezetője az amerikai-mexikói határhoz látogatott szerdán. Mattis védelmébe vette a határoknál végrehajtott amerikai katonai erősítést.
2018. 11. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraválasztották az amerikai szenátus vezetőit

A múlt heti félidős választások után szerdán megválasztották az amerikai szövetségi törvényhozás felsőházának, a szenátusnak a vezetőit: a republikánus párti frakció vezetője továbbra is Mitch McConnell, a demokrata pártié pedig ismét Chuck Schumer szenátor lett.
2018. 11. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős kezdés az amerikai tőzsdéken

Erőteljes indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az előző napi vegyes zárás után az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma az Egyesült Államokban

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelentése szerint 2017-ben 17 százalékkal nőtt a gyűlöletből eredő bűncselekmények száma.
2018. 11. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvették az esést az USA-ban az alapkezelők

Egyes alapkezelők belevehettek már az októberi részvénypiaci esésbe, ugyanis a Bank of America Meryll Lynch legfrissebb alapkezelői felmérése szerint 5,1%-ról 4,7%-ra csökkent az alapokban tartott készpénzállomány.
2018. 11. 14. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimista az amerikai Home Depot

Hiába érkeztek az utóbbi időben gyengébb lakáspiac adatok az USA-ból, ezektől nem zavartatva megemelte idei éves bevétel-növekedési várakozását a Home Depot.
2018. 11. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump a kabinetfőnöke menesztését tervezi

Donald Trump elnök nemcsak Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, hanem John Kelly kabinetfőnök menesztését is tervezi - értesült az ABC televízió.
2018. 11. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök Twitter-bejegyzésekben támadta a francia államfőt

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint kedden reggel több Twitter-bejegyzésben támadta Emmanuel Macron francia államfőt.
2018. 11. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította egész Kaliforniát

Természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította egész Kaliforniát Donald Trump amerikai elnök hétfőn este Jerry Brown kormányzó kérésére.
2018. 11. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás