Kimagaslóan teljesít az építőipar

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon az MTI-nek kedden Budapesten.

Kimagaslóan teljesít az építőipar

A helyettes államtitkár szerint ezt mutatja az is, hogy a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó 2018. egészére 1,7 milliárd euróra becsüli a magyarországi ingatlanbefektetések értékét, amivel Magyarország a régiós piacon felzárkózott a második helyre Csehország mellé, a továbbra is első helyen álló Lengyelország után - tette hozzá.    

Pomázi Gyula szerint az építőipar versenyképességének növeléséhez jelentős átalakulásra van szükség, például az új technológiai megoldások elterjedésére, amit a kormány is támogat. Az idén az építőipari cégek eszközeinek korszerűsítésére irányuló pályázat keretösszegét 16 milliárd forintra emelték - tette hozzá.
   
A helyettes államtitkár szerint ez a pályázat az építőipari cégeknél olyan jellegű korszerű hatékony termelési környezet kialakítását szolgálja, amely az erőforrás hiánytá pótolni tudja, így az építőiparban tevékenykedő vállalkozások hatékonyabbá, versenyképesebbé válhatnak.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


Takács Ernő az IFK elnöke az MTI-nek elmondta: az ingatlanbefektetők sikeresnek ítélik a 2018-as évet és a magyar makrogazdasági számok tükrében az építőiparban további bővülésre számítanak.    

Megjegyezte, a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó becslését véve alapul az elmúlt három évben (2016-2018) az ingatlanbefektetési tranzakciós volumen megközelítette a 5 milliárd eurót Magyarországon.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az MTI kérdésére válaszolva, hogyan értékeli a magyar befektetők arányának növekedését a piacon Takács Ernő elmondta, egészséges stabilitást ad a magyar piacnak, hogy a korábbi időszaktól eltérően idén a magyar befektetők aránya 50 százalékról, 58 százalékra emelkedett.    

A helyszínen kiadott közlemény szerint az IFK júniusban hirdette meg a VI. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, "Ingatlanfejlesztés az Y és Z generáció szemével" címmel. Az IFK a pályázat értékelését követően a VI. Ingatlanfejlesztési Napon adta át az első három helyezettnek járó díjakat.    

A Bálna funkcióváltását megtervező csapat a "Bálna - ahol Budapest kezdődik" című pályamunkája nyerte a pályázatot, ők kapták meg az IFK Talentum 2018 díjat is, az elismerés mellé 800 ezer forint pénzjutalomban is részesültek.      

A második helyezett a "Duna 365", a Népszigeti városrész megtervezésével foglalkozó, a harmadik a "Bálna - Élmény az egész családnak" című pályamű lett.

Hozzászólások

Nyolcéves rekord dőlt meg a lakásépítésben

Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az új lakások iránti kereslet továbbra is erős az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
2019. 02. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjat kapott a váci levéltár

Vác Város Levéltárának ítélte oda a 2018-as Év Levéltára díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete, az elismerést pénteken adták át a váci Madách Imre Művelődési Központban.
2019. 02. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két hétre lezárják a Keleti pályaudvart

Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartás miatt - közölte a MÁV pénteken Facebook-oldalán.
2019. 02. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2018-ban is a Játéknet lett az Ország Boltja

2018-ban is megrendezésre került a webáruházak legrangosabb megmérettetése, az Ország Boltja verseny. A résztvevők száma idén is rekordot döntött, ugyanis több mint 1400 webáruház indult, a Népszerűségi és Minőségi díjakért. A verseny iránti élénk érdeklődés többek közt arról is tanúskodik, hogy a webáruházak számára rendkívül fontos az a fajta vásárlói elismerés, amit az Árukereső.hu által szervezett Ország Boltja Verseny díjai képviselnek.
2019. 02. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető került a Reál Hungária élére

Zsigray József értékesítési igazgató tölti be májustól a Reál Hungária Élelmiszer Kft. cégvezetői posztját - tájékoztatta a társaság az MTI-t pénteken.
2019. 02. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a hazai részvénypiac forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,12 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 40 814,60 ponton zárt pénteken.
2019. 02. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a börtönök fejlesztése

A kiskunhalasi börtön átadása csak a fejlesztések kezdete, az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bővítése és modernizálása tovább folytatódik - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az új kiskunhalasi börtön átadásán pénteken.
2019. 02. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a balatoni kerékpáros turizmust

A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.
2019. 02. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Károkat okoz az erős szél északkeleten

Károkat okoz az erős szél Magyarország északkeleti részén, főként kidőlt fákhoz riasztják a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
2019. 02. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Miskolc idei költségvetését

A miskolci közgyűlés pénteken 47,3 milliárdos főösszeggel elfogadta a város idei költségvetését; az előterjesztés 20 igen szavazatot kapott, öt tartózkodás mellett.
2019. 02. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ingatlanpiaci tranzakciók 15-18%-át érintheti a változás

A Magyar Falu program keretében bejelentett falusi családi otthonteremtési kedvezmény a teljes hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18%-át érintheti, és elsősorban a nagyvárosoktól távolabb eső településeken jelenthet segítséget az otthont keresőknek. A főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.
2019. 02. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyarapodott az önkéntes kasszák vagyona

Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona tavaly 0,8 százalékkal 1403,3 milliárd forintra nőtt, az átlagos éves hozam azonban mínusz 1,8 százalék volt, a magán-nyugdíjpénztári vagyon 2,9 százalékkal, 247,5 milliárd forintra mérséklődött - ismertette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken honlapján.
2019. 02. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavonták a szmogriadót Nyíregyházán

Visszavonta a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Kovács Ferenc polgármester Nyíregyházán - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.
2019. 02. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dugódíj a fővárosban?

Az LMP szerint "egy normális szmogriadóterv azzal jár, hogy be kell vezetni a dugódíjat".
2019. 02. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte erős szélre számíthatunk

Országszerte erős szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 02. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly több mint 17 ezer új lakás épült

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 02. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz ma a hazai részvényekkel?

Bizonytalan hangulatban, oldalazással indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 02. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták a nyaralóhajózási program első hajóját

Megérkezett Magyarországra a nyaralóhajózási programban vásárolt húsz hajóból az első, a Nicols Estivale Octo típusú hajó az Utazás kiállításon látható február 21-24. között - jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön a hajót bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.
2019. 02. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: 77,7 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Huszonöt kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió összesen 77,7 millió forintot kap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatának köszönhetően. A testület eheti ülésén döntést hozott reality műsorok és televíziós magazinműsor kapcsán érkezett bejelentésekről is, valamint hat idei hazai filmszemle legjobbjainak díjazásához is hozzájárult – összesen több mint 12 millió forinttal.
2019. 02. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénteken lesz a Magyar Korcsolyázás Napja

Többek között ingyenes korcsolyázási lehetőséggel várják a Városligeti Műjégpályán az érdeklődőket a pénteken először sorra kerülő Magyar Korcsolyázás Napján.
2019. 02. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás