Kína bírni fogja az elhúzódó konfliktust

A ma kezdődő G20-as csúcstalálkozó fordulatot hozhat a kereskedelmi tárgyalásokban, ennek megfelelően megfigyelhető, hogy a piacok várakozó álláspontra helyezkedtek. Továbbra is nagy az esélye annak, hogy nem történik érdemi előrehaladás, és Trump elnök előrebocsátotta, hogy emelni fogja a vámokat, ha nem lesz megállapodás a G20-as csúcson.

Kína bírni fogja az elhúzódó konfliktust

Közben az Egyesült Államok újabb kínai vállalatokat tett feketelistára, Kínában pedig nő az Amerika-ellenesség és terjed a nacionalista propaganda. Nehéz lesz mindkét vezetőnek győztesként távoznia a csúcsról, ha nem lépnek vissza a jelenlegi álláspontjaikról.
 
De az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a kereskedelmi konfliktus csak egy mellékes története egy kibontakozó, nagyobb léptékű küzdelemnek, amelynek a tétje a technológiai és gazdasági fölény megszerzése, és fel kell készülnünk egy elhúzódó harcra az Egyesült Államok és Kína között, még akkor is, ha a G20-as csúcson vagy a közeljövőben megállapodás születik a kereskedelmi kérdésekben. Kína 21. századi ambíciói olyan iparágakra terjednek ki, amelyekben jellemzően az Egyesült Államok dominál, mint legfőbb innovációs erő és mint a technológiai előny birtokosa. Egy kereskedelmi egyezmény aligha fogja levezetni az ebből eredő feszültségeket.
 
Ami a hétvégi csúcstalálkozó esélyeit illeti, sok múlhat azon, hogy Trump milyen fejleményt tart optimálisnak a szavazótáborának megerősítése, vagyis az újraválasztása szempontjából. A közvéleménykutatások szerint jók az esélyei, ráadásul a tőkepiacok újra a csúcsok közelében járnak – miért is lépne vissza Trump a kemény álláspontjától? Ebben a helyzetben Trump szempontjából egy kétes értékű megállapodás Kínával rosszabb lenne, mintha egyáltalán nem születne megállapodás.
 
Kína eközben gazdaságának lassulásával szembesül, az ipari kibocsátás növekedése utoljára 2002-ben volt olyan alacsony ütemű, mint most, a beszerzési menedzserindexek se mutatnak túl jó képet a kereskedelmi háború árnyékában. De Hszi Csin-ping elnök számára Kína szuverenitása mindennél fontosabb, és az állami média messzemenően támogatja ebben. És ebben rejlik Kína tartaléka, mert képessé teszi az országot arra, hogy helyt álljon egy elhúzódó konfliktusban is. Trump elnök alaposan eltaktikázhatja magát, ha ezt nem veszi figyelembe, és csak az aktuális kínai gazdasági adatokra alapozza a döntéseit.

Forrás: Eleanor Craigh, Saxo Bank

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás: