Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai

A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak csapadék.
   
Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása.
    

A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.
   
A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni.

 

Megfelelő a folyadékbeviteled? ITT megtudhatod!

  
A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.
   
Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és - a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató - víztisztító telepek építésével.

Hozzászólások

Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be pénteken, helyi idő szerint a kora délutáni órákban a Fehér Ház.
2019. 01. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklikre

Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának megfékezésére, mivel a kínai gyártók tisztességtelen nyereségre tesznek szert, megkárosítva ezzel az európai gyártókat, és elárasztják a piacot - közölte az Európai Bizottság az unió hivatalos lapjában pénteken.
2019. 01. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriási likviditást nyújtott a kínai jegybank

A kínai jegybank rekord összegű, 560 milliárd jüannyi (83 milliárd dollárnyi) többletlikviditást nyújtott a bankrendszer számára.
2019. 01. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen teljesítettek az ázsiai piacok

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai piacok kedden, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind pluszban álltak.
2019. 01. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin Tokióba látogat

Júniusban tokiói látogatásra várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt - jelentette be Kono Taro japán külügyminiszter hétfőn Moszkvában, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval a két ország között megkötendő békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulóján.
2019. 01. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a kínai tőzsdeindexek

Mérsékelt csökkenéssel zártak az irányadó kínai tőzsdeindexek hétfőn, miután a vártnál sokkal rosszabb decemberi külkereskedelmi adatok felerősítették a gazdasági növekedés lassulása a globális kereslet lanyhulása miatti aggodalmakat, de a vállalati adók tervezett csökkentésének híre visszafogta a veszteségeket.
2019. 01. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhanó kínai külkereskedelem

A gyenge külkereskedelmi adatok hatására csökkenés volt tapasztalható az ázsiai részvénypiacokon. A Shanghai index 0,9%-ot, a Hang Seng 1,6%-ot csökkent. A japán tőzsde zárva tartott, az idősek napját ünnepelték.
2019. 01. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A TVEL szállítja a nukleáris üzemanyagot a kínai CFR-600 gyorsneutronos reaktor számára

A TVEL a jelenleg épülő kínai CFR-600 gyorsneutronos reaktor számára készülő üzemanyag szállításáról írt alá szerződést a kínai CNNC konszernhez tartozó CNLY vállalattal. A szerződés alapján az első üzemanyag-feltöltéstől kezdődően a cég a reaktor működésének első hét évében biztosítja az üzemanyag-ellátást.
2019. 01. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jórészt erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Jórészt erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a még nyitva tartó börzék viszont mind pluszban álltak.
2019. 01. 11. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Brexit jó lehetőségeket kínál a brit-japán kereskedelem fejlesztésére

Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnése "példátlan" lehetőségeket kínál Nagy-Britannia és Japán kereskedelmi és beruházási kapcsolatainak fejlesztésére.
2019. 01. 11. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a kínai infláció

Decemberben a vártnál kisebb lett, hat havi mélypontra csökkent az infláció Kínában, a termelői árak pedig több mint két éve a legkisebb mértékben emelkedtek a pekingi statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
2019. 01. 10. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem haladnak túl jól az amerikai-észak-koreai csúcsot előkészítő tárgyalások

Háda Béla Korea-szakértő szerint nem haladnak megfelelően az amerikai-észak-koreai csúcsot előkészítő tárgyalások, mivel a két ország nem ért egyet abban, hogy Észak-Koreának a szankciók enyhítése előtt vagy után kellene elkezdenie a nukleáris leszerelést.
2019. 01. 09. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon meg szeretne állapodni USA és Kína

Kitartott tegnap is a jó hangulat az amerikai részvénypiacokon, a Dow 0,4%-kal, az S&P500 0,7%-kal, a Nasdaq 1,3%-kal került feljebb. Az emelkedést részben az USA és Kína közti kereskedelmi tárgyalások felől érkező optimizmus fűtötte.
2019. 01. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington és Phenjan már a következő csúcstalálkozó helyszínéről egyeztet

Washington és Phenjan már a következő csúcstalálkozó helyszínéről egyeztet - közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságírókkal.
2019. 01. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína globális játékos szeretne lenni

Kína globális játékos akar lenni, az Egyesült Államok pedig úgy érzi, itt az utolsó pillanat, hogy megállítsa Kínát - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
2019. 01. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai-kínai tárgyalások híre javított a befektetők hangulatán

Jól fogadták a befektetők Ázsiában és a csendes-óceáni térségben pénteken Peking azon bejelentését, hogy újabb tárgyalási fordulót tartanak az amerikai-kínai kereskedelmi viták rendezéséről, miközben a recessziós félelmek hatására a piacok elkezdték beárazni egy amerikai kamatcsökkentés esélyeit.
2019. 01. 04. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan elkezdődhet a felkészülés a kínai újévre

A kínai jegybank hamarosan megkezdheti a felkészülést a kínai holdújévre (február 5.). Ilyenkor jelentősen megnövekszik a piacok likviditási igénye az adófizetési kötelezettség, a lejáró bankközi hitelek miatt és amiatt, hogy a kínaiak az újév alkalmából jellemzően készpénzt ajándékoznak egymásnak.
2019. 01. 04. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba - írta csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap.
2019. 01. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős veszteséggel zártak az ázsiai tőzsdék

Erős veszteségekben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdéi szerdán, az új év első kereskedési napján, miután az újabb csalódást keltő kínai gazdasági adatok még inkább csökkentették a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát.
2019. 01. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb aggodalomra adnak okot Kína növekedési adatai

A WTI pár centtel 45 dollár alatt volt ma reggel. A piac figyeli a gazdasági fejleményeket, főleg a kínai növekedési adatokat, melyek egyre nagyobb aggodalomra adnak okot - értékelnek az ERSTE elemzői.
2019. 01. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás