Kissé előreszaladt az Apple értékeltsége

A hosszabb távú emelkedő trendcsatorna tetejénél várta az Apple árfolyama, hogy bemutassák az új jubileumi iPhone-t (10 éve debütált az első iPhone.). Az új iPhone X nem hozott számottevő meglepetést, a tulajdonságai megegyeztek az előzetesen kiszivárgott információkkal (arcfelismerés, vezeték nélküli töltés, OLED …stb.). Csalódás volt azonban, hogy csupán november elején kerülhet majd az új telefon a boltokba az eddig megszokott szeptember végi debütálással szemben. Ezzel pedig az új készülék eladásai már nem fognak hozzájárulni a szeptemberben záruló gazdasági negyedév teljesítményéhez, aminek fényében nem biztos, hogy tartható lesz az Apple 49 és 52 milliárd dollár közötti árbevétel várakozása a negyedik negyedévre, mivel szeptemberben ér véget a cég pénzügyi éve. Emiatt a következő negyedéves gyorsjelentés előtt (október 24.) óvatosak lehetnek a befektetők.

Kissé előreszaladt az Apple értékeltsége

Az Apple értékeltsége kissé előreszaladt az utóbbi hónapokban és jelenleg 17,5-es előremutató P/E rátán forog a válság óta tapasztalt 14-es átlaggal szemben. Elemzői várakozások szerint a 2017-es profit 2020-ra 24%-kal növekedhet, ami a jelenlegi árfolyammal számolva eredményezné azt a 14-es előremutató P/E mutatót, ami átlagosnak mondható az utóbbi éveket tekintve. Ez alapján a profitvárakozásoknak kéne jelentős mértékben emelkedniük a jövőben, ami valószínűleg az új iPhone késése miatt legkorábban csak jövőre érkezhet. Ez alapján inkább korrekció valószínűsíthető az árfolyamban, ami helyrebillenti az értékeltséget.

Előremutató P/E ráta alakulása (2010-)

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Az Apple-nek hírhedten magas a készpénzállománya, így az értékeltség esetében még érdemes lehet megvizsgálni azt, hogy milyen kép tárul elénk, ha a készpénzállománnyal csökkentett részvényárfolyamot tekintjük a P/E hányados elemzése során (mintha a cég ezt osztalékként kifizette volna). Ezt az alábbi ábra szemlélteti:

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Ez esetben azt láthatjuk, hogy az 1990 óta vett átlag (piros vonal) környékén van most az értékeltség. A 2008/09-es válság óta eltelt időszakot tekintve azt láthatjuk, hogy az azóta kialakult sáv tetejénél van most az értékeltség, ami inkább szintén óvatosságra int.


Technikai kép


Nem bírt az emelkedő trendcsatorna tetejével a részvény az új iPhone bemutatását követően. Az utóbbi napokban az árfolyam ráadásul a rövidtávú mozgóátlagok alá esett, ami rövidtávon korrekciót vetíthet előre. Ezt az MACD eladási jelzése is támogatja. Az első ellenállás 154 dollárnál található, majd azt követően 142 dollárnál található egy fontos szint, ahol a 200 napos mozgóátlag is segíthet a fordulatban. Ezen a szinten mind a technikai kép, mind az értékeltség szempontjából érdemes lehet vételi pozíciót nyitni, azonban addig jobb kivárni.

Forrás: Bloomberg, Erste

Forrás: Erste

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán.
2018. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai piacok

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a befektetők főleg a vállalati gyorsjelentésekre összpontosították figyelmüket.
2018. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál tárgyaltak

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
2018. 07. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdték a napot az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a napot a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
2018. 07. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a hazai tőzsdén?

Iránykeresésre, bizonytalan mozgásokra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Éjjel vegyesen mozgott a forint

Kedd este óta a frankhoz képest erősödött, az euróval és a dollárral szemben viszont gyengült a forint szerda kora reggelre a bankközi piacon.
2018. 07. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt Boeing repülőgépet vásárol a román Tarom légitársaság

A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval - közölte Viorica Dancila román miniszterelnök a kormányülésen kedden.
2018. 07. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengültek a vezető magyar részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,94 pontos, 1,46 százalékos csökkenéssel, 34 751,13 ponton zárt kedden.
2018. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
2018. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az indexe New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után.
2018. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkenés várható szakértő szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 07. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piacok az újabb vállalati beszámolókat és Jerome Powellnek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi beszámolóját várják.
2018. 07. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig változott a forint

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben hajszálnyit gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben kissé erősödött.
2018. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós szabályok követésére szólították fel az Airbnb-t

Egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólította fel az online piacterét üzemeltető, írországi központú Airbnb-t, az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2018. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 07. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vezető részvények többsége gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,69 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 35 267,07 ponton zárt hétfőn.
2018. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Minimális gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn.
2018. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma?

Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 07. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek.
2018. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás