Advertisement

Kína tovább fokozza olaj- és földgáztermelését

Kína az idén is növelte olajtermelését, és termelő-beruházásai fokozásával a kitermelés további emelését készíti elő.

Kína tovább fokozza olaj- és földgáztermelését

A pekingi nemzeti statisztikai hivatal hétfőn közzétett kimutatása szerint júniusban egy százalékkal emelkedett Kína olajtermelése az egy évvel korábbihoz képest, az év első hat hónapjában pedig 0,8 százalék volt a növekedés. Júniusban 16,1 millió tonna olajat termelt Kína, januártól júniusig pedig 95,39 millió tonnát.
    

Kína 2020-ra évi 200 millió tonna fölé tervezi emelni olajtermelését.
    

Júniusban a finomítók 53,7 millió tonna olajat dolgoztak fel Kínában, 7,7 százalékkal többet, mint tavaly júniusban. A júniusi olajimport 39,58 millió tonna volt, 15,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
    

Júniusban Kína 13,9 milliárd köbméter földgázt hozott a felszínre, 13,1 százalékkal többet a tavalyinál. Az ország 2020-as éves földgáztermelési célja meghaladja a 360 milliárd köbmétert.
    

Az olaj- és földgáztermelés növelésének céljából Kína fokozza olaj- és gázipari kutatási és termelési beruházásait.
    

A természeti erőforrások minisztériumának hétfői közleménye szerint Kína tavaly 63,66 milliárd jüant (9,26 milliárd dollár) fordított olaj- és gázlelőhelyek feltárására, 8,9 százalékkal többet, mint 2017-ben. Olaj- és gázipari termelőberuházásokra pedig az előző évinél 24,7 százalékkal többet, 203,11 milliárd jüant költött tavaly.
    

Kutatási erőfeszítéseinek köszönhetően Kína tavaly 959 millió tonnával növelte kitermelhető olajkészleteit, és 831 milliárd köbméterrel kitermelhető földgázkészleteit. Az olajkészletek tavalyi növekedése 9,4 százalékkal, a gázkészleteké 49,7 százalékkal haladta meg a 2017-ben újonnan hozzáadott mennyiséget.

Hozzászólások

Pluszban zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában

Pluszban zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken, és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is mind a csütörtöki záróértékeik fölött mozogtak azokra a felerősödött várakozásokra, hogy hamarosan megszülethet egy korlátozott kereskedelmi egyezmény az Egyesült Államok és Kína között.
2019. 12. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödhetnek a magyar-koreai gazdasági kapcsolatok

A magyar kormány beruházásösztönző gazdaságpolitikájának és a kiegyensúlyozott üzleti környezetnek köszönhetően évről évre egyre nagyobb arányban fektetnek be hazánkban dél-koreai cégek - emelte ki Varga Mihály a Magyar-Koreai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) harmadik ülésén a Pénzügyminisztérium csütörtöki közlése szerint.
2019. 12. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban csütörtökön. A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.
2019. 12. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglódult a kínai infláció

A korábbi 3,8%-ról 4,5%-ra, 7 éves csúcsra ugrott novemberben a kínai infláció, miközben a piac csak 4,3%-ra való gyorsulásra számított.
2019. 12. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül magas az infláció Kínában

Novemberben a fogyasztói árindex vártnál nagyobb emelkedése miatt közel nyolc éve a legmagasabb infláció alakult ki Kínában a pekingi statisztikai hivatal kedden publikált kimutatása alapján.
2019. 12. 10. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepetést okozott a japán GDP növekedése

A japán kormány jócskán feljavította a gazdaság idei harmadik negyedévi növekedésére vonatkozó adatot, elsősorban a korábban becsültnél nagyobb tőkeberuházások miatt.
2019. 12. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-japán kereskedelmi forgalom

A magyar-japán kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint az észak-koreai vezető mindent elveszíthet

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít - írta Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében.
2019. 12. 08. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Állami támogatás járhat a Kínában gyártott Tesla járművekért

Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.
2019. 12. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína engedne a pótvámokból

Kína mentesíteni készül egy bizonyos mennyiségű amerikai szójababot és sertéshúst a két ország között zajló kereskedelmi háború során kivetett pótvámok alól - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a pekingi kormányzat vámügyi bizottságának pénteki közlésére hivatkozva.
2019. 12. 06. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közelebb a megállapodás Kína és az Egyesült Államok között

A túlfűtött retorika, a Hongkong és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület körüli feszültségek dacára az Egyesült Államok és Kína folytatja a kereskedelmi tárgyalásokat és közelebb került egy részmegállapodás megkötéséhez - értesült a Bloomberg hírügynökség a tárgyalásokhoz közeli forrásokból.
2019. 12. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ázsiai tőke érkezik a magyar gazdaságba

Közös tőkealapot hoz létre az MFB Csoport leányvállalata, a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. és a jelentős befektetési és alapkezelői tapasztalattal rendelkező ázsiai Chi Fu Investment Group. A 200 millió euró méretű magántőkealap a hazai érett kis- és közepes vállalkozások további fejlődését, beruházásait, befektetéseit hivatott finanszírozni átlagosan 5-25 millió euró közötti mértékben.
2019. 12. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind pluszban álltak a pénteki záróértékükhöz képest.
2019. 12. 02. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét növekedett a kínai feldolgozóipar

Hét hónapja tartó visszaesés után ismét növekedett a kínai feldolgozóipar novemberben, mivel a hosszú ideje nyomott belső kereslet felerősödött a pekingi vezetés által alkalmazott gazdaságélénkítő intézkedések miatt.
2019. 11. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában

Mínuszban zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken, és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is jóval a csütörtöki záróértékeik alatt mozogtak.
2019. 11. 29. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felbukkant a pestis Észak-Kínában

Újabb tüdőpestises beteget diagnosztizáltak a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen, ami immár a negyedik pestisfertőzéses eset a közelmúltban az ország ezen részén - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
2019. 11. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhant a kínai ipari vállalatok nyeresége

A kínai ipari vállalatok nyeresége nyolc hónapja a legnagyobb mértékben zuhant októberben a változatlanul nyomott termelői árak, valamint az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború következtében.
2019. 11. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kikerült a Michelin-katalógusból a leghíresebb japán szusiétterem

Kikerült a Michelin-katalógusból a világ leghíresebb háromcsillagos szusiétterme, ahol Barack Obama és Katy Perry is megfordult korábban.
2019. 11. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: közel a kereskedelmi megállapodás Kínával

Közel a kereskedelmi megállapodás Kínával, de Washington figyel Hongkongra is - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírói kérdésre válaszolva.
2019. 11. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő kínai kötvényfelár

A kínai pénzügyminiszter nyilatkozata alapján az előzetes árazások 3 éves lejáratnál 60 bázispontos, 5 éves lejáratnál 65 bázispontos, 20 éves lejáratnál pedig 80 bázispontos felárat tartalmaznak a hasonló lejáratú amerikai államkötvényekhez képest- olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2019. 11. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: