Közel 1 milliárd forintot nyert lóverseny-játékkal

Elnyerte a Kincsem park új játékának első, 954 millió forintos jackpot nyereményét egy játékos január 10-én - közölte a Kincsem park vasárnap az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hazai fogadási piac legújabb, idén január 4-én indított lóverseny-játékának jackpotja minden nap halmozódik, minden hónap 13 - ig, amikor eléri a 3 milliárd forintot. A játékhoz nem szükséges külön lóverseny ismeret. Lényege, hogy el kell találni a futamban az első öt lovat jó sorrendben, emellett a szelvény négyjegyű számának meg kell egyeznie a kisorsolt nyerő számmal. Ha mindkét számsor egyezik, akkor a játékos minimum 600 millió jackpotot nyer.

 

Számolja ki, hogyan jönne össze másképp ez az összeg!

 

Az új játék minden nap megtalálható a fogadási kínálatban, valamint a lóversenyirodákban és a Szerencsejáték Zrt. irodáiban - olvasható a közleményben. A játékot a Szerencsejáték Zrt. és Magyar Lóversenyfogadást- szervező Kft. közösen értékesíti.

Hozzászólások

Magyarország az agrárdigitalizációra törekszik

Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
2018. 01. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2018-as téli olimpia versenyhelyszínei - ábrán mutatjuk

Phjongcshang 2018 - A 2018-as téli olimpia versenyhelyszínei
2018. 01. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sör nyert díjat egy cseh sörversenyen

Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
2018. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Honnan származnak a házi pulykák?

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a házi pulykák az ősi Mexikóból származnak, az aztékok és a maják nemcsak étkezési céllal, hanem kulturális jelentőségük miatt tarthatták az állatokat, amelyeket különböző szertartásoknál, áldozatok bemutatásánál is használtak.
2018. 01. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű, hogy Nagy-Britannia visszalépne az EU-ba

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki.
2018. 01. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők nyerték az első Dal 2018 válogatót

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
2018. 01. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az emberek 30 százaléka tartja megfelelőnek Trump elnökségét

A Gallup közvélemény-kutató intézet 134 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka tartja megfelelőnek az Egyesült Államok vezető szerepét Donald Trump elnöksége idején.
2018. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Becslések szerint húsvétra lehet német kormány

A legoptimálisabb becslések szerint húsvétra lehet német kormány - mondta szombaton Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán a német koalíciós tárgyalásokról.
2018. 01. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a furcsa számokat senki nem találta el a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.
2018. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél

A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedés várható a magyarországi prémium autók piacán

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.
2018. 01. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén rövidebb a farsangi időszak

Az idén rövid lesz a farsangi időszak - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését

Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, a mezőgazdaságban ugyanis ez a legmunkaigényesebb terület, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítja - mondta Nagy István parlamenti államtitkár szombaton egy szakmai rendezvényen, Tuzséron a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint.
2018. 01. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében - heti devizapiaci jelentés

-Novemberben 30,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. -Ezen a héten a forint kissé erősödött az amerikai dollárral szemben.
2018. 01. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel.
2018. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezményes kedvezmények a törzsvevőknek

A vállalkozások általában az év elején számszerűsítik, hogy partnereik – előző éves megrendeléseik volumene alapján – milyen szerződéses kedvezményre (bónuszra) jogosultak. A MAZARS legfrissebb összefoglalója rámutat: az adminisztrációs teher és a ráfordítás szempontjából egyaránt mérlegelni kell, hogy a visszamenőleges kedvezményt milyen formában – egy összegben, egyedi vagy csoportos számlamódosítással, esetleg más testre szabott megoldással biztosítják.
2018. 01. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás