Komoly versenyelőny a dolgozóknak nyújtott egészségszolgáltatás

Health On Day néven tartott egészségfejlesztési szakmai napot a General Electric (GE) Közép-Európában egyedülálló budapesti egészségközpontjában csütörtökön az Affidea Diagnosztika, a FőnixMed, a GE és az Union Biztosító. A rendezvényen mintegy száz HR vezető ismerhette meg a munkahelyi egészség- és életmódprogramok kidolgozásának lehetőségeit a cafeteriában nyújtott egészségbiztosítástól a mozgás- és táplálkozási programokat is felölelő komplex modellekig.

Komoly versenyelőny a dolgozóknak nyújtott egészségszolgáltatás

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közelmúltbeli felmérése szerint egy hatékonyabb ellátórendszerrel a halálozások 14 százaléka, míg időben végrehajtott népegészségügyi beavatkozásokkal további 12 százaléka elkerülhető lenne. A hatékony megelőzés és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés területén egyre nagyobb szerep hárul a felelős munkáltatókra, akik a magán-egészségügyi szolgáltatások biztosítása mellett komoly életmódformáló szerepet is betölthetnek támogatott életmódprogramok révén.
 
A korábban bevezetett programok nyomán vállalati döntéshozók egyre szélesebb köre tapasztalja, hogy a munkavállalók egészségfejlesztése révén nem csupán a dolgozók elégedettsége nő, de a betegségek kialakulásának, illetve súlyosbodásának megelőzésével a táppénzes napok száma is 10-30 százalékkal csökkenthető. E célok megvalósítására kínálnak megoldást az egészségbiztosítások, amelyeket 2012-ben bevezetett adómentességgel az állam is komolyan támogat.
 
Az UNION Biztosító 1300 fős, reprezentatív mintán elvégzett novemberi felmérése szerint ma Magyarországon a munkavállalók 59 százaléka tartja fontosnak, hogy munkáltatója magasabb színvonalú ellátást nyújtó egészségbiztosítást kössön számára. Bár 2012 óta a munkáltató által kötött magán-egészségbiztosítások adó- és járulékmentesek,ennek ellenére még mindig csak a munkavállalók 12 százaléka kap ilyen juttatást.
 
„A magyar lakosság, így a munkavállalók egészségi mutatói régiós és európai összehasonlításban is rosszak. Az egészség szektor szereplőinek és a munkáltatóknak egyaránt fontos szerepük van abban, hogy a munkavállalók egészségi állapotukkal kapcsolatban sokkal körültekintőbbek legyenek, többet tegyenek az egészségük megőrzése érdekében. Ha edukációval és konkrét programokkal sikerül előrelépést felmutatni ezen a téren, az még a nemzetgazdasági mutatókban is érezhető javulást eredményezhet.” – mondta Dr. Zsolnai Gábor, az UNION Biztosító vállalati egészség- és személybiztosítási igazgatója.
 
Az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatónak számító GE az Union Biztosító egészségbiztosításra alapozva tette lehetővé programszerűen több ezer dolgozója számára egészség-szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést Magyarországon, amelyet komplex életmódprogrammal egészített ki. Egészségügyi szolgáltató partnerei, a Főnix-Med és az Affidea Diagnosztika segítségével nagy értékű képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat (CT, MR, mammográfia, ultrahang, röntgen), járóbeteg-szakellátást biztosítanak dolgozóiknak, a betegirányítást pedig az UNION Biztosító 24 órás orvosi call-centere végzi. Az életmód-szolgáltatási oldalon az egészséges táplálkozást az egészséges ételeket kínáló éttermi szolgáltatás, a rendszeres testmozgást pedig színvonalas fitnesz-szolgáltatások egészítik ki. A GE lehetővé tette azt is, hogy a dolgozóik jelentős része mindezt a központi helyszínen, a GE campus területén, a Váci Greens Irodaházban érje el.
 
„A pozitív munkavállalói élmény kiemelt fontosságú a GE számára, amelyet úgy érünk el, hogy a munkavállalót érintő folyamatokat munkavállalói szemmel tervezzük, és rugalmasan módosítjuk. Inspiráló munkahelyi környezetet biztosítunk, amely nemcsak az optimális technikai infrastruktúra biztosítását jelenti, hanem szerves része az ergonomikus iroda kialakítása és az egészséges életmód ösztönzése is. Több telephelyünkön található edzőterem, egészséges ételeket kínáló étterem, baba-mama iroda, valamint elérhetőek a GE HealthAhead keretén belül szervezett egészséges életmódot támogató programok is – összegezte Barcza Ilona, a GE Global Operations Európa HR igazgatója.
 
„Az Affidea szorosan együttműködik a vállalatok menedzsmentjével azért, hogy olyan egészség megőrző és prevenciós programokat tudjon a munkavállalók számára nyújtani, amelyek a munkavállalói profilhoz leginkább illeszkednek. Egészség programjaink olyan fontos szűréseket tartalmaznak, amelyekkel hosszútávon biztosítható a munkavállalók egészségének megőrzése, a hiányzások számának csökkentése és ezen keresztül a vállalat eredményességének növelése.” – tette hozzá Leitner György, az Affidea Diagnosztika vezérigazgatója.
 
A GE-modell egy komplex módon kidolgozott megoldás, melynek legalább egyes elemei minden munkáltató számára követhető mintát kínálnak. A szervezők (az Affidea Diagnosztika, a Főnix-Med, a GE és az UNION Biztosító) ezért is választották a szakmai nap helyszínéül a GE Közép-Európában is egyedülálló központját, ahol a résztvevők a gyakorlatban is betekintést nyerhettek az egyes szolgáltatásokba.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: