Kitüntetést kapott a Citi Magyarország vezérigazgatója

A Citi Magyarország úttörő szerepet játszott az országban, innovatív tevékenységével hozzájárult a nemzetgazdaság előmozdításához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adott át Kevin A. Murray-nek, a társaság vezérigazgatójának szerdán, Budapesten.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, a kitüntetés egyrészt az eddigi eredmények elismerése, másrészt kérés is Magyarország további támogatására.
    

A Citi 33 éves magyarországi jelenléte során számos itteni magán és állami ügyfelének nyújtott segítséget, külföldi befektetések megjelenését támogatta, először vezette be például a 24 órás ügyeleti vonalat - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.
   
Szijjártó Péter megjegyezte, a nemzetgazdaság számára fontosak az olyan fejlesztések, mint a budapesti Citi Szolgáltató Központ bővítése, amelyet négy évvel ezelőtt jelentettek be a céggel közösen.
    

Kevin A. Murray a kitüntetés átvételét követőn azt mondta: tudják, hogy Magyarország örömmel látja a külföldi vállalatokat. Ezt az üzenetet átadjuk másoknak is - tette hozzá.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Citi Magyarország jelenleg kétezer főt foglalkoztat, a cég elkötelezett az ország iránt - hangsúlyozta a vezérigazgató.
  
 Kevin A. Murray-t 2016 márciusában nevezték ki a Citi Magyarország vezérigazgatójának. A menedzser 1987-ben csatlakozott a vállalathoz, ahol az évek során számos vezetői pozíciót töltött be, legutóbb a Nyugat- és Közép-Afrika régióért felelt. A vezérigazgató pénzügyi szakos MBA-diplomáját a New York Egyetemen, informatikai diplomáját a Fairleigh Dickinson Egyetemen, továbbá kémia diplomáját a Fordham Egyetemen szerezte.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

1050 forintos osztalékot javasol részvényenként a Zwack Unicum

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 136 millió 750 ezer forint, azaz részvényenként 1050 forint - a névértékre vetítve 105 százalék - osztalékot javasol a 2017. április 1-jétől 2018. március 31-ig tartó üzleti évre a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívó szerint.
2018. 05. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel indította az évet a CIG Pannónia

Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.
2018. 05. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Utolsó felszólítás – még egy hét áll a SZÉP kártyások rendelkezésére

Bő egy hete maradt az OTP SZÉP kártya birtokosoknak, ha szeretnék felhasználni a kártyákon lévő mintegy 2,4 milliárd forint 2016-os juttatást. A pünkösdi hosszúhétvégén 145 millió forinttal csökkent a május 31-én lejáró összeg nagysága. Az OTP Csoport arra figyelmeztet, hogy még így is napi 238 millió forintot kell felhasználni az érintett 224 ezer kártyabirtokosnak.
2018. 05. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Lufthansa Csoport új Economy „Light” tarifát vezet be észak-amerikai útvonalain

2018 nyarától a Lufthansa Csoport utasai immár az új, Economy „Light” díjszabást is választhatják a Lufthansa, a SWISS, a Brussels Airlines és az Austrian Airlines észak-amerikai járatain. Az új alaptarifa az ártudatos utasok számára a legolcsóbb választás, ha csupán kézipoggyásszal utaznak és nem igényelnek semmilyen rugalmasságot a jeggyel kapcsolatban. Az utasoknak egyéni igényük szerint további felárért lesz lehetőségük feladni csomagjukat vagy kiválasztani ülésüket. A fedélzeti ellátás azonban továbbra is térítésmentesen jár az Economy „Light” jegyet vásárló utasoknak is.
2018. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A General Motors a 2017-es év beszállítójaként ismerte el a Hankook Tire vállalatot

A GM 17 országból származó 132 legjobb beszállítóját ismerte el, akik folyamatosan meghaladták a GM elvárásait, kiemelkedő értéket teremtettek vagy új innovációt hoztak a vállalatba. Ez sorozatban a második év, melyben a Hankook megkapta ezt a díjat.
2018. 05. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION Biztosító társadalmi szerepvállalását

Az UNION Biztosító 2012 után másodízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 25 országban meghirdetett Günter Geyer-díj második helyezését. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt díjat, és a vele együttjáró 30 ezer eurónyi keretösszeget Dr. Hans Bichler, az Union Biztosítófelügyelő bizottsági tagja adta át Lehel Gábor elnök-vezérigazgatónak a Bátor Tábor Hatvanban található táborhelyén május 22-én tartott Social Active Day elnevezésű önkéntes napon, amelynek programjában maga is részt vett.
2018. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb visszahívás a Volkswagen csoportnál

A Volkswagen csoporthoz tartozó Porsche 60 ezer dízel SUV-t hív vissza.
2018. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ugrott a Ryanair árfolyama a gyorsjelentést követően

A Ryanair árfolyama tegnap pozitívan reagált a vállalat gyorsjelentésére.
2018. 05. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a LEGO nyeresége és árbevétele

A dán tulajdonú Lego Manufacturing Kft. nettó árbevétele tavaly mintegy 10 százalékkal, 3,1 milliárd forinttal, adózott eredménye pedig több mint 40 százalékkal, 354 millió forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2018. 05. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott az MNB iránymutatása

A laza monetáris kondíciók hosszabb távú tartására vonatkozó iránymutatás nem változott, bár a piac által árazott hozamgörbe felfelé mozdult el - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden közleményben a jegybank honlapján.
2018. 05. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól kezdte az évet az ALTEO

Árbevételét 10, EBITDA-szintjét 31 százalékkal növelte az ALTEO Group 2018 első három hónapjában az előző évi bázisidőszakhoz képest. A tőzsdén jegyzett energetikai vállalatcsoport az év első három hónapját 133 millió forint nettó eredménnyel zárta – derül ki a társaság 2018 első negyedévére vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató gyorsjelentéséből. A vállalat az év első három hónapjában is sikeresen folytatta a 2017-2019-es stratégiájával összhangban lévő, 10-15 milliárd forint nagyságrendű befektetési, beruházási programjának megvalósítását.
2018. 05. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Alteo árbevétele

Az Alteo csoport árbevétele 10 százalékkal, 5,201 milliárd forintra, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 31 százalékkal, 354 millió forintra nőtt az első negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest - derül ki a társaság BÉT honlapján hétfőn közzétett, konszolidált adataiból.
2018. 05. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztette technológiáját a Nógrádi Vegyipari Zrt.

Fejlesztette technológiáját a Nógrádi Vegyipari Zrt., az új berendezéseknek köszönhetően nő a társaság által gyártott termékek mennyisége és minősége is.
2018. 05. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste és a VIG 2033-ig meghosszabbította együttműködését

Az Erste Group (Erste) és a Vienna Insurance Group (VIG) által 2008-ban megkötött értékesítési megállapodást 2033 végéig meghosszabbítják. Az erről szóló szerződést 2018. május 17-én írták alá. Mindkét intézmény ügyfelei számára szélesebb körű lesz a hozzáférés a másik fél termékeihez. Egy digitalizálási offenzíva hivatott megkönnyíteni az ügyfelek számára a gyors, egyénre szabott biztosítások megkötését.
2018. 05. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre csábítóbbak a személyi kölcsönök, mégis értelmesen költjük el

● A személyi kölcsönök piaca jelentős növekedést mutat, az év első negyedében 55 százalékkal több új személyi kölcsönre kötöttek szerződést a bankok. ● Egyre több bank kínál 10 százalék alatti kamatozású személyi kölcsönöket, ezekkel pedig már magasabb tartozásokat is ki lehet váltani. ● A személyi kölcsönök népszerűségét mutatja, hogy a BankRáció.hu-nál az idén éves összevetésben másfélszer több kalkuláció történt ezekre a konstrukciókra.
2018. 05. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tungsram kivásárlása jól mutatja, milyen fontos a vállalategyesülési és felvásárlási tevékenység a magyar gazdaságban

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) örömmel jelenti be, hogy a sorrendben immár huszadik Éves Befektetési Konferenciájának nyitóelőadását Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejlesztési vezetője tartja. A rendezvénynek június 12-én, a budapesti Hotel Hilton Vár ad otthont. Majgaard úr nevéhez fűződik a LEGO 21. századi márkaként történő újrapozicionálása olyan áttörő franchise-ok segítségével, mint a LEGO Mindstorms robotok és a Harry Potter licenc. Christian Majgaard nyitóelőadásának központi témája az innováció és a márkaépítés lesz.
2018. 05. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó negyedévet tudhat maga mögött a Masterplast

A Masterplast 54 ezer euró adózás utáni eredményt ért el az idei első negyedévben, megduplázva az egy évvel korábbi 27 ezer eurós nyereséget - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolóból.
2018. 05. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rába Csoport: Kiemelkedő árbevétel-bővüléssel és eredményességgel induló év

A Rába Csoport sikeres évkezdetet tudhat maga mögött 2018-ban: konszolidált árbevétele 12,4 milliárd forint volt, ami 17,5 százalékos növekedésnek felel meg a bázisidőszakkal összevetve, egyúttal az elmúlt évtized második legnagyobb csoportszintű értékesítési teljesítménye. A kiváló pénzügyi eredmény és a kulcspiacok tartósnak ígérkező élénkülése támogatja a folyamatosan modernizálódó társaság üzleti lehetőségeinek kiszélesítését.
2018. 05. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 4-től fizet osztalékot az OTP

Az OTP Bank június 4-től fizeti ki részvényeseinek a 2017. üzleti év után járó osztalékot - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
2018. 05. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordértékesítést vár a BMW Magyarország

A BMW Magyarország idén is rekordértékesítésre számít BMW és Mini modelljeinél - nyilatkozta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek, annak kapcsán, hogy bemutatták a Mini három modelljének új változatait a Balaton felvidéken.
2018. 05. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás