Kötelező nemzeti szolgálat bevezetését tervezi a francia kormány

Mindenki számára kötelező lesz az általános "nemzeti szolgálat" Franciaországban, amelynek bevezetése Emmanuel Macron államfő egyik választási ígérete volt - jelentette be kedden a francia kormányszóvivő.

Kötelező nemzeti szolgálat bevezetését tervezi a francia kormány

"Általános lesz, egy teljes korosztályt fog érinteni, és kötelező lesz" - mondta Benjamin Griveaux a Radio classique közrádiónak adott interjúban.
   
Miután Franciaországban 1997-ben eltörölték a sorkatonai szolgálatot, Emmanuel Macron az elnökválasztási kampányban egy hónapos kötelező és általános nemzeti szolgálat bevezetésére tett javaslatot, amely évente 6-800 ezer fiatalt érintene. Megválasztása után Macron megismételte a javaslatot, amelynek részleteiről azóta is találgatások folynak, és a kormánytagok az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek.
   
Mennyire ismered Párizst? - Kalkulátor ITT

"Nem a katonai szolgálatot állítjuk vissza, hanem a francia fiatalságnak lehetőséget biztosítunk ügyek védelmére, társadalmi, környezetvédelmi, kulturális területeken" - mondta még januárban a francia elnök.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Florence Parly védelmi miniszter pénteken azt mondta, hogy várhatóan nem lesz kötelező jellegű a szolgálat, két nappal később Gérard Collomb belügyminiszter viszont úgy vélte, hogy csak akkor van értelme bevezetni, ha az mindenki számára kötelező. Jean-Jacques Bridey, a nemzetbizottság védelmi bizottságának elnöke hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy jogi akadályok miatt felnőttek számára nem lehet kötelezővé tenni a szolgálatot, az ugyanis megtámadható az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
    

A szolgálat a kötelező jellegén túl a várható költségei miatt is vitákat váltott ki az elmúlt napokban. Becslések szerint évente 2-3 milliárd euróba kerülne a fiatalok egyhavi állami foglalkoztatása, és a katonai szolgálatot választóknak jelenleg nincs elég hely a hadseregben.
    

Az elképzelésről készülő parlamenti jelentést február 21-én mutatják be, az államfő által megbízott munkacsoport pedig áprilisra készíti el a véleményét.

Hozzászólások

Májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét

Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét - jelentette az izraeli média pénteken.
2018. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét

Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét - jelentette az izraeli média pénteken.
2018. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaemelte a befektetői kategóriába Oroszországot a Standard & Poor's

isszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
2018. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme A Dal 2018 nyertese

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten.
2018. 02. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Különösen veszélyes szervezetünkre az extrém hideg

Az érkező extrém hideghullám nagyon megterheli a szervezetet - mondta Pintér Ferenc meteogyógyász az M1 aktuális csatornán szombaton.
2018. 02. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitte valaki az ötös lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötöslottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A phjongcshangi téli olimpia szombati győztesei

A phjongcshangi téli olimpia szombati versenynapjának győztesei:
2018. 02. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

IKEA Pop-up bemutatüzletek és terjeszkedés

Az IKEA Magyarország a 2017-es pénzügyi évet kimagasló bevétellel, 61 milliárd forintos forgalommal zárta, illetve hosszú előkészület után, nyáron megnyitotta harmadik magyarországi áruházát Soroksáron. Erről és egyéb eredményeiről, illetve terveiről számolt be az IKEA vezetősége tegnapi sajtótájékoztatóján.
2018. 02. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi most a BUBOR értéke?

Ha hitel, akkor BUBOR. A BUBOR egy rövidítés, mely a Budapest Interbank Offered Rate (magyarul: Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) elnevezésből származik. 2016. november elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) végzi a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (BUBOR) pénzügyi referenciamutató előállítását, jegyzését és kezelését.
2018. 02. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén még több lakás épülhet

A tavalyinál is több lakás épülhet idén, és erős lehet ebből a szempontból a jövő év is - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 02. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számítsunk az OTP-től?

Az OTP negyedik negyedéves eredménye március 2-án hajnalban fog érkezni. Év/év alapon hatalmasat javulhat a bankcsoport eredménye, azonban negyedév/negyedév alapon vissazeséssel számolunk.
2018. 02. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint fontos a fejlett hadsereg

A fejlett fegyveres erők teremtik meg annak feltételeit, hogy az ország fejlődjön, a világban pedig stabil viszonyok alakuljanak ki - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben, a haza védelmezőjének napja alkalmából megrendezett kitüntetésátadáson.
2018. 02. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig kell az egyéni vállalkozóknak az szja-t bevallani?

Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell benyújtaniuk 2017-es szja-bevallásukat és befizetniük az adót. Ez az evások és katások határideje is.
2018. 02. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Északi-sarknál melegebb lesz, mint Magyarországon

Az Északi-sarknál jóval melegebb lesz, mint Magyarországon - jellemezte a várható időjárást szombaton Facebook-oldalán a meteorológiai szolgálat, amely az extrém hideg miatt vasárnapra több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
2018. 02. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kevés kokaint találtak a Buenos Aires-i orosz nagykövetségen

Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
2018. 02. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár mínusz 20 fok is lehet

Szombat estétől több napon át nem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet, éjszakánként országszerte mínusz 10 fok alá hűl a levegő - hívta a fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a jövő héten többfelé mínusz 10 fok körüli maximumokra és mínusz 20 fok körüli minimumokra kell készülni.
2018. 02. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kanyarós megbetegedések -mennyire gyakori hazánkban?

A bejelentett kanyarós (morbilli) esetek száma
2018. 02. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oktatásért tüntettek Budapesten

Diákok tüntettek az oktatási rendszerváltásért a budapesti Kossuth téren pénteken. A szervezők bejelentették, hogy három miniszterelnök-jelölt elfogadta meghívásukat az oktatásügyről szóló nyilvános vitára.
2018. 02. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek hétfőn kezdődő többnapos akciójukban a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken honlapján.
2018. 02. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Ismét meg kellene kérdezni a népet?

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint nem lehet tudni, hogy a mára kialakult számos lehetséges Brexit-forgatókönyv közül melyikre voksolt a többség a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazáson, ezért a majdani végleges változatról ismét meg kellene kérdezni a szavazókat.
2018. 02. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás