Komoly változások a régiós adózásban

Az elmúlt időszakban jelentős változások léptek életbe a régiós országok adózásában – áll a Mazars legfrissebb elemzésében. Horvátországban a személyautók áfájának fele levonhatóvá vált, és emelkedtek a helyi kisvállalkozások bevételi határai is. Lengyelországban a vállalatok – ha szeretnék – mostantól külön számlára is kérhetik az áfát eladott szolgáltatásaik vagy termékeik után. Hazánkban pedig rövidesen lejár a türelmi időszak, amit az adóhatóság adott a valós idejű adatszolgáltatás teljes bevezetésére.

Komoly változások a régiós adózásban

Komoly változások történtek a régiós adózásban az elmúlt időszakban – figyelmeztetett a MAZARS „VAT Alert”, azaz „Áfa Riadó” című kiadványának első száma. A Közép- és Kelet-Európával foglalkozó rövid kiadvány célja, hogy bemutassa a régiós adóváltozásokat, hiszen a nemzetközi kereskedelem egyre nagyobb hangsúlyt kap közvetlen környezetünkben is.

„Komolyabb adózási változások három régiós országban voltak idén. Horvátországban a személyautók áfa elszámolási szabályai, valamint a kisadózók adózási értékhatárai változtak meg január 1-től. Lengyelországban július első napjától bevezették az osztott áfa fizetési rendszert. Magyarországon szintén júliustól él az online számlázás” – mondta H. Nagy Dániel adóigazgató.

A horvátországi változás lényege, hogy a személyautók, és személyszállításhoz kapcsolódó egyéb eszközök áfájának fele levonhatóvá vált. Fontos ugyanakkor, hogy ez csak a 400 ezer korona (körülbelül 17,5 millió forint) alatti, és 2018. január 1. után vásárolt autókra vonatkozik. Szintén a helyi áfatörvények januári változása miatt emelkedett a horvát kisvállalkozók adózási küszöbe is. A korábbi 230 ezer koronáról (10 millió forintról) 300 ezer koronára (13 millió forintra). Ez azt jelenti, hogy az idei évtől a kisvállalkozóknak csak akkor kell áfás számlát kiállítaniuk, ha az előző évben elérték a 300 ezer koronás határértéket, azalatt nem.


Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?


Lengyelországban július 1-től osztott áfa fizetési rendszert vezettek be. Ennek lényege, hogy az áfatörvény hatálya alá eső termékek vagy szolgáltatások esetében a vételár két külön számlára érkezhet. A nettó összeg az eladó bankszámlájára fut be, a forgalmi adó viszont egy különleges, áfa számlára. Az osztott számlavezetés egyelőre nem kötelező a helyi vállalkozásoknak, ám ha egy vállalkozás emellett dönt, akkor bankjának kötelessége létrehozni egy különleges áfa számlát a részére. Erről a számláról egyébként kizárólag áfa kötelezettségeket lehet kiegyenlíteni, és az osztott számlázás csakis belföldi ügyleteknél használható.

„Hazánkban szintén komoly változás volt júliusban: elindult a valós idejű adatszolgáltatás, vagy ismertebb nevén az online számlázás. Ennek lényege, hogy minden 100 ezer forintnál több áfát tartalmazó számlát azonnal jelenteni kell az adóhatóság felé. Mivel sokan nem készültek fel határidőig az adatszolgáltatásra, ezért a NAV egy hónap türelmi időt adott a vállalatoknak, ezalatt az idő alatt késleltetve is szolgáltathatnak adatot. Ez az időszak azonban másfél hét múlva véget ér. Ezután már minden érintett számlát azonnal jelenteni kell a hatóság felé, ellentétes esetben számlánként akár 500 ezer forintos bírságot is kiróhat a NAV” – mondta az adóigazgató.

Hozzászólások

20 millió forinttal is büntetheti az adóhatóság a kapcsolt vállalkozásokat!

A 2017-es üzleti évet érintően nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha el akarják kerülni az adóhatóság által kiróható súlyos bírságot, derül ki a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST legfrissebb közleményéből.
2018. 12. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adózók nyakán az év végi adózási határidők

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.
2018. 12. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeledik az adóelőleg-kiegészítés határideje

December 20-ig kell kiegészíteniük a társasági adó, az energiaellátók jövedelemadója, az innovációs járulék, az egyszerűsített vállalkozói adó és a reklámadó előlegét a várható fizetendő adó összegére azoknak, akiknek üzleti éve megegyezik a naptári évvel - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. 12. 13. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Már csak idén lehet az evát választani

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig, az adóhatósághoz történő bejelentéssel, azt követően az áttérésre már nem lesz lehetőség. Azoknak, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk.
2018. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet kaphat az elektronikus számlázás

A júliustól érvényes változásokkal egyszerűsödtek az elektronikus archiválás szabályai, azonban bármilyen új és hosszú távon költséghatékony módszer alkalmazása alapos felkészülést és odafigyelést kíván meg az adózók részéről. A Deloitte álláspontja szerint az új jogszabály segítheti az elektronikus számlázás és az elektronikus archiválás további terjedését.
2018. 12. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcszázmillió forintos áfacsalást lepleztek le

Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
2018. 12. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírósági döntés egy hibásan kiadmányozott NAV megállapítás elévülése ügyében

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mai napon kihirdetett, egyedi ügyben hozott ítélete értelmében nem hivatkozhat a NAV az adómegállapítási jog elévülési idejének meghosszabbodására olyan esetben, amikor az adóhatósági határozat kiadmányozása, azaz aláírása, nem szabályszerűen történt meg. Az ítéletben foglalt bírósági álláspont számtalan vállalkozás esetében eredményezheti akár a jogerősen megállapított adókötelezettségek végérvényes törlését is – derül ki a Deloitte Legal közleményéből.
2018. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GDPR után itt az új megfelelési kényszer, a geoblocking tilalma

Már biztosan mindenki találkozott azzal a frázissal, hogy „2018 az adatvédelem éve”. A GDPR valóban számos újítást hozott az adatvédelem területén, azonban nem szabad megfeledkezni az uniós jogalkotás újabb, a vevők hátrányos megkülönböztetésének tilalmát célzó rendeletéről sem. Az ún. geoblocking rendelet 2018. december 3-ától közvetlenül alkalmazandó, amely azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak eddig az időpontig kell összhangba hozni a működésüket a rendelettel – mondja el dr. Sipőcz Guiditta Dalma az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
2018. 12. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesít a magyar bírói szervezet

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a tárgyszerű mutatókban - mint például az ítélkezés gyorsasága és az ügyhátralék - nincs szégyenkezni valója a magyar bírói szervezetnek és a bírói karnak nemzetközi összehasonlításban sem.
2018. 12. 05. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

80 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogyan spórolhat a közterhein a kivával

A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t kedden.
2018. 12. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokba kerülhet várni a NAV-ra, inkább minél előbb javítsuk ki a hibákat!

A jelenlegi 1,8%-ról 5,9%-ra ugrik jövőre a késedelmes, vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 12. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd forintra nőtt a kisvállalati adó belépési határa

December elsejétől megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárd forintra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szombati közleményében.
2018. 12. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az EU-ban

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
2018. 12. 02. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A tévedés a feltöltendő társasági adó becslésében komoly bírsággal járhat

Nemsokára itt van december 20-a, a társasági, a helyi iparűzési és az egyszerűsített vállalkozói adó feltöltési kötelezettségének határideje. Ilyenkor kell az év közben befizetett adóelőlegeket figyelembe véve az éves adókat a várható fizetendő adó összegére kiegészíteni. A társasági és iparűzési adóelőleg kiegészítéshez bevallási kötelezettség is társul, ezek a benyújtási határideje is azonos a feltöltési kötelezettségével. „Az Adótanácsadók Egyesülete évek óta próbálja a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez a kötelezettség nagy kockázattal és felesleges adminisztrációval jár a vállalkozások számára, hiszen nagyon nehéz pontosan megbecsülni a fizetendő adót, de a tévedésért mulasztási bírság jár, miközben a költségvetés számára nem jelent plusz bevételt.” – hangsúlyozta dr. Alexy Miklós, az egyesület elnökségének tagja.
2018. 11. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszerbiztonság - Cukrászüzemet zártak be a Nébih munkatársai

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt bezáratott egy budapesti cukrászüzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2018. 11. 28. 09:14
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. 11. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos károkat okozó csalássorozatot buktatott le a NAV

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével - jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2018. 11. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tények és tévhitek az szja és a tb területén – 2. rész

A bejelentett lakcím mellett a személyes és üzleti kapcsolatok, végső soron pedig nemzetközi egyezmények dönthetik el egy magánszemély adóügyi illetékességét. Mivel ez határozza meg, hogy a magánszemélynek hol kell jövedelemadót fizetnie, a külföldi munkavállalást tervezőknek érdemes ezt a témakört is alaposan körüljárniuk.
2018. 11. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan kell dönteni a csoportos adóalanyiságról

Január közepéig kell dönteniük a kapcsolt vállalkozásoknak, hogy szeretnének-e csoportos adóalanyiságot vagy sem. Ha lemaradnak a január 15-ei határidőről, akkor már csak 2020-tól választhatják ez a lehetőséget, ami pedig - hosszabb távon - érdemi adómegtakarítással járhat. Igaz, ehhez több, olykor bonyolult feltételnek is meg kell felelniük a cégeknek.
2018. 11. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás