Közlekedési fennakadások és áramkimaradások Romániában

Közlekedési fennakadásokat okozott Romániában a téli időjárás, amely főleg az ország keleti részét és Dél-Erdélyt érinti.

Közlekedési fennakadások és áramkimaradások Romániában

A román meteorológiai intézet csütörtök estig érvényes, narancssárga jelzésű hóriadót adott ki 20 megyére, ezek között található egyebek mellett Vaslui, Iasi, Bákó, valamint a délkelet-erdélyi Brassó, Kovászna, Hargita, Hunyad és Fehér.
    

A legkiadósabb havazás a keleti országrészen volt, ahol helyenként 1-1,5 méteres vastagságot is eléri a hóréteg. Iasi megyében egy településre nem tudott eljutni a mentő, ezért egy szívproblémákkal küszködő 83 éves férfi életét vesztette.
    

A téli időjárástól az ország déli része sem szabadult meg, a DN1 jelzésű , Bukarestet Brassóval összekötő, a Déli-Kárpátokat átszelő országúton csütörtökön hajnalban korlátozták a teherforgalmat, ezért a kamionok több mint tíz órája várakoznak, hogy folytathassák útjukat.
    

A vasúti közlekedésben a jelentések szerint nem voltak komolyabb fennakadások, de késésekre lehet számítani.
   
Az oktatási minisztérium közölte, hogy többtucatnyi iskolában felfüggesztették az oktatást csütörtökön az ország különböző megyéiben az időjárás miatt.
   
A iasi-i repülőtérről két órás késéssel indulnak a járatok, a fekete-tengeri Midia kikötőt pedig bezárták az erős szél miatt. A meteorológiai intézet szerint helyenként a szél ereje elérheti a 75-80 kilométer/órás sebességet.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Nő a brit munkanélküliség

Két év óta először emelkedett negyedéves összevetésben a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben folytatódott, bár valamelyest lassult a reálbérek csökkenése.
2018. 02. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a növekedés a francia magánszektorban

Bár erős maradt a növekedés a francia gazdaság magánszektorában februárban, a bővülés üteme lassult és elmaradt a várakozásoktól a beszerzésimenedzser-indexek előzetes értékeinek tanúsága szerint.
2018. 02. 21. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenésre számítanak a főbb európai részvénypiacokon

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
2018. 02. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a Brexit után?

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik "valamiféle sötét jövőképű fikcióból előlépő, Mad Max-stílusú" országgá - mondta kedden a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter.
2018. 02. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zentán rendez fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság

Szerdán kezdődik a Magyar Teátrumi Társaság fesztiválja a Zentai Magyar Kamaraszínházban: a II. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok keretében a vajdasági közönség egyaránt találkozhat gyermekeket és felnőtteket megszólító színházi programokkal.
2018. 02. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén nyártól igénybe vehető az EU fiataloknak szánt ingyenes utazási kedvezménye

Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kedden Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.
2018. 02. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német lap írt a magyar migrációs politikáról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.
2018. 02. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Brüsszel kereskedelmi háborúra készül

Hetek óta teljes erővel készül az Európai Bizottság arra, hogy megtorló intézkedéseket tegyen az Egyesült Államokkal szemben, ha európai uniós (EU-) cégeket is sújtanak Washington vámemelései - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
2018. 02. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a szerb kisebbség helyzete Horvátországban

Az elmúlt néhány évben romlott a szerb kisebbség helyzete Horvátországban - jelentette ki Milorad Pupovac szerb kisebbségi parlamenti képviselő, a horvátországi szerbek szervezetének, a Szerb Nemzeti Tanácsnak az elnöke Szarajevóban - közölték horvát lapok kedden.
2018. 02. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország haldoklik?

Horvátország "haldoklik", a kormány pedig komolytalanul áll a kérdéshez - így bírálta saját minisztériuma intézkedéseit Marin Strmota horvát népesedésügyi államtitkár kedden, és nyilvánosan bejelentette lemondását tisztségéről.
2018. 02. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben

Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2018. 02. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibertámadásokra készülnek Oroszország ellen?

Aktivizálódott az Oroszország ellen kibertámadásokra készülő külföldi titkosszolgálatok tevékenysége - figyelmeztetett Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy Rosztov-na-Donuban megtartott keddi kiberbiztonsági tanácskozáson.
2018. 02. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.
2018. 02. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs megfelelő állapotban a német hadsereg

Továbbra sincs megfelelő állapotban a német hadsereg (Bundeswehr), a felszerelésben és a személyi állományban is hiányosságok mutatkoznak, és sok katona túlterhelt - emelte ki a szövetségi parlament (Bundestag) katonai ombudsmanja éves jelentésében, amelyet kedden terjesztett a törvényhozó testület elé.
2018. 02. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a svájci óraexport

A svájci óraexport januárban már a kilencedik egymást követő hónapban nőtt.
2018. 02. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Szlovákiában

Éves összehasonlításban jelentősen, havi szinten kevésbé érezhetően csökkent januárban Szlovákiában a munkanélküliségi arány, amely a hónap végére 5,88 százalékosra esett vissza, ami az eddigi legalacsonyabb érték - derült ki a Munka, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
2018. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió

Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt vezetősége Angela Merkel pártelnök-kancellár javaslatára Saar-vidék tartomány eddigi miniszterelnökét, Annegret-Kramp Karrenbauert javasolja a tisztségre - jelentették be hétfőn Berlinben.
2018. 02. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatunk ma Európa tőzsdéin?

Csekély mértékű vegyes árfolyammozgásra lehet számítani kedden az európai tőzsdék nyitásakor.
2018. 02. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jobbközép koalíció a legesélyesebb Olaszországban

A jobbközép koalíció a legesélyesebb a március 4-i olaszországi parlamenti választásokon, a legutolsó publikálható felmérések szerint 10 százalékkal vezet az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) előtt - mondta Tanács-Mandák Fanni Olaszország-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 02. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vérvizsgálattal kimutatható lesz az autizmus

Az autizmust vér- vagy vizeletvizsgálattal kimutató tesztet fejlesztettek ki brit kutatók - adta hírül a BBC hírportálja.
2018. 02. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás