Környezetkárosítás miatt ítélték el a tartályhajó kapitányát

Gondatlanságból okozott környezetkárosítás miatt a spanyol legfelsőbb bíróság kedden két év börtönbüntetésre ítélte a Prestige tartályhajó kapitányát, ezzel őt téve felelőssé a tizenhárom évvel ezelőtti szerencsétlenségért, amely a dél-európai ország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozta.

Környezetkárosítás miatt ítélték el a tartályhajó kapitányát

A 77 ezer tonna nyersolajat szállító, bahamai zászló alatt közlekedő, 26 éves tartályhajó 2002. november 13-án léket kapott egy viharban Spanyolország északnyugati partjainak közelében, majd hat nappal később kettétört és elsüllyedt. Az óceánba ömlött körülbelül 50 ezer tonnányi nyersolaj mintegy 1700 kilométer hosszan szennyezte be Spanyolország, Portugália és Franciaország tengerparti szakaszát. A balesettel kapcsolatban a spanyol hatóságok felelőssége is felmerült, mivel a tankert arra utasították, távolodjon el a partoktól.

 

Ezt a parancsot a hajó kapitánya eleinte megtagadta, és egy kikötő felé akarta venni az irányt. A baleset után a spanyol kormánynak azt vetették a szemére, hogy ezzel a vitatott döntéssel tovább súlyosbította az olajszennyezés következményeit. Az ügyben eljáró La Coruna-i törvényszék 2013 novemberében felmentette az ügy három vádlottját, köztük Aposztolosz Mangourasz kapitányt. A bíróság indoklása szerint a balesetet szerkezeti hiba okozta, amelynek eredetét senki nem tudja pontosan meghatározni. Ugyanakkor a kapitány kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért nem engedelmeskedett azonnal az utasításoknak.

 

A spanyol legfelsőbb bíróság most hatályon kívül helyezte ezt, a több mint két évvel ezelőtti ítéletet Megállapítása szerint a már 80 éves kapitány tisztában volt hajó nem megfelelő állapotával és a rossz időjárási körülményekkel, vagyis az utazás kockázataival. A korábbi, engedetlenség miatt kirótt büntetése alól viszont felmentette.

 

A bíróság megállapította a hajó tulajdonosának, a Mare Shipping Inc. nevű cégnek másodlagos felelősségét, így a kártérítési perben a kapitánnyal együtt felelősségre vonható. Ennek maximális összegét nem állapította meg a bíró. Luis Navajas ügyész több mint 4,3 milliárd eurós kártérítési összeget javasolt, a katasztrófa okozta kár teljes nagyságát ennyire becsülik a szakemberek. A baleset nyomán több tízezer madár pusztult el a szennyezett partszakaszokon, és ideiglenesen a halászatot is be kellett szüntetni.

Hozzászólások

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A műanyagok használatának visszaszorítására szólított fel egy brit természettudós

A műanyagok használatának visszafogására szólított fel Sir David Attenborough brit természettudós, dokumentumfilmes új televíziós sorozatának, A kék bolygó 2-nek a bemutatásakor.
2017. 10. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen - 4 lépéssel felére csökkenthető a károsanyag-kibocsátás

2 Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A „Better Energy, Greater Prosperity” (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre. A jelentés négy olyan módszert mutat be, amelyeket a Schneider Electric is tanácsol a gyors környezetbarát átalakuláshoz. A vállalat célja, hogy 2030-ig szén-dioxid-semlegessé váljon, ezért tevékenységével napi szinten is hozzájárul a megvalósításhoz.
2017. 09. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás, de továbbra is vannak gondok

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással, egyebek között a szarvasmarhák bendőjében történő erjedés következtében felszabaduló metánnal kell szembenéznie - derült ki a friss adatokból.
2017. 09. 29. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János szerint a vízválság háborúkhoz is vezethet

A vízválság háborúkhoz is vezethet - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök New Yorkban, az MTI tudósítójának nyilatkozva csütörtökön.
2017. 09. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren csütörtökön, amelyet Óbuda-Békásmegyer önkormányzata csaknem 20 ezer euróért bérel a Green City Solutions német cégtől.
2017. 09. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól tiltják a műanyag szatyrot Brüsszelben

Péntektől érvénybe lép az egyszer használatos műanyag szatyrok üzleti célú használatát tiltó szabályozás Brüsszelben és a brüsszeli régióban - közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
2017. 08. 31. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Halászni a túlélésért – itt az idő támogatni a halászcsaládokat

A fogyasztókhoz eljutó halmennyiség kétharmadát kis halászok fogják ki. Köztük ráadásul sokan egyszerű csónakokat, fatörzsből vájt kenukat, rögzített kerítőhálót, mint az India keleti partját tarkító „rampanik”, használnak.
2017. 08. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszínezte a kutyák szőrét egy indiai gyár környezetszennyezése

Bezárattak a hatóságok egy gyárat az india Mumbaiban, mert kezeletlen ipari hulladékot és színezőanyagokat engedett a helyi folyóba, ami miatt 11 kutya szőrének a színe kékre változott - adta hírül a Hindustian Times helyi napilap.
2017. 08. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a klímaváltozás lehetséges következményei - egy ábrán

üvegházhatás-prognózis; a klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től; a vízkészletek csökkenése; a fertőzéses megbetegedések növekedése; gyakoribb szélsőséges időjárás; a mezőgazdasági erőforrások csökkenése; a biológiai sokszínűség visszaesése; a gleccserek olvadása
2017. 08. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben indul a hulladékgyűjtő akció

Szeptember 15-17-én lesz a TeSzedd!2017 - önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 08. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biológiai eljárással javítják a tolnai Duna-holtág vízminőségét

Biológiai eljárással javítja a tolnai Duna-holtág vízminőségét a tulajdonos tolnai önkormányzat, amely intézkedési tervet dolgozott ki a leghosszabb hazai Duna-holtág természetközeli állapotának megőrzésére.
2017. 08. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a globális felmelegedés a világon

Hőmérséklet-változás a világon 1900 és 2100 között
2017. 08. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudósok tartanak attól, hogy Trump semmibe veszi a klímaváltozásról készült jelentésüket

A washingtoni kormányzat által felkért tudósok attól tartanak, hogy Donald Trump elnök eljelentékteleníti a klímaváltozásról készült jelentésüket - írta kedden a The New York Times című lap.
2017. 08. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

754 millió eurós kárt okozna a bialowiezai őserdőben folytatott faritkítás leállítása

Visszafordíthatatlan, mintegy 754 millió eurónak megfelelő kárt okozna a bialowiezai őserdőben folytatott faritkítás leállítása - jelentette ki pénteken a lengyel környezetvédelmi tárca abban a levélben, amellyel az Európai Bizottság korábbi kifogásaira válaszol.
2017. 08. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 százalékáért felelős

Az Egyesült Államok az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 15 százalékáért felelős, ilyen arányban jelenthet veszélyt az, hogy az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) kilépési szándékáról a párizsi klímaegyezményből - mondta Mika János éghajlatkutató az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 08. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket

Szakértők szerint nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket, az évszázad végére csaknem teljesen eltűnhetnek - számolt be róla a Tages-Anzeiger című svájci lap csütörtökön.
2017. 08. 04. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Valami történhet a párizsi klímaegyezményt illetően

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.
2017. 07. 14. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

60 milliárd forint jut természetvédelmi fejlesztésekre

A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.
2017. 07. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás